Calhanoglu, Meyer és Xhaka a Milan célkeresztjében

A Milan Hakan Calhanoglu szerződtetését fontolgatja és elképzelhető, hogy a piros-feketék januárban ajánlatot tesznek érte – számolt be a hírről a Tuttosport.

Csütörtökön volt egy találkozó Adriano Galliani és Sinisa Mihajlovic között, amelyen az edzői stáb illetve a játékosmegfigyelők is jelen voltak. A megbeszélésen a 23 éven aluli tehetséges, Európában futballozó játékosok megfigyelése volt a téma.

A Milan elsősorban egy támadó-középpályást szeretne igazolni, ugyanis Keisuke Honda és Suso eddig nem nyújtott túl meggyőző teljesítményt, míg Giacomo Bonaventura talán a középpályán hasznosabb lehet.

A Tuttosport beszámolói szerint az egyik megfigyelt játékos Hakan Calhanoglu a Leverkusenből. A 21 éves török válogatott irányító a szezonban 10 mérkőzésen lépett pályára és 5 gólt szerzett. Calhanoglu megszerzése nem egyszerű feladat, ugyanis 2019-ig köti szerződés a klubjához, a Leverkusennek pedig nem áll szándékában megválni tőle. Németországon belül még Max Meyer és Granit Xhaka a kiszemelt. Előbbi a Schalkéban focizik és Julian Draxler távozásával minden bizonnyal nagy szerep hárul rá. Xhaka a Borussia Mönchengladbach alkalmazásában áll és vasárnap fogja betölteni 23. életévét. Piaci értékét a transfermarkt.de 20 millióra becsüli.

Továbbá meg kell említeni pár játékos nevét, akik Olaszországban játszanak és felkeltették a vezetőség figyelmét. Íme a névsor: Oscar Hiljemark (Palermo), Assande Dioussé (Empoli), Cataldi (Lazio), Rolando Mandangora (kölcsönben a Pescaránál).

Forrás: www.acmilan.hu – RSS