Campagna döntött

AlessandroCampagna01

Az olasz válogatott kapitánya vázolta a jövőt.

AlessandroCampagna01

Alessandro Campagna nem mondott le Gulliermo Molina játékáról, inkább kitérő választ adott a wpdworld-com-nak adott interjúban, hogy az egykori világbajnok spanyol válogatottban szereplő játékost behívná-e a Settebello-ba.

Mint ismeretes, az olasz válogatott nem indul a világligában, az így keletkezett űrt pedig úgy tölti ki az olasz mester, hogy minden hónapban keretedzéseket vezényel, amit egy válogatott meghívásával, barátságos meccsekkel fűszerz meg. Novemberben például, a szintén nem világliga résztvevő görögökkel csap össze a csapat Ostiában.

Az olasz mester azt is elárulta, hogy a fiatalokra helyezne nagy hangsúlyt, említette Vincenzo Renzuto példáját, aki a budapesti vb-n a válogatott zászlóshajója volt vagy éppen Eduardo Manzit, aki most bontogatja szárnyait.

A válogatott erőviszonyokról pedig eképp nyilatkozott, legalább hat-hét nagyon erős válogatott van: Szerbia, Horvátország, mely világbajnok, Magyarország, Görögország, Montenegró Ivoviccsal kiegészülve vagy éppen Spanyolország, mely csapat Perronéval erősített. A második és a harmadik vonal pedig jobb lesz, mint a budapesti világbajnokságon volt a barcelonai Eb-n – fejezte be a mester.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS