Castillejo győztes meccsen debütált a Milanban

Samu Castillejo boldogan nyilatkozott a debütálása után és elmondta, hogy Mateo Musacchiónak és Pepe Reinának köszönhetően jól ment a beilleszkedés számára.

Castillejo az átigazolási időszak utolsó napján érkezett a Villarreal együttesétől és a Milan mintegy 18 millió euróért + Carlos Bacca játékjogáért cserébe szerződtette. A 23 éves spanyol játékos a támadó-szekció jobb és bal oldalán egyaránt bevethető, így az érkezésével jelentősen nőttek Gennaro Gattuso variációs lehetőségei.

Nem kellett sokáig várni Samu bemutatkozására, aki csereként lépett pályára pénteken a 2-1-re megnyert Roma elleni mérkőzésen.

“Nehéz volt, amikor csereként pályára léptem, mivel az ellenfél elkezdte irányítani a mérkőzést. Az edző azt mondta, hogy maradjak nyugodt, játsszam a saját játékomat és próbáljam megnyerni a meccset. Az edző kitart amellett, hogy egy nagyszerű csapatnak és nagy családnak kell lennünk. Azt hiszem, hogy ez megtörtént, akkor is, ha még csak néhány hete vagyok itt.” – mondta Castillejo a MilanTV mikrofonjainak.

“Kezdetben ideges voltam, mert ez volt a bemutatkozásom a San Siróban, de végül jól ment. Meleg fogadtatásban részesültem a szurkolók által. Beilleszkedés? Korábban már ismertem Musacchiót és Pepe Reinát is, akik sokat segítettek, mivel ők is spanyolok. Mindenki nagyon segítőkész és a csapat tagjának érzem magam.”

The post Castillejo győztes meccsen debütált a Milanban appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS