Castillejo ma 27 éves

Samu Castillejo, a Milan támadója ma ünnepli a 27. születésnapját.

Castillejo 1995. január 18-án született Malagában, Spanyolországban. 12 évesen került a Malaga CF utánpótlásába, ahol 2011-ben debütált a negyedosztályban szereplő B-csapatban. A spanyol támadó 2014 augusztusában – 19 évesen, 7 hónaposan és 11 naposan – bemutatkozott a La Ligában a Malaga első csapatában. Fél évre rá megszerezte első gólját – szintén a Valencia ellen.

2015 nyarán 8 millió euróért szerződtette a Villarreal, ahol összesen három szezont húzott le és 127 tétmeccsen 11 gólt szerzett illetve 14 gólpasszt osztott ki. 2018 augusztusában az amerikai tulajdonosváltást követően a Milan akkori sportigazgatója, Leonardo leigazolta. Mivel a spanyolok nem tudták kifizetni Carlos Bacca árát, így bevonták a Castillejo-üzletbe. A megegyezés szerint a Milan 21,3 millió eurót fizetett a spanyol támadóért, míg Bacca 7 millióért lett végleg a Villarreal játékosa.

Samu augusztus 31-én egy Roma elleni 2-1-es győzelem alkalmával debütált a Serie A-ban a Milan színeiben, majd a következő hónapban megszerezte első gólját és a csapat 4-1-re nyert a Sassuolo ellen. Az első idényében kiegészítőemberként 1000 játékperc alatt 4 gólig jutott az olasz bajnokságban, majd 2020 januárjában Suso távozásával nagy sanszot kapott, hogy beverekedje magát a kezdőcsapatba, de az idény második felében sérülések is hátráltatták és Stefano Pioli a Belgiumból érkezett Alexis Saelemaekerst részesítette előnyben.

Az azt követő 2020/21-es idényben Castillejo összesen 43 mérkőzésen lépett pályára és közel 2200 játékpercet töltött a pályán, viszont többnyire csereként számított rá az edző. Eddig 113 tétmeccsen viselte a piros-fekete mezt, ezeken a mérlege 10 találat és 15 assziszt.

VÁLOGATOTT:

2011-ben mutatkozott be a spanyol U17-es válogatottban, ahol összesen 9 mérkőzésen játszott. Néhány évvel később az U19-esekhez és az U21-esekhez is meghívót kapott, utóbbi együttesben 4 meccsen kapott lehetőséget. A spanyol nagyválogatottban még soha nem lépett pályára az eddigi pályafutása alatt.

SAMU CASTILLEJO

ADATOK:

Születési dátum: 1995.01.18.
Születési hely: Malaga, Spanyolország
Poszt: jobb szélső támadó
Magasság: 1,79 m
Súly: 67 kg
Mezszám: 7
Mérkőzések a Milanban: 113
Gólok a Milanban: 10
Gólpasszok a Milanban: 15

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 2018.08.31. Milan-Roma 2-1
Olasz kupa – 2019.01.12. Sampdoria-Milan 0-2
BL-selejtező – 2016.08.17. Villarreal-Monaco 1-2
EL – 2015.09.17. Rapid Wien-Villarreal 2-1

Isten éltesse sokáig!