Castillejo: “Nagy erőfeszítéseket teszünk a BL-indulásért”

Samu Castillejo, a Milan spanyol támadója a Samp elleni meccs előtt elmondta, hogy a csapat nagy erőfeszítéseket tesz a BL-indulás kiharcolása érdekében.

A piros-feketék 28 fordulót követően a negyedik helyen állnak az olasz bajnokságban, négy pont az előny az ötödik Romával szemben, míg a harmadik Inter két pontra van. A Milan szombaton a Sampdoria otthonába látogat azzal a céllal, hogy tovább folytassa a küzdelmet a BL-kvalifikációért.

Castllejo a meccs előtt beszélt a csapatról, a Sampdoria elleni bajnokiról, a csapattársairól, az edzőről és a Bajnokok Ligájáról. A 24 éves támadó 2 gólt és 2 gólpasszt jegyzett azon a legutóbbi három bajnoki meccsén, amelyen kezdőként lépett pályára.

“Pozitív sorozatban vagyunk és jól dolgozunk az edzéseken. A válogatott szünet alatt kevésbé intenzív hetünk volt és most készülünk a szombati meccsre a Sampdoria ellen. Többet dolgoztunk az erőnléten és azokon, amiken általában szoktunk a válogatott szünetek alatt. Várjuk a szombati mérkőzést. A Sampdoria nagyon jól játszik, ezt az Olasz kupa meccsen is láthattuk, amikor ellenük léptünk pályára. Majd meglátjuk, hogyan alakul a meccs, de jól felkészülünk az összecsapásra.” – nyilatkozta Castillejo a MilanTV-nek.

“A Chiasso elleni edzőmeccs fontos volt abból a szempontból, hogy több játéklehetőséget kapjunk és önbizalmat szerezzünk a szezon hátralévő részére. Ez különösen azok számára volt fontos, akiknek eddig nem volt sok lehetősége játszani.”

“Remélhetőleg jó mérkőzést fogunk játszani szombaton és a legfontosabb, hogy győzelemmel térjünk haza. A csapat olyan, mint egy család és természetesen mindenki játszani szeretne. Az edző tudja, hogy mindenkire számíthat, amikor úgy dönt, hogy változtat. Gattuso mindig feltüzelt, soha nem hagyja abba a munkát és ez motiválja a csapatot. Caldara? Mattia sokáig volt sérült. Most egészséges és sokat segíthet a csapatnak. Piatek? Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy Krzysztof milyen erős. A pályán kívül is egy nagyszerű srác. Úgy gondolom, hogy Piatek nagyon fontos játékosa lehet a Milannak. Calhanoglu? Ő is egy kiváló játékos és egy remek ember, nagy segítséget jelent a csapat számára.”

“Mindenki láthatja, hogy milyen nagy erőfeszítéseket teszünk a Bajnokok Ligája-indulás elérése érdekében. Közel vagyunk, hogy elérjük ezt a célunkat és remélhetőleg a következő szezonban a BL-ben fogunk játszani. fontos A folyamatos játéklehetőség egy játékos számára, hogy jól érezze magát, különösen az új érkezőknek. Az edző tudja, hogy a csapat segítségére lehetek és bármikor készen állok, ha szüksége van rám.”

“Az Inter elleni meccs első félideje nem ment jól. A második félidőben egy győzelemre éhes, erős Milan volt a pályán, de a meccs nem úgy ért véget, ahogy szerettük volna. Válogatott? Jelenleg nehéz bekerülni, mert nagyon sok jó játékos van a nemzeti csapatban. Nyilvánvalóan a jövőben az lesz a célom, hogy bekerüljek a válogatottba.”

The post Castillejo: “Nagy erőfeszítéseket teszünk a BL-indulásért” appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS