Kategória: Autó-motor
Vágynak a dobogóra
A Kovács Zoli, Szabó Gábor páros az Eger Ralin próbálta ki először éles körülmények között az új Nissan 350Z-t. A versenyen szerzett tapasztalatokról kérdeztük a srácokat, akik már Miskolcon a dobogóra szeretnének állni.
Kvjat: Életmentő volt a bahreini eredmény
Az orosz pilóta Ausztráliában el sem rajtolhatott, Bahreinben pedig gyatra időmérőt tudott a háta mögött, ezért kulcsfontosságúnak érezze, hogy a versenyen megmutassa, mire is lehet képes idén.
Pillantás az Infiniti QX70 crossover jövőjébe
Az immár nyolc éve piacon lévő QX70 leváltására készül az Infiniti. A vadonatúj szabadidő-autót a japán márka „Powerful Elegance” formairányzata jellemzi majd.
Design Trophy 2016: Hódított a Tiguan új formanyelve
Az új Tiguan diadalmaskodott a „Design Trophy 2016” választáson. A német Auto Zeitung szakmai magazin ezzel a díjjal ismeri el minden évben a legsikeresebb autóipari újdonságokat. Az új Tiguan az „SUV modellek” kategóriájában győzedelmeskedett 14 másik modellel szemben.
Ezek a pályák fogadhatják az IndyCart a jövőben
Az IndyCar három régi-új pályára is ellátogat majd a 2016-os szezonban, miközben három másik aszfaltcsík kikerült a naptárból – de két új helyszínen is azt tervezik, hogy hamarosan vendégül látják a szériát.
Hülkenberg túl optimista lett?
A Force India tavaly fennállása legjobbját produkálta konstruktőri 5. helyével – a német pilóta szerint 2016-ban még ennél is magasabbra helyezhetik a lécet szezon végén.
Verstappen: Az időmérős változás segíteni fog nekünk
A Toro Rosso ifjonca eddig sem mutatott gyenge formát az idei F1-es szezonban, de meglátása szerint a 2015-ig érvényben lévő időmérő edzés visszatérése is a kezükre fog játszani.
Massa is aggódik a Sauberért
Három évig volt a csapat tagja, így természetesen őt is megérintették a hinwiliek anyagi gondjai – a brazil szerint a Sauber azért került ebbe a helyzetbe, mert az F1-ben hibásan működnek a dolgok.
Belfastból Miskolcra
A Circuit of Ireland futam után a Botka Rally Team pilótája belátta: minél többet kell az új autóval versenyezni! A korábbi tervekkel ellentétben, a Magyar Országos Rallye Bajnokság második futamán is egy Citroen DS3 R5-ös versenyautóval indul Botka Dávid.
Haas: Nem változatunk az eddigi tervünkön
Guenther Steiner szerint jól halad az idén debütáló amerikai istálló projektje, ami az eredményeiken is meglátszik. A csapatfőnök a fejlesztésekről beszélt a Kínai Nagydíj hétvégéje előtt.
Button ellenzi a rajtsorrend megbolygatását
Biztosan jót tesz a versenynek, hogy a mezőny leggyorsabb autója startol az élről, amelynek így erős esélyei vannak a vezetés megőrzésére is? Akárhogy is, Jenson Button szerint semmiképpen sem szabadna változtatni egy 70 éves tradíción.
Az új megmondóember Verstappent is kipécézte
A korábbi F1-es, Johnny Herbert Alonso, Button és Raikkönen lefitymálása után kijelentette, a Red Bull helyében Carlos Sainzt választaná Max Verstappen helyett.
Nehéz lesz az ismétlés Ricciardónak
Nem lesz könnyű a legjobb öt közé beférni Kínában, véli a Red Bull F1-es pilótája, aki szerint az első abroncsokat terhelő pálya sokkal jobban kedvez majd a Williamsnek és Toro Rossónak.
Megkezdődhet a tesztelés a következő évre
Az F1 gumiszállítója eddig visszatartotta azokat a próbaabroncsokat, amelyek a 2017-es szélcsatornás tesztekhez kellettek volna: most végre megkapták őket az alakulatok, így indulhat a munka.
Az orvosok döntöttek Alonso sorsáról
Bahreinhez hasonlóan – ahol a kétszeres bajnokot végül Stoffel Vandoorne helyettesítette – Kínában sem volt biztos, rajthoz állhat-e Fernando Alonso. Helyi idő szerint este 7 előtt döntöttek sorsáról.
Alonso készen áll a futamra, de nem ő dönt
A kétszeres F1-es világbajnok reggel átesett az orvosi vizsgálatokon, de még nincs eredmény – jobban érzi magát és ő teljesen biztos benne, hogy autóba ülhet hétvégén.
QX Sport: Egy merész, új látásmód az Infinititől
Az Infiniti QX Sport inspiráció egy elegáns és erőteljes kifejezése a progresszív SUV dizájn-nak. A QX Sport feltárja az Infiniti vízióját a következő generációs, prémium
középes méretű SUV-ről.
Hamilton célja a nyolc F1-es világbajnoki cím
A brit F1-es címvédő Vettelt idén a visszapillantóban látná legszívesebben, Rosberget elintézte egy vállrándítással, de beszélt az életstílusával kapcsolatos kritikákról is.
Retro – Kém nyert egy román előtt Monacóban
Jócskán visszarepülünk az időben mai múltidéző cikkünkben, hiszen ma van az első, az F1-et 21 évvel megelőző Monacói Nagydíj évfordulója, melyet egy későbbi háborús hős nyert meg egy román pilóta előtt.
Méltán Elfeledve: A Coloni öt szűk esztendeje
A kiscsapatok mindig az F1 színfoltjait jelentették: így például a Coloni, akik Subaru-motorral is próbálkoztak, máskor egyetemisták tervezték autójukat, s volt, hogy mindössze öt embert alkalmaztak.



























