Buttont meglepte a McLaren tempója
A 2009-es világbajnok nem számított rá, hogy ilyen erősen teljesítenek majd az F1-es Mexikói Nagydíj első napján. A brit pilóta egyelőre nem tudja megítélni, mekkora előrelépést jelent az új motor.
A 2009-es világbajnok nem számított rá, hogy ilyen erősen teljesítenek majd az F1-es Mexikói Nagydíj első napján. A brit pilóta egyelőre nem tudja megítélni, mekkora előrelépést jelent az új motor.
Az immár háromszor világbajnok szerint a kevés tapadás miatt leginkább egy gokartpályára emlékeztet az F1-es Mexikói Nagydíj helyszíne. Nico Rosbergnek a fékhűtéssel is meggyűlt a gondja pénteken.
Magyar idő szerint szombat hajnalban végre fény derült az F1-es mezőnyhöz jövőre csatlakozó Haas istálló teljes 2016-os felállására. A második versenyző személye aligha ért bárkit is váratlanul.
Úgy tűnik, hogy története legfontosabb szezonjában már nem számíthat a kiscsapat az alapítóra és a csapatfőnökre: most már csak az a kérdés, hogy az F1-ből távozván magukkal viszik-e a Manor nevet is.
Két piros zászlót, alig tapadó aszfaltot és még egy kis esőt is hozott a Mexikói Nagydíj második edzése. Nico Rosberg autózta a legjobb időt, a két Red Bull bejött a Mercedesek közé.
Hiába a kiváló képességű pilóták, a versengés jelen helyzetben nem lehet olyan szoros és sokrétű az F1-ben, mint néhány évtizeddel ezelőtt volt – mondja Nigel Mansell, aki szerint csak egy megoldás létezik.
Komoly hír terjedt el a mexikóvárosi paddockban: a brit gyártó mégis szeretne szerepet vállalni az F1-ben a Force India oldalán, ráadásul egy új névadó szponzorral is beerősítenének a silverstone-iak.
Ezt a kívánságot Romain Grosjean fogalmazta meg, aki szeretné minél hamarabb kipróbálni az F1-hez jövőre csatlakozó Haas autóját. A francia azt is elárulta, milyen csapattársat szeretne maga mellé.
Meglepő név zárta az élen az első szabadedzést a visszatérő Mexikóvárosban, ám elsőségének módja is szokatlan volt Max Verstappen levágta az egyik kanyart a leggyorsabb körén, így végzett Kvjat előtt.
1988-ban pont ezen a napon lett első alkalommal világbajnok Ayrton Senna a McLaren-Hondával Japánban. Az azóta legendává növő brazil az F1 történetének egyik nagy felzárkózását is bemutatta.
Bár a FIM illetékesei múlt vasárnap helyben hagyták a versenyirányítás azon döntését, miszerint három büntetőponttal sújtják Valentino Rossit a Marc Marquez elleni incidense miatt, a világbajnoki éllovas úgy döntött, személyesen fellebbez a Sportdöntőbíróságnál, így az ítéletet egyelőre felfüggesztették.
A svájci istálló azon kevesek közé tartozik az F1-ben, amelynek nincs saját szimulátora a főhadiszállásán, Monisha Kaltenborn szerint azonban hamarosan kedvező döntés születhet ezzel kapcsolatban.
A Badger GP nevű F1-es portál egy zseniális válogatást készített, melyek legjobb darabjait ezúton közöljük: Nico Rosberg mindenkinek megmutatja, hogy kell reagálni mindennapi élethelyzetekben.
A Ferrari németjének új célja, hogy a szezon végi értékelésben megszerezze a második helyet. A Mercedesszel versenyző Nico Rosberget kell legyőznie ehhez – ugyanakkor már a jövőbeli világbajnoki címre is gondol.
Holnap lejár a tulajdonos ultimátuma, hamarosan eldőlhet, hogy marad-e a Red Bull az F1-ben. Kiszállni persze senki nem akar, Ricciardo szerint például most már bármilyen motort elfogadnak.
Maga a finn F1-es bajnok is tudja, hogy teljesítménye még mindig elmarad a várttól, bár sokat javult pocsék tavalyi szezonja óta – viszont reméli, hogy jövőre minden összeállhat végre.
Az F1-es Mexikói Nagydíj előtti sajtótájékoztatón is szóba került a MotoGP sepangi futamán történt, nagy port kavart incidens. A száguldó cirkusz pilótái is megosztottak az esettel kapcsolatban.
A Sorex Csoport Kft. tavaly olyan céllal lépett az autósport és a reklám világába, hogy a vállalkozásoknak hirdetési felületet biztosítson, amelyen keresztül elérheti vásárlói közönségét.
Csupán egyetlen pályán rendeztek Mexikói Nagydíjat, de az F1 harmadszor tér vissza az Autodromo Hermanos Rodriguezre: itt nyert először a Honda, és állt első ízben dobogóra Schumacher. Az érdekességeket az FIA verseny előtti sajtóközleményéből gyűjtöttük össze.
2015.10. 29. Buriram, Thaiföld – Utolsó előtti állomásához érkezett a FIA WTCC 18 fős mezőnye Buriramba, Thaiföldre. Michelisz Norbert, a MOL Csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport pilótája, összetettben az ötödik helyről várja a folytatást és továbbra is magabiztosan vezeti a Yokohama Drivers’ Throphyt.