Rosberg a csúszkálós péntek legjobbja

F1

2015. október 30. péntek, 22:31

Két piros zászlót, alig tapadó aszfaltot és még egy kis esőt is hozott a Mexikói Nagydíj második edzése. Nico Rosberg autózta a legjobb időt, a két Red Bull bejött a Mercedesek közé.

Az éjszakai eső után péntek délutánra a mexikóvárosi pálya már kezdett olyanra hasonlítani, mint amilyen teljesen száraz körülmények között lenne, így a köridők is azonnal mérvadóbbá váltak. Már az edzés kezdete után megfutott harmadik mértkör, Kimi Raikkönen 1:25,8-a is gyorsabb volt, mint amivel Max Verstappen az élen zárta az első gyakorlást.

Verstappen délelőtti dicsősége viszont nem csak emiatt merült hamar feledésbe, hanem azért is, mert mindössze öt perccel a gyakorlás kezdete után a holland a már a falban parkolt Toro Rossójával, kitört bal első felfüggesztéssel. Verstappen alatt a lassú stadion-részben tört ki az autó hátulja, ami számára az edzés végét, a többieknek pedig néhány perces piros zászlós leállást jelentett.

Dppi_00115018_210

Az autók továbbra is nehezen találták a tapadást a friss aszfalton, ami több hajmeresztő pillanatot is hozott. Valtteri Bottas a célegyenes végén mérte el a féktávot és súrolta végig nagy tempóval Williamsének orrával a falat, amely során szerencséjére csak az első vezetőszárnya sérült. A finn később a bokszutca bejáratát mérte el és kiütötte a helyéről az elágazást jelző bóját. Sebastian Vettelnek pedig egy alkalommal ugyanott komolyan ellenkormányoznia kellett, hogy meg ne pördüljön Ferrarijával a bokszutca felé haladva. 

A tabella élét hamarosan a Mercedesek sajátították ki 1:21-es köridőkkel, de a leggyorsabb köreiket az utolsó között teljesítő Red Bullok végül be tudtak férkőzni közéjük. Így a második edzés Nico Rosberg elsőségével ért véget, akit Danyiil Kvjat, Daniel Ricciardo, Lewis Hamilton és a két Ferrari követ. A McLarenek szokatlanul elöl végeztek: Fernando Alonso a 8., a technikai gondok miatt késlekedő Jenson Button pedig a 9. helyen zárt, mindössze másfél másodperccel elmaradva a legjobb időtől.

A hosszú etapok során aztán még egy kényszerpihenőre szükség volt, amikor Romain Grosjean alatt állt meg a Lotus a pályán műszaki okok miatt. A francia maga is segédkezett az autóját eltolni készülő pályabíróknak, s hamar ismét zöld utat kaphatott a mezőny.

A sötét felhők azonban csak nem akartak eltűnni a pálya fölül, azokból pedig lassan ismét szemelni kezdett az eső – a pilóták egyre gyakrabban számoltak be esőcseppekről a pálya egyes kanyarjaiban, mindez pedig odáig fajult, hogy az utolsó percekre már inkább intermediate gumikhoz illettek a körülmények. Nem mindenki erőltette már meg magát annyira, hogy ezekkel pályára lépjen, így viszonylag nyugodt mederben értek véget a pénteki események Mexikóvárosban.

Forrás: www.formula.hu – RSS