Palmer: Volt idő, amikor féltettem a jövőmet
A Lotus frissen leigazolt 2016-os versenyzője elárulta, az idei F1-es szezonban többször is negatív jövőkép sejlett fel előtte, csapata anyagi nehézségei miatt.
A Lotus frissen leigazolt 2016-os versenyzője elárulta, az idei F1-es szezonban többször is negatív jövőkép sejlett fel előtte, csapata anyagi nehézségei miatt.
Lewis Hamiltont már nem sok minden tudja megállítani a harmadik bajnoki címe felé vezető úton. A brit ezzel teljesíteni fogja karrierje célját, és nehezen tudja elképzelni, milyen lesz az élet ezután.
A pole-ból rajtoló Sebastien Buemit senki nem tudta megállítani a győzelem felé vezető úton, mögötte azonban zűrzavaros csatákat és baleseteket hozott a Formula-E második szezonjának nyitánya.
Bár továbbra sem került közelebb a megoldáshoz a Red Bull a 2016-os F1-es részvételt és motorpartnerséget illetően, Christian Horner több érdekes részletről is lerántotta a leplet Austinban.
Dani Pedrosa sikerét hozta a királykategória malajziai kvalifikációja: a Repsol spanyolja 1:59.053-as körrekorddal húzta be a pole-t, csapattársának, Marc Marqueznek is négy tizedet kiosztva. A vb-címért harcoló yamahások párharca is érdekesen alakult, hiszen Valentino Rossi az utolsó pillanatban megelőzte Jorge Lorenzót, így övé lett a harmadik rajthely.
Elképesztő köridőket láthatott a közönség a legnagyobbak harmadik malajziai gyakorlásán: hárman is kettő perc alatti időt repesztettek. Közülük a leggyorsabb az összetettben második Jorge Lorenzo lett, megelőzve a Repsol Hondákat és a vb-éllovas Valentino Rossit. Az edzés meglepetésembere az ötödikként záró Hector Barbera.
Sebasitien Buemi és Nicolas Prost kisajátították az első rajtsort az e.dams Renault számára a Formula-E pekingi szezonnyitóján. A címvédő Nelson Piquet Jr. a legutolsó helyre kvalifikált.
Akár már jövő héten kiírhatja pályázatát egy új motorformula megalkotására az FIA, miután Bernie Ecclestone-nal egyetértve egy új, olcsóbb alternatívát próbál találni a csapatoknak.
Két igencsak zűrzavaros edzéssel kezdődött meg a Formula-E új szezonjának első versenynapja Pekingben. Az e.dams és az Abt autói diktálták a tempót, míg a címvédő Piquet egy bizarr baleset részese volt.
A francia gyártó úgy döntött, Austinban mégsem viszi pályára új erőforrását: a hírek szerint leghamarabb az F1-es Brazil Nagydíjon kaphatja meg a továbbfejlesztett motort a Red Bull.
A háromszoros rali-világbajnok a csütörtöki prológ után a pénteki utolsó szakaszon villantott ismét a Spanyol Ralin, ám ez is elég volt, hogy újra az élre álljon, visszaelőzve Latvalát és Tanakot.
Bernie Ecclestone sem a csapatokat, sem a versenyzőket nem sajnálja a törölt szabadedzés miatt – a rajongókat annál inkább, így reméli, hogy szombaton már nagyobb aktivitást láthatnak a pályán.
Te is szavazhatsz arról, hogy milyen színű legyen a Pirelli jövőre debütáló új gumikeveréke – a gyártó Twitteren intézett felhívást a rajongók felé, és folyamatosan várják a véleményeket.
Bár az austini pénteket voltaképpen elmosta az eső, így sem maradtunk fontos hír nélkül: a továbbra is bizonytalan jövőjű Lotus felfedte Pastor Maldonado 2016-os F1-es csapattársának kilétét.
A Ferrari világbajnok versenyzőjének, Kimi Raikkönennek a kedvese most a finn Sport magazin oldalain osztott meg részleteket családja egészséges mindennapjairól és edzéstervéről.
Zsinórban a harmadik F1-es nagydíj pénteki napját tette tönkre az időjárás: a versenyirányítás egyórás várakozás után úgy döntött, nem rendezik meg a második tréninget Austinban.
A Fuji Speedway második versenye az elsőhöz hasonlóan szintén történelemkönyvekbe írta magát, igaz, negatívan: egy komoly baleset következtében ketten is életüket vesztették.
Nagy megdöbbenést okozott a kilencszeres világbajnok tegnapi nyilatkozata, melyben azzal vádolta meg Marquezt, hogy Lorenzót segíti a bajnoki harcban, olasz újságíróknak pedig azt mondta, hogy a hondás gyerekesen viselkedik és szerinte nem is tekintett rá példaképként. Megszólaltak az érintettek is, akik értetlenül állnak Rossi szavai előtt.
Az elálló eső ellenére is nedves aszfalton rendezték meg az F1-es USA Nagydíj első edzését, amelyen Nico Rosberg végzett az élen. Mögötte a régebbi Renault-motort használó Red Bullok zártak.
Így vélekedik a brit pilóta korábbi csapattársa, Fernando Alonso, bár ez szerinte is nagyban függ a Mercedes további formájától. A spanyol már most minden idők legjobbjai között tartja számon őt.