„Hamilton akár hat vb-címet is nyerhet”

F1

2015. október 23. péntek, 15:58

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

Így vélekedik a brit pilóta korábbi csapattársa, Fernando Alonso, bár ez szerinte is nagyban függ a Mercedes további formájától. A spanyol már most minden idők legjobbjai között tartja számon őt.

Lewis Hamilton Fernando Alonso oldalán mutatkozott be a Formula-1-ben még 2007-ben, ám a két klasszis kapcsolata akkoriban korántsem volt felhőtlennek mondható. Az idő múlásával azonban a felek megbékélték egymással, az utóbbi években pedig rendre elismerően beszéltek egymásról. A McLarennél idén jobbára csak szenvedő spanyolt most arról kérdezték, hogy a mercedeses számára egyre közelebb kerülő harmadik világbajnoki címmel minden idők legjobbjai közé kerülne-e:

Hamilton_Szocsi_Daimler

„Úgy gondolom, már most is oda tartozik…” – felelte Alonso. „Ugyanúgy három címe lesz, mint Nikinek és Ayrtonnak, és Lewis sem képvisel más szintet: ő a sport egyik legjobbja, és szerintem még többre számíthatunk tőle.”

„Ő egy olyan versenyző, akit mindannyian tisztelünk” – folytatta egykori csapattársával kapcsolatban a spanyol. „Volt néhány mélypontja a pályafutása során, de Lewis akkor is tudott nyerni néhány futamot, amikor nem a legjobb autóval rendelkezett, még ha a bajnoki címet nem is tudta akkor megszerezni. Ez olyasmi, amire nem mindenki képes.”

De vajon Hamilton utolérheti az öt összetett elsőséggel rendelkező Juan Manuel Fangiót vagy akár a hétszeres világbajnok Michael Schumachert is? „Nehéz megmondani. Nagyban függ az autótól is” – mutatott rá Alonso. „Láttuk nyerni az első és a második évében, de lehet, hogy egyetlen címmel vonult volna vissza, ha nem igazol át a Mercedeshez. Akár hatot is nyerhet, ha a következő években sem tudják legyőzni őket, de nehéz ezt előre látni. Egy pilóta megítélése sokkal többtől függ, nem csak a címek számától.”

Forrás: www.formula.hu – RSS