Hamilton: A McLaren jövőre sem lesz jobb
Valódi sajnálatot érez, mikor korábbi F1-es istállója idei szenvedését nézi, szívesen harcolna újra Alonsóékkal – a kétszeres világbajnok azonban a fényt nem látja az alagút végén.
Valódi sajnálatot érez, mikor korábbi F1-es istállója idei szenvedését nézi, szívesen harcolna újra Alonsóékkal – a kétszeres világbajnok azonban a fényt nem látja az alagút végén.
Remek rajtját követően Tom Blomqvist végig uralta a második versenyt Oscherslebenben Augusto Farfus és Marco Wittmann előtt – a futamnak Lucas Auer komoly bukása vetett véget.
Három időmérő, három futam és egy sikeres hétvége. A Gender Racing Team versenyzői sikeresen vették az akadályokat. A szezon tizenegyedik versenyén Rónai Tomi abszolút harmadik és kategória első, Eszenyi Laci kategória harmadik, míg Stern Roland kategória negyedik lett.
Hétvégén rendezték az autós gyorsasági országos bajnokság szezonzáróját a Hungaroringen, ahol a megszokott kettő helyett a kategóriák három versenyt teljesítettek.
Teljesítette a saját maga és a csapata által felállított elvárásokat élete első világbajnoki bemutatkozásán Gyutai Adrián, aki TVR Vitali olasz csapat pilótájaként a 26. helyen fejezte be a vasárnapi Moto3-as vb-futamot Misanóban. A 24 éves paksi motoros álma ezzel valóra vált, hiszen hatalmas élmény volt számára több mint 92 ezer néző előtt versenyezni. Egy biztos, élt a felkínált lehetőséggel, és az olasz csapat nem zárta ki a közös folytatást.
Jogos a kérdés, hogy ki szeretne egyáltalán, de a grove-i F1-es csapat hangot is adott ennek – ha a Stratégiai Csoport hétfői ülése nem várt eredményt hoz, harcolni fognak a magas költségek ellen.
Hiába az anyagi problémák, és a szinte alig módosított autó, a francia F1-es pilóta magabiztos a városállam nagydíjára készülve, és úgy véli, hogy ez a hozzáállás kifizetődő lesz majd.
A ralikrossz országos bajnokság ötödik fordulóját az osztrák határon túl, Greinbachban tartották, ahol honfitársainknak egymáson kívül a hazai pilótákat is le kellett győzniük. Sikerült.
A Red Bull korábbi versenyzője mostanában újra hallatja hangját F1-es kérdésekben: most épp az idei cím sorsáról és Rosberg lelkiállapotáról mondta el véleményét.
Összefoglalni is nehéz, annyi minden történt a legnagyobbak San Marinói Nagydíján: az eleredő, majd elálló eső miatt a mezőny nagy része kétszer is motort cserélt, a vb-címért küzdő Jorge Lorenzo pedig idén először nullázott. A győzelmet végül Marc Marquez szerezte meg a szenzációs teljesítményt nyújtó Bradley Smith, Scott Redding és Loris Baz előtt. Valentino Rossi ötödik lett.
A szombat délutáni időmérő után a szezon tízedik versenyét is teljesítették a pilóták. Rónai Tomi abszolút harmadik és kategória első, Eszenyi Laci kategória harmadik, míg Stern Roland kategória negyedik lett.
Az oscherslebeni hétvége második versenyén Augusto Farfus rajtolhat az első helyről, Pascal Wehrlein pedig tovább növelheti pontelőnyét a harmadik pozícióból, Ekström ugyanis csak a 18. lett.
A hatodik helyről várhatja a folytatást a nagykállói Hofeka Kupán Juhász Gábor és a Klement Mosquito. A HQ Racing pilótája a délelőtti három szelektívet különösebb gond nélkül abszolválta, délután azonban váltóprobléma miatt forfaitolnia kellett.
A japánok elkeseredett próbálkozással bizonyítanák, hogy F1-es erőforrásuk nem menthetetlenül rossz: a McLaren helyett egy Super Formula autóba helyeznék a V6-ost.
Az ausztrál pálya már szerződéssel rendelkezett a 2020-as szezonig, melyet további három évvel meghosszabbítottak. Ezzel átlépi a 25-öt az Albert Parkban rendezett nagydíjak száma.
Az elsőnél jóval izgalmasabban alakult a WTCC második versenye, de sajnos nem magyar szempontból. A Honda, Chevrolet és Lada versenyzői alkották a dobogót. A Citroen két autót is veszített.
A pole-ból induló Michelisz Norbert győzni nem tudott, de a legjobb idei első versenyes eredményét megszerezte Motegiben. Jose Maria Lopez szezonja hetedik győzelmét szerezte.
Noha első számú célja a McLaren ülése lenne, Magnussen máshol is nézelődik versenylehetőség után – a wokingi F1-es gárda sportigazgatója, Eric Boullier nem akarja ebben megakadályozni.
Szombaton reggel még párás, ködös idő fogadta a koránkelőket, ami a versenyt megelőző időmérő edzések eredményén meg is látszott. A pár órával később elsőként elrajtoló mezőny versenye már napsütésben és jó néhány fokkal melegebb időben zajlott, mindenki örömére.
Rendkívül sikeres napot tudhat a háta mögött a Korda Racing a tereprali HOFEKA Kupa első versenynapján, hiszen a csapat két versenyautója nagy fölénnyel áll az összetett értékelés első két helyén, az élről Korda Erik és Csató Attila HRX Fordja várhatja a folytatást, akit Garamvölgyi Zoltán és Kerék Balázs üldöz a Nissan Quashqai-jal a második helyen.