Williams: Nem akarunk nagyobb költségeket

F1

2015. szeptember 13. vasárnap, 17:33

Jogos a kérdés, hogy ki szeretne egyáltalán, de a grove-i F1-es csapat hangot is adott ennek – ha a Stratégiai Csoport hétfői ülése nem várt eredményt hoz, harcolni fognak a magas költségek ellen.

2017-re forradalmat terveznek a Forma-1 vezetői az autókat illetően, s noha azt már korábban is hangsúlyozták, hogy a változtatások nem fognak nagy anyagi többletköltséggel járni, félő, hogy ebben az „ínséges” időszakban a csapatokra újabb teher hárul majd. Ettől tart Claire Williams is, akinek csapata egyelőre stabil lábakon áll, de ha a közeljövőben mégis kiderül, hogy többet kell fizetniük – elmondása szerint – harcolni fognak.

„Egy ideje már nem ülésezett a Stratégiai Csoport, de a következő az lesz, ahol többet fogunk meg tudni az átalakított szabályok miatt felmerülő költségekről” – idézte Williamst az Autosport. „Az egyik változás, hogy elvileg nem lesznek nagyok a költségek, remélem, hogy így is lesz, de ha mégsem, akkor harcolni fogunk ellene.”

Williams hozzátette, hogy a hasonló megbeszéléseken csapata véleményét – független gárda lévén – sokszor nem veszik figyelembe a financiálisan jobban álló csapatok. „Amikor ott vagyunk a Stratégiai Csoportban, keményebb irányítást követelünk a költségek felett, de mindenkinek különböző tervei vannak – és azok, akik ott ülnek, nem aggódnak annyira, mint mi. Megpróbáljuk majd a legjobbat kihozni a lehetőségekből, de úgy tűnik, kicsit patthelyzet alakult ki.”

Noha a Williams az Olasz Nagydíj előtt tette közzé, hogy elfogadhatóan alakult a pénzügyi helyzetük 2015 első felében, Claire szerint jelenlegi szituáció nem tartható fenn sokáig, és újra át kellene tárgyalni. „Nem vagyok benne biztos, hogy a jelenlegi költségek fenntarthatóak-e, de megpróbálunk a legjobban kijönni ebből a helyzetből. Jelentősen le szeretnénk faragni a költségekből, ami olyan 20-30 millió font körüli összeg lenne.”

„Ha megnézzük azokat a területeket, ahol spórolni lehet, nagyon nehéz megszabadulni ennyi pénztől, hacsak nem átalakítjuk az egész struktúrát. Ha látjuk, hogy a legtöbbe a munkabérek kerülnek, akkor a dolgozók számát kellene csökkenteni, ezt pedig senki sem akarja. Ha lecsökkentjük a munkaerőt, akkor a kiszervezéssel kellene foglalkoznunk – nem tudnánk, melyik ujjunkba harapjunk bele, és egyelőre úgy tűnik, hogy nem tudjuk megtalálni erre a csodafegyvert.

Forrás: www.formula.hu – RSS