
Szezonrajt előtt az OTP Bank Liga – körkép a téli felkészülésről
Szombaton, a 20. fordulóval kezdetét veszi az OTP Bank Liga tavaszi szezonja. Körképünkben megvizsgáltuk, hogyan készültek a bajnoki szünetben az NB I csapatai.
Szombaton, a 20. fordulóval kezdetét veszi az OTP Bank Liga tavaszi szezonja. Körképünkben megvizsgáltuk, hogyan készültek a bajnoki szünetben az NB I csapatai.
Kettős győzelemmel zárta walesi túráját női U17-es válogatottunk, csütörtökön hátrányból felállva kerekedett felül a házigazdákon.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központja folytatta az „Emeljük a szintet” címmel indított szakmai konferenciasorozatát, a gödöllői képzési napra 660 regisztráció érkezett.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) február 14-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.
Szombaton kezdetét veszi az OTP Bank Liga tavaszi idénye. A 20. fordulóban több rangadót is játszanak, az éllovas Videoton FC az Újpestet fogadja, a Ferencváros Debrecenbe látogat, egymásnak feszül a két borsodi csapat, míg az MTK és a Honvéd fővárosi derbin méri össze erejét.
Az MLSZ február elején elindította az NB I-es és NB II-es szakemberek számára szervezett pályakarbantartói képzését, melynek tematikája a legmagasabb szintű nemzetközi elvárásoknak felel meg.
1967. február 14-én született Csábi József, háromszoros bajnok, tízszeres válogatott játékos.
Kedden Magyarországra látogatott Greg Clarke, az angol szövetség nemrégiben megválasztott elnöke, hogy találkozzon Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével, az UEFA végrehajtó bizottságának tagjával.
Eddig több mint 2200 jegy fogyott el a március 25-i Portugália-Magyarország vb-selejtezőre. Aki február 1-jéig megvásárolta voucherét, szerdától átválthatja hivatalos meccsjegyre a Ticket Express Syma-csarnokban található irodájában.
Az Eb-selejtező elitkörre készülő női U17-es válogatottunk remek első félidei teljesítményének köszönhetően magabiztosan, 4-1-re legyőzte a házigazda walesieket Cardiffban.
A magasabb osztályú csapatok szereztek előnyt a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének keddi mérkőzésein.
A tavaszi szezon közeledtével az MLSZ kérdőívet állított össze a hazai futballszurkolók számára, amelyben stratégiai kérdésekről nyilváníthatnak véleményt.
Az elitkörre készülő U17-es válogatottunk második felkészülési mérkőzésén a szünetben 1–0-ra vezetett Románia ellen, amikor akkora vihar tört ki Spanyolországban, hogy a meccset félbe kellett szakítani.
Kedden és csütörtökön Cardiffban, a házigazda walesiek ellen lép pályára az elitkörre készülő női U17-es válogatottunk.
A címvédő Rába ETO színvonalas, pörgős meccsen, a vártnál nagyobb küzdelemben győzte le a Haladást a futsal Magyar Kupa vasárnapi, veszprémi fináléjában. A semleges nézők számára is rendkívül szórakoztató, izgalmas összecsapás után a győriek felszabadultan ünnepelték a klub történetének hetedik Magyar Kupa-diadalát, míg a Haladás játékosai némileg csalódottan konstatálták, hogy bár közel jártak, nem sikerült […]
Ma ünnepli 70. születésnapját Szőke István, a Ferencváros korábbi kiváló jobbszélsője, aki 1972-ben góljával kijuttatta a magyar válogatottat az Európa-bajnokság belgiumi négyes döntőjébe.
A címvédő ETO Futsal győzelmével ért véget a futsal Magyar Kupa veszprémi döntője.
Ha Magyar Kupa-döntő, akkor Astra-siker – így megy ez már ötödik éve, a kiskunfélegyháziak ezúttal a bajnoki éllovas Agenta Girls Szekszárd csapatát győzték le a fináléban.
A női címvédő Astra-Artifex Kiskunfélegyházi Bulls FC, és a férfi címvédő Rába ETO is kiharcolta a döntőbe jutást a veszprémi Final Four elődöntőiben.
A címvédő Ferencváros 2–1-re nyert hazai pályán a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.