Cseh László már riói idő szerint hangol

Naponta kétszer ébred és kétszer tér nyugovóra az olimpiai felkészülés hajrájában Cseh László és Plagányi Zsolt, a mestere, mert csak így tudnak ráhangolódni a riói úszóversenyek nem európaiakra tervezett menetrendjére. (A döntők magyar idő szerint hajnali 3 órakor kezdődnek majd – a szerk.) Úgy szervezik a napjukat, hogy az első edzés déli egy, a második pedig este 10 órakor kezdődik, amit viszont csak úgy lehet kipihenni, hogy mindkét gyakorlatozás után igyekeznek sokat aludni. Amennyit csak tudnak. Ez Cseh Lászlónak megy nehezebben, aki mégis azt mondja: a szombati elutazásig már fél lábon állva is kibírná…

Read More

Birkózók és vízilabdázók vették át A hónap műhelye-díjat

Júniusi teljesítményüknek köszönhetően az egyéni sportágakban a dorogi birkózók, a csapatsportok képviselői közül a KSI SE vízilabdázói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat és az azzal járó fél-félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj ugyancsak a KSI-seké lett. 

Read More

Sárosi Laura állapota tovább javul

„Pénteken, ha minden jól megy, hazamehetek!” – újságolta a mob.hu-nak Sárosi Laura tollaslabdázó, aki néhány nappal ezelőtt került kórházba vakbélgyulladás gyanújával. „Több vizsgálaton átestem, és valószínűleg a vakbélgyulladáshoz hasonló tünetekkel járó, vírus okozta hasi nyirokcsomógyulladásom lehet.”

Read More

„Gyurika – Egy pólós vallomásai”

„Gyurika – Egy pólós vallomásai” címmel könyv készül dr. Kárpáti Györgyről, a kiadvány a tervek szerint 2016 őszén kerül a boltok polcaira. A Nemzet Sportolója a magyar vízilabdázás élő legendája, aki nem csak arról nevezetes, hogy három olimpiai arany tulajdonosa, ismert figurája az uszoda világának. Aki ismeri, személyesen vagy televízión keresztül megérintette személyisége, utolérhetetlen humora, iróniája, öniróniája, az megérti, hogy „Gyurikáról” muszáj könyvet írni.

Read More

Simon Béla a londoninál jobb eredményre számít Rióban

Juhász Adrián és Simon Béla egy huszáros hajrának köszönhetően a luzerni pótkvalifikációs versenyen harcolta ki a riói részvétet. Csoknyai László az olimpia előtt biztosan leírja, milyen eredményt szeretne elérni, hisz benne, hogy mindez meg is valósul. Lovas Petra már a pihenőjét töltötte, amikor jött a hír: tartalékból előrelépett és kijutott az olimpiára. Merkely Béla kardiológus orvosprofesszort a víz kapcsolja ki igazán. Ő vízilabdázással is készül az olimpiára.

Read More