Kárász Anna két olimpián is csúcsra érhet

Hat évvel ezelőtt Kárász Anna ugyanúgy megnyerte a női kajakozók első 500 méteres világbajnoki válogatóját, ahogy öt héttel ezelőtt Szegeden, a bombameglepetés azonban elmaradt, mert az akkor még csak 17 esztendős szegedi szuperlány vállsérülés miatt fájó szívvel a második próbatétel lemondására kényszerült. Most viszont, hogy gyors egymásutánban kétszer is maga mögött hagyta a magyar olimpiai bajnokok tekintélyes társaságának tagjait, megérdemelten lett az övé az indulás joga az augusztusi milánói világbajnokságon, amelyből – versenyző és edző nem is próbálja titkolni – a lehető legtöbbet szeretné kihozni. Más megfogalmazás szerint ez az aranyérem megszerzését jelenti…

Read More

Mindkét párbajtőrcsapatunk a negyeddöntőben folytathatja szombaton

Az olimpiai kvalifikáció szempontjából kiemelten fontosak a moszkvai világbajnokság csapatversenyei, hiszen az ott elért helyezések dupla szorzóval számítódnak bele az olimpiai kvalifikációs pontversenybe. A végelszámolásnál a pontverseny első négy helyezett nemzete biztos olimpiai résztvevő, a további négy helyet pedig a kontinensek további legelőkelőbb helyen álló nemzetei szerzik meg. Az egyetlen feltétel, hogy a rangsorban az 5-16. hely valamelyikét kell a nemzetnek betöltenie. Továbbá a nyolc nemzet 3-3 vívót is indíthat az olimpia egyéni versenyei során.

Read More

Kárász Anna kettős győzelme Janics elvesztéséért is elégtételt jelent Kovács Lászlónak

A hatvanas éveinek vége felé járó Kovács László számára óriási elégtételt jelent, hogy fiatal tanítványai közül Kárász Anna a pénteki második válogatón is legyőzte az olimpiai bajnoki címvédő Kozák Danutát és ezzel övé lett a közelgő milánói világbajnokság 500 méteres „királyszámában” az indulás joga. A mester annak idején élete talán legszomorúbb napjait élte meg, amikor a gyengébb szereplései miatt csalódott Janics Natasa Szegedet elhagyva neki is hátat fordított, ráadásul még azt is emlegetve, hogy a férjétől, egyben a másik edzőjétől sokkal több szakmai segítséget kapott…

Read More

Az ESUA elnöke szerint Budapest remek terep olimpia és universiade rendezésére

Adam Roczek, az első alkalommal hazánkba látogató EUSA-elnök remek lehetőséget lát Budapestben, mely szerinte egy remek terep egy olimpia és universiade rendezésére is. A Magyar Sport Házában tartott beszédében kitért rá, hogy szerinte Magyarország készen áll egy világméretű sportesemény rendezésére és nagyon reméli, hogy az esélyes pályázók között láthatja majd a jövőben. Újságírók kérdéseire kifejtette, hogy remek kezdeményezésnek tartja azt a törekvést, hogy a jövőben egy város rendezhesse az olimpiát és az universiadét is.

Read More

„Új energiával és nagy lendülettel versenyez Gyarmati Panka”

Sikeres világbajnoki szereplése után világkupa-negyedik lett hétvégén a szocsi téli olimpiáról „éppen csak” lemaradt Gyarmati Anna snowboardversenyző. „A vb-hatodik hely, ahol Panka elvárások terhei nélkül tudott indulni, visszahozta önbizalmát és új energiával, nagy lendülettel folytatja a világkupákon való részvételt” – fogalmazott a mob.hu-nak Pajor Ágnes, a hazai szövetség főtitkára. 

Read More

2015 már Rióról szól a kajak-kenu sportban

Teljes erőbedobással már Rió jegyében készül a magyar kajak-kenu válogatott, hiszen augusztus 19-23-ig Milánóban rendezik az idei világbajnokságot, mely a legfőbb kvalifikációs esemény a 2016-os ötkarikás játékokra. Az olimpiai kvóták nagy részét itt osztják szét: női és férfi K4-ben például mind a 10-10 riói hajókvóta gazdára talál, továbbá a K2 (női és férfi) és C2 számok első hat helyezett hajói is versenyezhetnek majd Brazíliába a festői szépségű Rodrigo de Freitas tavon (a teljes 246-ból 104 férfi és 67 női beülő sorsa dől majd el idén augusztusban).

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.