Sportdiplomáciai siker: Gyárfás Tamás bekerült a FINA legszűkebb döntéshozó szervezetébe

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA két alelnöke, Gyárfás Tamás és az amerikai Dale Neuburger bekerült a szervezet legszűkebb döntéshozó testületébe, az úgynevezett FINA Executive-ba. A FINA Executive tagjai közül kerül ki később a most 80 éves Julio Maglione elnök utódja.

A pénteken kezdődő kazanyi vizes világbajnokság előtt zajló kétnapos ülésen magyar javaslatra arról is döntés született, hogy jövőre mindenütt megrendezik az Úszás Világnapját. A Magyar Úszás Napja kezdeményezést előbb az európai szövetség, a LEN karolta fel, 2016. július 19-én pedig, a FINA megalakulásának évfordulóján immár a föld minden országában rendeznek valamilyen rangos vizes eseményt, amellyel az úszást népszerűsítik.

Maglione nyitóbeszédében külön kiemelte, milyen rendkívüli döntést hozott egy rendkívüli helyzetben Magyarország, amikor a mexikói Guadalajara visszalépését követően elvállalta a 2017-es világbajnokság megrendezését. Az elnök mindezért az ülésen még egyszer külön köszönetet mondott a magyar kormánynak, Orbán Viktor miniszterelnöknek, valamint Gyárfás Tamásnak.

A három magasrangú vezető a 2017-es vizes vb uszoda-alapkőletételénél is találkozott Budapesten a közelmúltban.

„Rendkívüli megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek ma ezen a jelentős eseményen, melyen, azt gondolom, nem csak a magyar vizes sportok számára, hanem a világ teljes úszócsaládja számára is fontos esemény. Rendkívül értékeli a FINA azt az erőfeszítést, amit önök tettek annak érdekében, hogy átvegyék a 2017-es vizes világbajnokság eredeti szervezőjétől a rendezést. A kiváló együttműködésünknek köszönhetjük azt, hogy az önök által tervezettnél négy évvel hamarabb rendezhetnek vizes világbajnokságot” –  mondta május közepén Budapesten Julio Maglione, a FINA elnöke, aki úgy fogalmazott, világklasszis környezetben készülhetnek majd sportolóink, és ez egyben kiváló örökség is az ifjú generációk számára. „Őszintén elmondhatom: minden adott itt Budapesten” – hangsúlyozta, majd aláhúzta, Gyárfás Tamás kiválóan helyt áll a FINA vezetésében.

A Büro arról is döntött, hogy a világbajnokság új szakága, az óriástoronyugrás már jövőre bemutatkozik a magyar fővárosban, ahol 2016-ban a világbajnokság tesztversenyeként a FINA világkupát rendezik meg. A tervek szerint ekkor mindent úgy építenek ki a Parlament szomszédságában, ahogy a következő évi vb-n.

A budapesti vizes vb előkészületeiről szóló prezentációra szerdán kerül sor.

(MTI-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)

Forrás: www.mob.hu – RSS