Gocics üzent: túl kell élnünk ezt a helyzetet, figyelve és segítve egymást

Szolnokon is megállt az élet, Zsivko Gocics pedig a helyzetről adott tájékoztatást. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Tulajdonképpen három hete nincsenek meccsek, előbb azért, mert a válogatott programjai miatt szünetet tartottak a bajnokságban, később pedig közbejött a vírushelyzet. Mi úgy készültünk, hogy március 28-án az OSC ellen folytatjuk a középszakaszt, mint tudjuk, erre a legjobb […]

Read More

Tokió 2020: a NOB elnöke kitart

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a tokiói olimpia esetleges lemondása a legkevésbé tisztességes megoldás lenne a sportolókkal szemben. A NOB első embere a Südwestdeutschen Rundfunks műsorszolgáltatónak azt nyilatkozta: a koronavírus-járvány miatti lemondás a 206 országból érkező összesen 11 ezer sportoló álmát törné szét. “Egy ilyen lemondás a legkevésbé tisztességes megoldás. Az […]

Read More

Súlyos döntést hozott a LEN

A szervezet határozatlan ideig elhalasztja a vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét is. Mint ismeretes, a LEN elhalasztotta az úszó Eb-t is, az eseményt augusztusban fogják megrendezni, továbbá nem fogják megtartani a szervezet kongresszusát sem, amely májusban lett volna. Ami a vízilabdát illeti, a kupákat határozatlan időre felfüggesztik, így a Bajnokok Ligája Final Eight programját is, […]

Read More

Vitorlázás – Érdi Mária Spanyolországban volt, most önkéntes karanténba vonult

Érdi Mária önkéntes karanténba vonult! A vitorlásversenyző a közelmúltban a Trofeo Princesa Sofián ült volna hajóba, a szervezők azonban bejelentették, hogy a világjárvány miatt törlik a versenyt.

„Pedig olyan szépen alakult minden, már a helyszínen edzettem, amikor jött a hír: a világjárvány ezt a viadalt is elsöpri majd. Hazatérésem után Tihanyba vonultam, és itt várom, hogy véget érjen a 14 napos karantén” – mondta Érdi Mária.

A klasszis vitorlásversenyző a karanténjául szolgáló ház udvarán rendszeresen edz, és ha nincs nagy forgalom, akkor kerékpárra is pattan. „Jó, hogy nem kell leállni az edzéssel. Sajnos most a hajós tréningek még nem jöhetnek szóba, de az a terv, hogyha véget ér a karantén, akkor itt a Balatonon vízre is szállok. Az edzőm, Sara Winther jelenleg Új-Zélandon van, tartjuk a kapcsolatot, megbeszéljük a tapasztalatokat” – tette hozzá Érdi Mária. 

Read More

Később rendezik meg a szumó Eb-t

Az eredeti időponthoz képest három hónappal későbbre halasztják az idei szumó Európa-bajnokságot. A kontinensviadalt április 16. és 19. között rendezték volna meg Bakuban, az egész világot sújtó koronavírus járvány miatt azonban a sportág európai szövetsége az azerbajdzsáni rendezőkkel közösen úgy döntött: július 10-12-re helyezik át az Eb időpontját.

A magyar válogatott is tervezte indulását az áprilisi Európa-bajnokságon, ahol a szakvezetés az U21-es és U23-as korosztályokban több érmet, a felnőtteknél pedig dobogós és egyéb helyezéseket várt a magyar sportolóktól.

A Magyar Sumo Szakszövetség a későbbi, júliusi időpontban is szeretne ütőképes csapatot utaztatni az Eb-re. 

A járvány miatt ugyanakkor nehézségekbe ütköznek a partnerekkel való edzések, így egyelőre az erő- és állóképesség fejlesztésre helyezik a hangsúlyt a legjobb hazai szumósok. 

Read More

Köszöntsük Down-szindrómával élő sportolóinkat!

Március 21.; a csillagászati tavasz kezdete és a Down-szindróma világnapja is. Célja, hogy felhívja a figyelmet a Down-szindrómára, növelje a megértést és segítsen, hogy a Down-szindrómások teljes életet élhessenek, méltósággal és a társadalom aktív tagjaiként. Köszönjük a remek eredményeket és az élményeket mindannyiótoknak!További sikereket és boldogságot kívánunk nektek szeretettel!

Read More

Szivós Márton nem szeretné így befejezni

A szárazföldi edzésekről, a motivációról és a visszavonulásáról is beszélt világbajnokunk. Ami most motivál engem, hogy győzzük le ezt a koronavírust együtt, közösen! Ha így kell, hogy itthon vagyunk, akkor így – mondta Szivós Márton a klub facebook oldalán. Hozzátette, nyilván nem szeretném úgy abbahagyni, hogy a koronavírus miatt egyszer csak félbeszakad és vége. Jó […]

Read More

Kulcsár Krisztián: úgy készülünk, hogy lesz nyáron olimpia

Négy hónappal a tokiói olimpia rajtja előtt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) hasonlóan az ötkarikás játékok eredeti időpontban történő megtartását támogatja. A korábbi párbajtőröző a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában azt mondta: akkor is ezt az álláspontot képviselné, ha még sportolna. “A felkészülés egy előre jól megtervezett […]

Read More

Az Eger csapata is besegít a koronavírus elleni védekezésbe

A hevesi csapat nem csak a vízben jeleskedik. Egri Vízilabda Klub / facebook A klub facebook oldala számolt be arról, hogy Eger városában tizenhárom helyen nyitottak fertőtlenítő és információs pultokat, ahová a vízilabdázók is beszálltak segíteni. Egerben, tizenhárom helyszínen nyitottak információs és fertőtlenítő pontokat. Vízilabdásaink nemcsak a vízben jeleskednek, hanem segítenek, amiben csak tudnak. Edzők, […]

Read More

Koronavírus: elhalasztották a budapesti vizes Európa-bajnokságot

A vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) elhalasztotta a budapesti kontinensviadalt. A LEN pénteki közleménye szerint az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét augusztus 17. és 30. között rendeznék meg. Paolo Barelli, a LEN elnöke jelezte, a magyarországi szervezőkkel megállapodtak, május végén, június elején tárgyalnak arról, hogy az új időpontban sor […]

Read More

NOB elnök: különböző forgatókönyvekben gondolkozunk

Thomas Bach szerint tartózkodni kell a vehemens spekulációktól a nyári tokiói olimpia rendezésével kapcsolatban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a New York Times-nak nyilatkozott a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzetről. “Különböző forgatókönyvekben gondolkozunk, de ellentétben sok sportszövetséggel vagy profi ligával, bennünket még négy és fél hónap választ el a játékoktól” – mondta Bach. Hozzátette, a […]

Read More

Elhalasztják a karatés olimpiai kvalifikációs tornát

Június végére helyezik át a tokiói olimpia karatés kvalifikációs tornáját, amelyre eredetileg május 8-10-én került volna sor Párizsban. A Karate Világszövetség (WKF) tájékoztatása szerint a halasztásra az egész világra kiható koronavírus járványhelyzet miatt van szükség. A sportág több évtizedes várakozást követően került be 2020-ban az ötkarikás játékok programjába.

A párizsi megmérettetés új időpontja a tervek szerint június 26-28. lesz.

A 2018-ban elkezdődött olimpiai pontszerző sorozat utolsó néhány állomása közül – szintén a koronavírus miatt – a közelmúltban törölték a rabati és a madridi Premier League viadalokat, csakúgy, mint a március végi bakui Európa-bajnokságot. A versenyek kiesése következtében lezárult a széria, amelynek során kategóriánként a négy legtöbb pontot szerzett sportoló kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra.

Karatéban a férfiaknál és a nőknél is egyéni formagyakorlatban, valamint három küzdelmi súlycsoportban rendeznek versenyeket, és valamennyiben tíz fő méri majd össze a tudását. Az olimpiai pontszerző sorozatban magyar sportoló nem szerzett kvótát – ehhez Hárspataki Gábor állt a legközelebb, aki a 75 kg-osok között a kilencedik helyen végzett a ranglistán.

A párizsi tornán kategóriánként újabb három versenyző harcolhatja ki a tokiói szereplést. A maradék 2-2 helyről pedig egy úgynevezett olimpiai szisztéma alapján döntenek majd, amelynek egyik fő célja, hogy minél több kontinens és ország vehessen részt a sportág történelmi bemutatkozásán. 

Read More