Betörőt fogott a vívónő
Nemcsak a vívópáston, az életben is határozott Ujlaky Virginie: a női tőrválogatott tagja hétfőn betörőt fogott, ezzel további öt károsultnak…
Nemcsak a vívópáston, az életben is határozott Ujlaky Virginie: a női tőrválogatott tagja hétfőn betörőt fogott, ezzel további öt károsultnak…
Lewis Hamilton úgy érzi 2008-ban kétszer olyan kemény ellenfele tud lenni a vetélytársainak, mint tavaly volt. „A tavalyi tapasztalatommal erősebbnek…
A jégkorong ob I-ben címvédő Alba Volán ugyan nem élvezi a hazai pálya előnyét, mégis toronymagas esélyese a HC Csíkszereda…
Vasárnap rendezik meg az 59. Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság első futamát, az Ausztrál Nagydíjat, amely – a száguldó cirkusz irányítóinak…
Az illetékes kínai társaság cáfolta azt az értesülést, mely szerint május elején nem lehet majd az északi oldalról expedíciót szervezni…
Összesen 28 magyar áll rajthoz a csütörtökön kezdődő és húsvéthétfőn záruló, hollandiai vizes Európa-bajnokságon: 22-en úszásban, hatan pedig mű- és…
A Forma-1 kereskedelmi jogainak birtokosa, Bernie Ecclestone egy német hírügynökségnek adott nyilatkozatában azt mondta, szerinte Fernando Alonso jól döntött akkor,…
Tizenöt éves fennállása óta először, augusztus 29-31-én magyar futammal örvendezteti meg a Ferrari rajongókat a Ferrari Challenge. A Ferrari magyarországi…
Az eredetileg tervezettnél három hónappal korábban, már májusban megkezdhetik a 2012-es londoni olimpia központi stadionjának építését – jelentette be a…
A Liverpooltól elszenvedett keddi Bajnokok Ligája-vereséget követően Roberto Mancini, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője bejelentette, hogy az idény végén távozik posztjáról….
Az átalakítás után igazi futballarénában játszhatja hazai meccseit a Werder Bremen labdarúgócsapata. Eredetileg a Weser Stadion befogadóképességet szerették volna 42…
Paksy Tímea és Benedek Dalma élete elsõ olimpiájára készül. Négy évvel ezelõtt, az athéni játékokra nem sikerült kijutniuk, habár a…
Nyíregyháza ad otthont a női Magyar Kupa négyes döntőjének március 13–14-én, pénteken és szombaton. Az elődöntő párosítása megegyezik a tavalyival,…
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága felmentette a paksiak védőjét, a tévesen kiállított Éger Lászlót. Újra botrányt okozó szurkolói…
A Budapest Honvéd bajnokcsapataiból összeállított együttes Lothar Mattha:us korábbi magyar szövetségi kapitánnyal kiegészülve április 26-án a Bozsik Stadionban megmérkőzik az…
Azzal, hogy 2007-ben 32 egyesület, társaság kapcsolódott a Tízezer lépés programhoz, immár 116 szervezetben, mintegy 12 600 ember használja rendszeresen…
Folytatja a munkát a Forma-1-es McLaren-Mercedes istállónál Ron Dennis csapatfőnök. A 60 éves brit szakember ezt öt nappal a melbourne-i…
Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a férfi és női válogatottat is képesnek tartja az éremszerzésre a pekingi olimpián…
Kína tiszta levegőt kínál a pekingi olimpia teljes idejére. "Beváltjuk 2001-ben tett ígéretünket, amikor megkaptuk a nyári ötkarikás játékok megrendezésének…
Vadócz Krisztián a hét végén remekelt klubcsapatában, a NEC Nijmegenben. Válogatott középpályásunk igazi vezéregyéniség volt a De Graafschap elleni meccsen,…