Szávay megpróbál kikerülni a hullámvölgyből
Szávay Ágnes, aki kedden egyesben és párosban is kiesett a 2,5 millió dollár összdíjazású dohai női tenisztorna első fordulójában, azt…
Szávay Ágnes, aki kedden egyesben és párosban is kiesett a 2,5 millió dollár összdíjazású dohai női tenisztorna első fordulójában, azt…
A 250 kcm-es kategóriában szereplő Tóth Imre az első, majd a hatodik időt érte el a gyorsasági motorosok jerezi tesztelésén….
Halálosan megfenyegették Avram Grantet, a Chelsea labdarúgócsapatának izraeli vezetőedzőjét, valamint feleségét. A mester együttesével kedden a görög Olimpiakosznál vendégeskedett Bajnokok…
Nem került szóba a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi ülésén, hogy Skaliczky László, a férfi válogatott szövetségi kapitánya maradjon-e vagy…
Ötvenmillió euróért kínálja új futballstadionjának elnevezését a Juventus. A 90-100 millió euróért építendő aréna "gazdája" – amely sajtóértesülések szerint a…
Négy mérkőzésből négy győzelem a magyar női vízilabda-válogatott mérlege az olaszországi olimpiai selejtezőtornán, s mivel a kanadaiaktól kikaptak a spanyolok,…
Illusztris társaságban, olimpiai bajnokok és a magyar labdarúgás jeles alakjainak körében tartották csütörtökön a Buzánszky Jenő életéről szóló könyv budapesti…
A SportsPro című lap értesülései szerint 2008-tól Fernando Alonso lesz a Forma-1 legjobban kereső versenyzője – legalábbis, amennyiben nem él…
Martin Brodeur jelenleg a világ egyik, ha nem a legjobb jégkorongkapusa. Kevesen tudják azonban, hogy a New Jersey Devils portása…
A csütörtöki Helsingborg – PSV UEFA-kupa mérkőzés nem csupán Dzsudzsák Balázs miatt lesz magyar érdekeltségű, a meccset ugyanis Szabó Zsolt…
Cseh László múlt kedden megérkezett Mexikóba, ahol négyhetes felkészülésen vesz részt. A színhely ezúttal újdonságot jelent számára, ám a cél…
Két olyan szakember volt a vendége a Pekingi esték szakmai háttérbeszélgetés-sorozatnak, akik különböző időpontokban szereztek igen vegyes tapasztalatokat a játékok…
A rossz időjárás miatt a Toyota nem tudta teljesíteni a tervezett programot. A keddi gyakorláson Jarno Trulli a hatodik, Kamui…
Lékó Péter döntetlent játszott a negyedik fordulóban a 25. linaresi sakk szupertornán, melynek első szakasza idén is a mexikói Moreliában…
Nagy "Hóhér" József és Kovács "Vipera" Attila is kiütéssel győzött a Profibox Promotion gáláján a Gilda Max Gym-ben, a Flórián…
Volt magyar futballcsillagok részvételével péntektől vasárnapig rendezik meg a labdarúgók I. fedettpályás teniszbajnokságát, amelyen a kezdő ütést Buzánszky Jenő, az…
Áprilisban már igazi tavasz vár ránk, egyre többet süt a nap, melegszik az idő, így szívesebben töltjük szabadban az időnket….
6. Coca-Cola Testébresztő Aerobik Maraton Március elsején az aerobik szerelmesei lepik majd el a Sportmax Újbuda Sportcsarnokot, hogy kipróbálják, mire…
A szombathelyi Aréna Savariában február 28-29-én az amerikai, a dél-koreai, a grúz, az iráni, az orosz és házigazda magyar kötöttfogású…