Kategória: Cikkek
MU: Spanyolországba távozik a tehetség! – sajtóhír
Egybehangzó beszámolók szerint a Manchester United együttesénél az elmúlt idényben debütáló Willy Kambwala hamarosan a…
PL: A Manchester City támadójával erősített az egyik újonc – HIVATALOS
A Premier League címvédőjének fiatal csatára, Liam Delap az élvonalba frissen feljutó Ipswich Town együtteséhez…
Katarba szerződött a Ferencváros egykori játékosa – HIVATALOS
A Ferencváros korábbi játékosa másfél évvel ezelőtt nagy reményekkel igazolt Németországba, most azonban újból a…
Az Inter bejelentette a Porto gólgyárosának szerződtetését – HIVATALOS
Amit többek közt a csapat vezetőedzője is korábban megerősített, immár hivatalossá vált… (Photo by Pedro…
Olasz válogatott védőt igazolt a Napoli – HIVATALOS
Az elmúlt hetek sikeres tárgyalásait követően a Napoli szombaton bejelentette a Torino védőjének érkezését… (Photo…
Rögbi Eb – A finnekkel negyeddöntőzhetnek a nők
Negyeddöntős a magyar női válogatott a rögbi Európa-bajnokság budapesti állomásán. A nemzeti csapat a Budapest…
Az Atalanta támadójával erősített a Bologna – HIVATALOS
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) hátunk mögött hagyott szezonjának meglepetéscsapata, a Bologna riválisától, az Atalantától…
Bemutatjuk olimpikonjainkat: Senánszky Petra
Egészen különleges pályát úszott be – igen gyorsan – a debreceni klasszis: karrierje első felében,…
A Lazio gólrekordere megérkezett új csapatához
A római társulatot nyolc év után elhagyó rutinos gólfelelős pénteken megérkezett új klubjához… (Photo by…
Szaúdi klub ajánlatát utasította el a Chelsea Kepa Arrizabalagáért – sajtóhír
Angol sajtóértesülések szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea csapata nem fogadta el a…
Korábbi válogatott játékos lett a Honvéd edzője – HIVATALOS
Az NB II-es Budapest Honvéd az egykori magyar válogatott labdarúgót nevezte ki második számú csapata…
Chelsea: portugál fiatalt igazoltak! – hivatalos
Az angol bajnokság (Premier League) új idényére, új menedzserrel is készülő Chelsea bejelentette kövektező nyári…
Újabb évre kötelezte el magát a Manchester United veteránja – hivatalos
Hivatalos oldalán közölte a hírt a Manchester United, miszerint a csapat 36 éves veterán védője,…
PL: értékesítette spanyol védőjét a Manchester City! – Hivatalos
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy eladta balhátvédjét,…
Serie B: új gólfelelőst igazolt a Sampdoria – HIVATALOS
Jelentős erősítést hajtott végre az olasz másodosztályból (Serie B) az élvonalba visszavágyó Sampdoria gárdája… (Photo…
Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – Július 12.
Arsenal Érkezők: David Raya (Brentford – 31,5 millió), Nuno Tavares (Nottingham Forest – kölcsönből vissza), Kieran Tierney (Real Sociedad – kölcsönből…
Nyíltvízi junior Eb: négy verseny, négy ezüst a nyitónapon
Meglehetősen egyedi eredménysort produkált juniorválogatottunk a bécsi korosztályos nyíltvízi Eb nyitónapján: mind a négy egyéni…
Az Inter bejelentést tett a vezetőedzője jövőjéről – HIVATALOS
Az olasz bajnoki címvédő Inter együttese még a nyári felkészülési időszak kezdetén fontos bejelentést tett…
Di María eldöntötte, melyik csapatnál folytatja – sajtóhír
Miután kiderült, hogy a veterán argentin szélső nem tér vissza hazájába, több opció is szóba…
NB I-es csapathoz adta kölcsön fiatal támadóját a Ferencváros – HIVATALOS
A Ferencváros tehetséges ifjú csatára a következő idényben immár az élvonalban juthat lehetőséghez… (Photo by…



























