Dr. Mészáros János maradt a karate szövetség elnöke

Újabb öt évre egyhangúan Dr. Mészáros Jánost választotta meg a Magyar Karate Szakszövetség tisztújító közgyűlése. Az eseményen a régi-új elnök hangsúlyozta: komoly fellendülést tudhat maga mögött itthon a sportág, és a következő ciklusban is hasonlóan sikeres esztendők várhatók, 2023-ban pedig felnőtt világbajnokságnak adhat otthont Magyarország.

A közelmúlt sikerei közül Dr. Mészáros János a 2020-as hazai megrendezésű kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságot emelte ki, amely – mint mondta – minden tekintetben fantasztikus sikert hozott, és kiváló főpróbája volt a 2023-as szintén budapesti felnőtt világbajnokságnak.

Az MKSZ elnöke beszámolt arról, hogy a sportág az elmúlt években itthon bekerült a kiemelt sportágak közé, az iskolai oktatás és az edzőképzések terén olyan előrelépéseket tettek, amelyeket bármely sportág megirigyelhetne, vidékfejlesztési stratégiát indítottak el, jövőre pedig megünneplik a karate hazai megalakulásának ötvenéves évfordulóját.

A sportág olimpiai bemutatkozásával kapcsolatban Dr. Mészáros János azt mondta: elképesztően nehéz bejutni a kategóriánként tíz-tíz versenyző közé, de reményei szerint egy-három magyar versenyzőnek sikerülhet a tokiói részvétel kivívása, amit legközelebb a két hét múlva sorra kerülő párizsi olimpiai kvalifikációs tornán lehet elérni.

A közgyűlés Falusi Mártont, Furkó Kálmánt, Juhász Ferencet, Kalmár Árpádot és Miskolczi Attilát választotta az MKSZ alelnökeivé, és megválasztották az elnökség, a fegyelmi és a felügyelő bizottság tagjait is.

Read More

Júliusban lenne vége a BL-nek – íme, a 2021/2022-es idény menetrendje

A LEN elkészítette a következő idény sarokdátumait. Szeptember 24-én indul a Bajnokok Ligája következő idénye. A második fordulót pedig október 8. és 10. között bonyolítanák le, a főtábla első köre pedig október 26-án és 27-én lennének. A BL nyolcas döntője június 30. és július 2. között lenne. Az Eurokupa első selejtezője október 1-jén rendeznék. A […]

Read More

Huswatun Hasanah is the first-ever Indonesian woman boxer who advanced to the finals of the ASBC Elite Boxing Championships

The women’s semi-finals were held on the fourth competition day at the ASBC Asian Men’s & Women’s Elite Boxing Championships in Dubai, the United Arab Emirates. On this day, Asian Games bronze medallist Huswatun Hasanah became the first Indonesian woman boxer who advanced to the finals of championships, and Kazakhstan, India and Uzbekistan were the […]
Read More

Felkészülési mérkőzés: hét góllal volt jobb az USA

Második meccsét is elvesztette női válogatottunk. Fotó: USA Waterpolo / archív Mint ismeretes, női válogatottunk az Egyesült Államokban készül az olimpiára. Most lejátszotta második meccsét is az USA-val, ahol hét góllal kikapott. „Ezúttal jobban kezdtünk, mint egy nappal korábban, de úgy érzem, a 24 órán belüli komoly erőpróba meglátszott a csapaton. Fizikálisan, lábtempóban, pontosságban nem […]

Read More

AIBA & CISM Sign The Historical Convention

International Boxing Association (AIBA) and International Military Sports Council (CISM) have huge plans regarding the cooperation on promoting of boxing through international military sports, assisting developing countries that have a lack of sporting facilities and above all strengthening the values of integrity, humanism and healthy life among future generations. The most important task of boxing […]
Read More

Horvát bajnokság: tizenhárom év után bajnok a Mladost

A végletekig kiélezett volt a finálé, amelyet a Mladost nyert a Jug előtt. Fotó: HVS / facebook Ötödik meccsre került sor a Horvát bajnokságban. A Jug és a Mladost nem bírt egymással a rendes játékidőben, az ötösöket pedig a zágrábiak bírták jobban, így 2008 után ismét Horvátország trónjára ült fel Mladost. A horvát bajnokság döntőjében […]

Read More

Tokió 2020 – Sós Csaba 30-35 fős úszóválogatottal számol

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya 30-35 fős csapatlétszámmal számol a tokiói olimpiára. A márciusi országos bajnokságot követően a szakember férfi 200 méter gyorson, illetve 200 méter vegyesen nem osztotta ki az olimpiai védettséget, a vasárnap befejeződött kontinensviadalon azonban eldőlt, hogy Kozma Dominik és Cseh László is indulhat az olimpián, utóbbi egyelőre viszont még […]

Read More

Nagyköveteink

“Megható volt látni határtalan örömüket és azt, hogy a sportnak micsoda ereje van!” (Ivkovic Stojan és Ivkovicné Béres Tímea) Nagy örömmel és büszkeséggel folytatjuk nagyköveteinket bemutató sorozatunkat! Az olimpiai bajnok, úszó-elnök Wladár Sándor után Ivkovic Stojant és Ivkovicné Béres Tímeát köszöntjük sok szeretettel!   Stojan és Tímea 2018 szeptemberében csatlakoztak az SO szimpatizánsok táborához, amikor […]

Read More

A Honvéd csarnokban játszottak újra a kosarasok

A Hársfa Egyesület I-es csapata és a Hársfa SE Körmend együttese nyerte meg saját divízióját az MKOSZ-MSOSZ közös, országos kiemelt kosárlabda bajnokság 4. fordulójában, a budapesti Simon János Kosárlabda Csarnokban. Fotó: Bakos Dorottya (diák, Budai Technikum) Galambos Zsolt szakágvezető elmondta, hogy a május 15-i győri diadal után, újra várható volt a „hársfa hegemónia”. A várakozásnak […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.