Tokió 2020 – Sós Csaba 30-35 fős úszóválogatottal számol

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya 30-35 fős csapatlétszámmal számol a tokiói olimpiára.

MTI Fotó: Balogh Zoltán archív

A márciusi országos bajnokságot követően a szakember férfi 200 méter gyorson, illetve 200 méter vegyesen nem osztotta ki az olimpiai védettséget, a vasárnap befejeződött kontinensviadalon azonban eldőlt, hogy Kozma Dominik és Cseh László is indulhat az olimpián, utóbbi egyelőre viszont még nem döntött arról, nekivág-e ötödik ötkarikás szereplésének.

Olimpiai szinteket még három versenyen van lehetőségük úszni a sportolóknak, a mostani és a jövő héten Franciaországban a Mare Nostrum sorozat két állomásán, illetve a Budapest Openen, amelyet június 16. és 19. között rendeznek meg. A kapitány ezt követően jelöli ki az olimpiai csapatot, amelynek nagy része már a márciusi országos bajnokságot követően már biztossá vált.

Sós Csaba megjegyezte, nincs könnyű helyzetben, ugyanis azoknak az úszóknak, akiknek csak B szintje van, de A szintes híján indulhatnának az olimpián, korántsem biztos a tokiói részvétele, ugyanis a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség csak június 30-án hozza nyilvánosságra, hogy az ilyen időkkel rendelkező sportolók közül kik és milyen számokban lehetnek ott a japán fővárosban.

(MTI-uszosport.hu)