Legendás autóval versenyez jövőre Nagy Norbert

A magyar autósport rajongók számára egy jól ismert autóval indul jövőre a FIA hegyi Európa-bajnokságon Nagy Norbert. A túraautó-Európa-bajnoki 2. helyezett pilóta, azzal a Mitsubishi Lancer Evo VI -tal versenyez majd, amellyel annak idején Turán Frigyes nyert bajnoki címet a gyorsasági szakágban.

„Ez igazából egy gyári autó, amit a Mitsubishi rallye autóit építő Rallyart nevű cég épített, de nem rallyra, hanem pályára. Mi természetesen újjá építjük, vadonatúj versenyautó lesz belőle.” -kezdte lelkesen Nagy Norbert.

„Szeretnénk jövő tavasszal már tesztelni, hogy amikor elindul a bajnokság akkor győzelmi esélyekkel szállhassak harcba. Korábban a Szilveszter Rally-n már többször vezettem négykerék-hajtású Mitsubishiket, de ott nem az idő volt a legfontosabb, hanem az élmény és míg azok az autók 300 lóerősek voltak, ez most 550 lóerős lesz és mindössze 1000 kg.” -fejezte be mosolyogva a magyar pilóta.

Read More

Tokió 2020 – Átfogó program indult az olimpiai doppingminták ellenőrzésére

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által életre hívott Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) elindította globális programját, amely a 2021 nyarára halasztott tokiói olimpia és az azt követő ötkarikás játékok doppingmintáinak hosszú távú tárolását és újbóli ellenőrzését szolgálja. Az ITA sajtószolgálatának közlése szerint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) teljes támogatását élvező projekt keretében a mintákat egy speciális létesítményben tárolják, s […]

Read More

Új kapitánya van az olasz válogatottnak

Mindössze 23 éves Silvia Avegno lett az olasz női válogatott csapatkapitánya. A döntést Paolo Zizza a nemzeti együttes szövetségi kapitánya hozta meg. Érdekesség, hogy a taljánok minden bizonnyal a magyar válogatott riválisa lesz a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán. A szakvezető új impulzusokat várhat a staféta váltástól, mely akár a januári tornán a tokiói repülőjegyet is […]

Read More

Magyarország 46. lett a WADA tavalyelőtti doppingranglistáján

Oroszország került az élre a doppingolás 2018-as világranglistáján, megelőzve Olaszországot és Franciaországot, míg Magyarország a 46. a sorban – derült ki a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ismertetőjéből, amelyet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) részletes jelentése alapján készített a tavalyelőtti esztendőről. Az oroszok az adott évben a WADA által világszerte regisztrált – 92 sportágat és 117 […]

Read More

MOB-látogatás a férfi válogatottunk edzésén

Az ötnapos összetartás lezárult férfi válogatottunknak. Sűrű napokon vannak túl a csapat tagjai, melyen többek között a MOB elnöke is ottjárt. A csapatot hétfőn délelőtt ellenőrzés céljából meglátogatta Kulcsár Krisztián és Vékássáy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és főtitkára – áll az mvlsz.hu-n a beszámoló. Märcz Tamás elmondta: „Rövid beszélgetésre is lehetőségünk volt, ami […]

Read More

Bajnokok Ligája: egy Fradi-gól a TOP 5-ben

Pazar passz után vágta be a Fradi fiatalja a kapuba a labdát. Fotó: fradi.hu facebook / archív A múlt heti BL fordulóból Fekete Gergő gólja a TOP 5-ös listán a harmadik helyet érdemelte ki. A gólpasszról is meg kell emlékezni, amit a görög Janisz Funtulisz adott a fiatal pólósnak. Az első helyet Konsztantinosz Kakarisz találata […]

Read More

Hosszú Katinkának még sok munkára van szüksége

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó úgy fogalmazott, még sok munkára van szüksége, hogy visszanyerje februári formáját. “Idén megtanultam, hogy a jelent is nagyon értékelni kell” – utalt a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre az M4 Sportnak adott interjúban Hosszú Katinka. A 31 éves sportoló március óta csak Budapesten, a Nemzetközi Úszóliga (ISL) fordulóin versenyzett október […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.