Molnár Zoltán: „Szeretnénk fizikailag is jelen lenni ott, ahol edzőképzés van”

Megtartotta utolsó 2020-as elnökségi ülését a Magyar Edzők Társasága, amely nehéz, sokszor váratlan helyzetet hozó, mégis eredményes és főleg előremutató évet zárt. Az elmúlt egy esztendőt Molnár Zoltán, a MET elnöke összegezte és értékelte, már előrevetítve a 2021-es célokat is.

Molnár Zoltán, a MET elnöke évértékelő beszédét tartja (fotó: jochapress)

Nem mindent sikerült 2020-ban abban a formában megvalósítani, ahogyan a Magyar Edzők Társasága (MET) szerette volna, de alkalmazkodva a koronavírus-járvány miatt megváltozott élethez, teljesítette a kitűzött feladatait, meg tudott újulni és növelni tudta a bázisát.

„A legfontosabb feladatunk a Kiemelt Edző Program (KEP), az utánpótlás edzői program (UEP) gondozása, valamint a nemzeti sportinformációs rendszerhez kapcsolódó feladatok elvégzése, amelyekre az Emberi Erőforrások Minisztériumától kaptunk megbízást – mondta Molnár Zoltán, a MET elnöke. – Emellett pedig ott van a már hagyományosnak tekinthető feladatunk, az edzők minél teljesebb körű érdekvédelme és szakmai ismereteik bővítése. Ugyanis minél nagyobb tudás birtokában van egy edző, annál eredményesebb, nekünk pedig az a feladatunk és kötelességünk, hogy a szakmai ismeretek minél szélesebb körű megszerzésében segítsük és támogassuk őket.”

A szervezet tagjainak száma ebben az évben meghaladta az ezer főt, év végi jó hír az is, hogy a múlt hónapban a magyar kormány úgy döntött, hogy 2021. január 1-től a Gerevich-ösztöndíjas edzőknek is kötelező lesz szakmai edzői továbbképzésen részt venniük.

„Ennek fontos része a nagyszámú szakmai konferencia, és ebből a szempontból az idei év különösen jól indult, a Magyar Sportújságírók Szövetségének segítségével meghívtuk előadni a kilencszeres olimpiai bajnok úszót, az amerikai Mark Spitzet, ami nemzetközi szinten is óriási esemény volt – folytatta a MET elnöke. – Aztán jött a március, a koronavírus-járvány és a karantén, nekünk pedig el kellett döntenünk, hogyan tovább, mit tehetünk ebben az évben az edzői továbbképzés területén.”

A kilencszeres olimpiai bajnok amerikai úszó, Mark Spitz (fotó: jochapress)

Már tavaly elkezdték felépíteni az e-learning platformot, amely idén indult el és tette lehetővé, hogy a szervezet az online térben is terjeszkedjen, az átállás pedig nem várt sikert aratott. Bár Molnár Zoltán szerint a személyes találkozókat ezzel sem lehet maradéktalanul pótolni, de ez az újítás lehetőséget adott az alapfeladatok elvégzésére.

A gyakorlatban igazolódott, hogy a folyamatos képzésre, a tudás megszerzésére és átadására az online tér kiválóan alkalmas, a Testnevelési Egyetem és négy vidéki egyetem (Pécs, Szombathely, Szeged, Nyíregyháza) szakembereinek együttműködésével megrendezett előadások nézettsége olykor az ötszáz főt is meghaladta, ami egyben mutatja az igényt is. Tagjaiknak angol nyelvtanfolyamot is szerveztek, amit szintén sokan igénybe vettek.

A visszacsatolás sem hiányzott, egy év végi, mintegy háromszáz fős felmérés és a pozitív visszajelzések is igazolják, hogy a MET élni tudott a nem várt lehetőséggel, és mivel a módszer bevált, a vezetőség úgy döntött, a járvány után is megmarad az online képzési forma. Az is visszaigazolás, hogy az EMMI részéről Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár levélben köszönte meg a MET segítségét, mert a testnevelőtanárok is remekül tudták alkalmazni a nyilvánossá tett e-learning rendszert.

„Idén először rendeztünk tematikus évet, melynek célja egy-egy világszerte ismert magyar edző munkásságának bemutatása előadások, filmek, régi írások, interjúk, tudományos elemzések révén – fogalmazott Molnár Zoltán. – A 2020-as nyitóév kiválasztottja Iglói Mihály lett, aki nem hétköznapi ember volt, időnként még mi is rácsodálkoztunk, mekkora az elismertsége a világban. Itthon az elmúlt rendszer sokáig igyekezett elhallgatni őt az ötvenhatos események miatt, ezt az ismeret hiányt is szerettük volna valamennyire pótolni.”

A következő tematikus év névadója az elnökség egyhangú döntése alapján Dr. Ormai László lesz, a Statisztika asztalitenisz klubjának legendás szakvezetője az ötvenes évektől kezdve példátlan módon szinte a semmiből, saját nevelésű fiatalokkal jutott a csúcsra. Tanítványai negyvenszer nyerték meg a magyar bajnokságot, mellette huszonöt alkalommal a legrangosabb európai elitsorozatot, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Később a szövetségi kapitányi posztot is betöltötte.

A 2021-es tematikus év névadója dr. Ormai László lesz (fotó: jochapress)

Egy Európai Uniós kezdeményezéshez csatlakozva a MET másik nagyon sikeres rendezése volt idén a Magyar Edzők Napjának szeptember 25-i megtartása, és az ezzel kapcsolatos #thankscoach-kampány, amelyre az idei óriási siker miatt ezután minden évben sor kerül.

„Ez a kampány fantasztikus sikernek bizonyult, rengeteg aktív és visszavonult sportoló ragadta meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjon jelenlegi és egykori edzőjének – tette hozzá az elnök. – Aki sportolt, pontosan tudja, milyen nagy hatással lehet az edző egy fiatal sportoló életére, akivel néha több időt tölt, mint a családjával vagy az iskolában.”

Molnár Zoltán szerint a MET szakmai munkájának fokmérője nemcsak az, hogy egyre többen lépnek be a szervezetbe, hogy már több mint ezer példányban kell nyomtatni a Magyar Edzők szakmai kiadványt, vagy az, hogy a honlapot és annak Facebook-oldalát egyre többen látogatják. Látván az itt folyó értékes szakmai munkát, idén több szövetség – kajak kenu, öttusa, atlétika, tenisz – is megkereste őket egy esetleges együttműködés miatt, ezek közül több hosszú távú megállapodás már meg is született.

A KEP feladatainak fontossága és a velük járó felelősség indokolta decemberben egy szakmai grémium, a Kiemelt Edző Program Bizottság létrehozását, amely szakmai szervezet a jövőben javaslatokat tesz a feladatokkal és támogatásokkal kapcsolatban, ezzel nagyban segítve a MET munkáját. A bizottság elnöke Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázó, a Magyar Vízilabda Szövetség utánpótlás bizottságának elnöke lett, tagjai Dr. Géczi Mariann az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője, Fábián László a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója, Szalma László a Testnevelési Egyetem atlétikai tanszékének vezetője és Csabai Edvin a MET sportigazgatója lettek, valamint a MET elnöksége állandó tagként Köpf Károlyt, a szervezet titkárát is delegálta.

„Négy vidéki egyetemmel is zajlanak a megállapodás előkészületei, ugyanis ha a járványnak egyszer vége lesz, szeretnénk fizikailag is jelen lenni ott, ahol Magyarországon edzőképzés van – mondta Molnár Zoltán. – Végezetül szeretném megköszönni az éves munkáját Csabai Edvin sportigazgatónak, Vörös Tímea gazdasági vezetőnek, Köpf Károly tiszteletbeli elnökségi tagunknak, és valamennyi munkatársamnak. Nekem, tapasztaltabb sportvezetőnek jó látni azt a jó hangulatot és elkötelezettséget, amellyel a MET-iroda működik. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!”

(MET / Vincze Szabolcs)