Kiváló rendezvény minősítést kapott a világbajnokság

A Liebherr 2019 Asztalitenisz Világbajnokság megkapta az „outstanding organisation”, azaz a kiváló rendezvény minősítést. Az ezt jelképező elismerést Thomas Weikert, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) elnöke adta át Nátrán Rolandnak, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnökének az ITTF budapesti közgyűlésén.

 

 

Lajtai Kristóf, a világbajnokság versenyigazgatója szerint igyekeznek a vb hátralévő időszakában ugyanezt a színvonalat biztosítani.

„Hatalmas elismerés, és roppant megtisztelő. Azért dolgozunk, hogy a hátralévő versenynapok alatt is ilyen legyen a világbajnokság megítélése” – mondta a sportvezető, aki hangsúlyozta: ezt a díjat mindenki megkapta jelképesen, aki részt vett a vb előkészítésében, és most is azért dolgozik, hogy zökkenőmentes legyen a budapesti világbajnokság.

„Kiemelkedő munkát végez a szervező bizottság, odaadó hozzáállást tanúsítanak az önkéntesek, de a médicsapat is éjt nappallá téve dolgozik. Örülök, hogy ennek a jól működő gépezetnek az egyik alkatrésze lehetek – mondta Lajtai Kristóf.

A Liebherr 2019 Asztalitenisz Világbajnokság április 28-áig tart a Hungexpón.

Bővebb információk, eredmények és interjúk a vb hivatalos honlapján: http://wttc2019.hu/

Read More

Szumó Eb – Egy ezüst és hét bronz

A felnőtt versenyekkel befejeződött a 2019-es szumó Európa-bajnokság Tallinban.

A zárónapon a 100 kilogrammosok között Molnár Tamás bronzérmes lett, akárcsak a férfi válogatott. A Magyar Szumó Szövetség információi szerint a csapatban ezúttal Molnár Tamás, Pap Arnold, Végh Richárd és Nemes Dávid kapott helyet. A magyar válogatott legeredményesebb szumósa Molnár Tamás lett, miután hat éremmel zárt.  

 

Az észtországi kontinensbajnokságon a magyar küldöttség – az összes korosztályt tekintve – egy ezüstöt és hét bronzérmet szerzett.

Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta: Észtországban az egyes nemzetek rendkívül erős válogatottakkal léptek küzdőtérre, hiszen mindegyik ország készül már a 2021-es Világjátékokra.

„Az érmes helyezéseken túl több értékes pontszerző helyet csíptek el a magyarok, látva a nagyon erős mezőnyt, dicséretes eredménnyel zártuk ezt az Eb-t” – összegzett a Magyar Szumó Szövetség elnöke.

Read More

Asztalitenisz-vb: Nem volt olyan kérés, amit a szervezők ne tudtak volna teljesíteni

Kiváló volt az asztalitenisz-világbajnokság előkészítése – ez a nemzetközi delegációk egyöntetű véleménye Budapesten. Felegyi Gábor, a Magyar Asztalitenisz Szövetség főtitkára a világbajnokság sajtócsapatának értékelte a vb-előkészületek hajráját.

 

„Úgy gondolom, hogy minden a helyére került, nagyjából 150 csapatot és 1500 delegáltat akkreditáltunk, igyekeztünk minden kérést teljesíteni. Nagyot hajráztunk, mert ahogy lenni szokott, egy sor olyan feladattal találtuk szembe magunkat, amilyenekre nem is számítottunk. Ilyen volt például az, hogy a vb előtt mindössze egy héttel kiderült: Észak-Korea legjobbjai elfelejtettek vízumot kérni. A lengyel és a magyar külügy hathatós közreműködésével minden megoldódott. Nagyon jó partnerre találtunk a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetségben, úgy néz ki, hogy minden szinten tudunk eredményesen együtt dolgozni” – mondta a főtitkár.

A LIEBHERR 2019 Asztalitenisz Világbajnokság április 28-áig tart a Hungexpón.

Bővebb információk, eredmények és interjúk a vb hivatalos honlapján: http://wttc2019.hu/

Read More

Szumó Európa-bajnokság – Három bronzéremmel bővült az éremkollekció

Újabb érmeket szereztek a magyar szumósok az Európa-bajnokságon. Az U21-es sikerek után U23-ban Szilágyi Erik és Molnár Tamás, valamint a férfi csapat is dobogóra állt Tallinban.

 

Szilágyi a 92 kilogrammosok között, Molnár pedig a 100 kilós mezőnyben szerzett bronzérmet. Ezt követően a Molnár Tamás, Délceg József, Végh Richárd, Szilágyi Erik alkotta férfi válogatott a harmadik helyen zárt.

A magyar küldöttség – az összes korosztályt tekintve – eddig egy ezüstöt és öt bronzérmet gyűjtött az észtországi szumó Európa-bajnokságon.

Read More

Szumó Európa-bajnokság: Egy ezüst és két bronz az U21-esektől

Érmekkel kezdték a magyar szumósok az Európa-bajnokságot. A Tallinban zajló kontinensbajnokságon az U21-es korosztályban egy ezüstéremmel és két bronzzal nyitottak a magyarok.

 

Molnár Tamás a 100 kilogrammosok között második lett, míg Berta Mike harmadikként zárt a 70 kilogrammos kategóriában. A férfi csapat is dobogóra állt: a Végh Richárd, Szilágyi Erik, Molnár Tamás és Tamás Patrik alkotta kvartett bronzérmet szerzett.

Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta ezen az Eb-n már érződik a 2021-es Világjátékok előszele. „Mindegyik nemzet erős válogatottal érkezett Észtországba, hiszen mindenhol már a 2021-es játékokat szem előtt tartva készülnek fel az egyes világversenyekre.” – mondta a sportvezető.

További pontszerző helyezések az U21-es korosztályból:

60 kg – Rekedt-Nagy Réka 5. helyezés

85 kg – Végh Richárd 5.

70 kg – Buzás Patrik 5.

Read More

LIEBHERR 2019 Asztalitenisz Világbajnokság – A főváros felkészült

Budapest készen áll arra, hogy megrendezze minden idők legjobb asztalitenisz-világbajnokságát. A vasárnap kezdődő vb nemzetközi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy gyakorlatilag teltházas világverseny lesz a LIEBHERR 2019 Asztalitenisz Világbajnokság.

Thomas Weikert, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség elnöke úgy fogalmazott: biztos abban, hogy csodálatos világbajnokság lesz Budapesten. „Magyarország megannyi ikonikus és emlékezetes asztalitenisz pillanatot adott nekünk a sporttörténelem során. Gratulálok a Magyar Asztalitenisz Szövetségnek a remek munkáért, amit az előkészületek során végeztek” – mondta Thomas Weikert

Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy Budapest ismét készen áll arra, hogy bizonyítson egy népszerű sportágban. „Az elmúlt években természetesen a sport területe és a sportág is sokat változott, de mondhatjuk, hogy az asztalitenisz népszerűsége töretlen. Ezt nagyon jól mutatja, mekkora igény mutatkozott a bérletekre és napijegyekre, hiszen a bérletek 90 százaléka már az első héten elfogyott. Az elmúlt években Magyarország bebizonyította, hogy a legnagyobb világversenyeket is képes kiemelkedően, magas színvonalon megrendezni” – mondta az esemény sajtótájékoztatóján az államtitkár.

Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke köszönetet mondott a támogatóknak, valamint a partnerszervezeteknek, mint fogalmazott: mindenki segítsége, munkája kellett ahhoz, hogy vasárnap egy teltházas vb vegye kezdetét. „2019-ben Budapest a sport fővárosa, de mi pingpongozók, azt mondjuk, hogy a főváros egyben az asztalitenisz városa is, hiszen idén több emlékezetes eseménynek, versenynek adtunk, illetve adunk otthont, ezek közül természetesen kiemelkedik az asztalitenisz-világbajnokság” – mondta az elnök.

Kulcsár Krisztián szerint egy olimpia előtti évben fokozott figyelem irányul erre a világbajnokságra. „Hatalmas nemzetközi érdeklődés övezi a vb-t, de természetesen itthon is nagyon szeretik az asztaliteniszt. Mindenki, aki ennek a világbajnokságnak az előkészítésében részt vett, jó munkát végzett.” – jelentette ki a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke megjegyezte, hogy az asztalitenisz egy sportszerűségre épülő sportág. „Büszke vagyok arra, hogy Budapest, amely a sport fővárosa ismét egy nagy világversenynek adhat otthont” – tette hozzá Kamuti Jenő.

 

A magyar válogatottakat Bátorfi Zoltán (női szövetségi kapitány) és Aranyosi Péter (férfi szövetségi kapitány) készítette fel. A két szakember megjegyezte sikeres edzőtáborokon vannak túl, és a lányok valamint a fiúk is készen állnak sportkarrierjük egyik legfontosabb versenyére.

Csen Meng, a női világranglista 3. helyezettje, aki háromszoros világbajnok, a vb 2. kiemeltjeként áll asztalhoz Budapesten. „Januárban sikeres versenyen vettem részt itt Budapesten, miután megnyertem a World Tourt. Bízom benne, hogy ezúttal is minden úgy sikerül, ahogy elterveztem” – mondta a kínai játékos. A férfi világranglista 6. helyezettje is részt vett a sajtótájékoztatón. A dél-koreai Li Szang Szu úgy nyilatkozott, hogy bár mindenki a kínai hegemóniáról beszél, ő mindent megtesz azért, hogy ezt a sorozatot megszakítsa.

A világbajnokság 21-én kezdődik és 28-áig tart a Hungexpón.

Read More

10 fős női csapattal indul a hazai vk-n az öttusa válogatott

Fiatal és rutinos versenyzők vegyesen alkotják a női öttusa csapatot a május 1. és 5. között megrendezendő székesfehérvári öttusa világkupán.

 

„ Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara, Réti Kamilla, Guzi Blanka, Barta Luca, Ormándi Rebeka, Turbucz Anna, Kovács Eszter és Szarka Luca alkotják a csapatot, ha sérülés, vagy betegség nem jön közbe.”- kezdte Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya, aki az esélyeket is latolgatta.

„Biztos, hogy nagyon erős mezőny lesz, erősebb, mint Szófiában, az előző vk-helyszínen. Csak azt lehet elvárni a versenyzőktől, amire fel vannak készülve, vagyis a felnőttektől, akik világbajnokok, döntőt várok mindenképpen. A fiataloktól pedig azt várom, hogy tisztességgel megküzdjenek azért, hogy fináléba jussanak, 2-3 fiatal versenyző talán be is kerülhet, kevésen fog múlni, mert van reális esélyük, de elvárni tőlük ezt még nem lehet.” – fejezte be a szövetségi kapitány.

A fehérvári világkupa gyakorlatilag a budapesti világbajnokság tesztversenye lesz. A vb-nek a Kincsem Park ad otthont szeptember 2. és 8. között.

Read More

Menekülttáborban járt és a NOB elnökével is találkozott a magyar kick-boxos

Két végletet tapasztalt meg egy hét alatt Mórádi Zsolt. A kick-box történetének legeredményesebb versenyzője a napokban egy jordániai menekülttáborban tartott edzéseket, majd a NOB Sportolói Fórumán járt, ahol találkozott Thomas Bachhal is.

 

Mórádi Zsolt a közelmúltban a WAKO kick-box világszövetség Sportolói Bizottságának elnöke lett, és megválasztották a tekintélyes Peace and Sport békenagykövetének is. Jordániába a két szervezet felkérésére utazott ki, mivel azok az ENSZ-szel közösen programokat szerveznek menekülttáborokban. A 80 ezer szíriai menekült által lakott Zaatari Refugee Camp a sivatag közepén van, és Mórádi Zsolt szerint úgy néz ki, mint valamiféle Mad Max stílusú sci-fi.

„Megdöbbentő volt a saját szememmel látni, hogy emberek bádogépületekben laknak és a földön alszanak, a háború miatt pedig szinte semmi reményük, hogy a sorsuk jobbra forduljon. A kilátástalanságon enyhíthetnek az ilyen programok.”

A versenyzéstől tavaly visszavonult klasszis azzal a küldetéssel ment, hogy oktasson és irányítsa Alinak, az ott élő menekült edzőnek a munkáját, akit a WAKO választott ki és ad neki fizetést, hogy a táborban rendszeresen edzéseket tartson.

„Elképesztő élmény volt ez a három nap. Próbáltam pozitív energiát sugározni, de nem volt könnyű. Ugyanakkor ilyen hálás tanítványokkal még életemben nem találkoztam. Testközelből volt érezhető, hogy a nyomorból való kitörés milyen elképesztő motiváció.”

A csepeli fiatalember elmondta: más sportágak is rendelkeznek hasonló programokkal, és évente két-háromszor tréningezik a menekült edzőket. Ali mérnöknek tanult Szíriában, mikor kitört a háború. A látogatás óta tartják a kapcsolatot a Facebookon, oktató DVD-t is küldött neki, és úgy tervezi, jövőre visszamegy – mondta Mórádi Zsolt.

Hazaérkezése után a tízszeres világbajnok ismét útnak indult. Ezúttal Lausanne-ba, ahol a Nemzetközi Olimpiai Bizottság minden idők legnagyobb Sportolói Fórumát tartotta. Mórádi Zsolt annak apropóján volt jelen, hogy a NOB tavaly év végén hivatalos – bár egyelőre ötkarikás programban nem szereplő – sportágként ismerte el a kick-boxot, illetve annak világszövetségét, a WAKO-t.

„Jó volt kinn együtt lenni más magyarokkal, köztük Gyurta Danival, aki a NOB Sportolói Bizottságának tagja és Sinkó Andreával, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével, de ott volt Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is” – mesélte Mórádi Zsolt, aki olyan külföldi világsztárokkal is beszélgetett, mint a rúdugró Szergej Bubka és Jelena iszinbajeva, akik szintén a Peace and Sport nagykövetei. Legfontosabbnak azonban a Thomas Bach NOB-elnökkel való találkozást nevezte.

 

„Bemutatkoztam, majd megköszöntem neki, hogy a kick-box ott lehet az elismert sportágak között. Thomas Bach sok sikert kívánt és a támogatásáról biztosított. Úgyhogy tovább kell folytatnunk azt a munkát, amelyet a WAKO-ban végzünk.”

A sportolói fórum roppant hasznos volt – értékelt Mórádi Zsolt, akinek az volt a célja, hogy feltérképezze a sportolói bizottságok működését az olimpiai sportágakban. Sokat tanult és rengeteg barátot szerzett, kapcsolatot épített ki.

„Furcsán jött össze, hogy egy héten belül megjártam az úgymond két pólust. Így érzi át az ember igazán azt a felelősséget, hogy befolyással lehet eseményekre, akár életekre is. Mert hát én megtapasztaltam, hogy a gyerekek csillogó szemmel néztek rám a táborban és fogták a kezemet séta közben, Lausanne-ban pedig világsztárokkal együtt próbáltunk meg sportolóként minél többet tenni a sportért” – fogalmazott a sport- és békenagykövet.

Read More

Jövőre Magyarország ad otthont a szkander és paraszkander Európa-bajnokságnak

Budapesten aláírták a jövő évi szkander és paraszkander Európa-bajnokság megrendezéséről szóló szerződést.

 

A kontinensbajnokságot 2020 május 16. és 24. között bonyolítják le, a világverseny megrendezéséről szóló megállapodást pedig Assen Hadjitodorov, a Szkander Világszövetség és az Európai Szkander Szövetség elnöke, valamint Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke írta alá. Az Európa-bajnokságnak Balatonfüred ad otthont.

A 2020-as szkander és paraszkander Európa-bajnokságon várhatóan 30 ország több mint 1000 szkanderosa áll asztalhoz.

Sárfalvi Péter, sportért felelős helyettes államtitkár szerint újabb mérföldkőhöz érkezett a szkandersport. „2017-ben beleláttam ebbe a csodálatos sportágba, látványos és eredményes világbajnokságot rendezett akkor Budapest, nem véletlen, hogy Magyarország a jövő évi Eb megrendezési jogát megkapta” – tette hozzá a sportvezető.

Hári Lenke, Balatonfüred alpolgármestere bejelentette: Füred teljes mellszélességgel az Eb mellé állt. „Városunk képviselő  testülete maximálisan támogatja az Európa-bajnokság megrendezését. Eddig főleg a vizes sportok és a kézilabda dominált városunkban, de mostantól – a szkander révén – az erősportok is leteszik a névjegyüket.”

Assen Hadjitodorov, a Szkander Világszövetség elnöke rekordra számít az Eb-n. A sportvezető kiemelte, az utóbbi években sok fejlesztés ment végbe ebben a sportágban. „Európa egyik legszebb városa volt a 2017-es vb helyszíne, 2022-ben pedig a Balaton partján randevúznak a kontinens legjobbjai. Bízom benne, hogy az indulók létszámát tekintve rekordot döntünk.” – mondta Hadjitodorov.

„Az elmúlt évben egy sikeres világbajnokságot rendeztünk a fővárosban. Minden túlzás nélkül kijelenthető: az volt minden idők legjobb szkander-világbajnoksága, ahol a magyarok is jól szerepeltek. Ezt a színvonalat szeretnénk hozni jövőre is.” – jelentette ki Csabai Attila, aki a nemzetközi és az európai szövetség alelnöke is egyben.

Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke beszédében hangsúlyozta: a szkander az utóbbi években hatalmasat fejlődött. „Csabai Attila révén sportdiplomácia szempontjából is erős sportágról beszélünk” – emelte ki a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elmondta, a szkander az a sportág, amelyet gyakorlatilag mindenki legalább egyszer kipróbált. „Örömteli hogy a Magyar Szkander Szövetség kiemelten kezeli és támogatja a parasportolókat, bízom benne, hogy ismét kiemelkedő magyar sikereket hoz majd az Eb.” – jegyezte meg az elnök.

A sportágban egyébként szombaton rendezik meg a nemzeti bajnokságot. A rangos hazai versenynek Göd ad otthont.

Read More

Chukwu Hanna 11. lett a korosztályos fallabda Eb-n

Prágában zajlik a fallabdázók U19-es korosztályának egyéni és csapat Európa-bajnoksága, mindkettőben magyar indulókkal. Az egyéni versenyszámok kedden befejeződtek: fiataljaink közül a legjobban Chukwu Hannah szerepelt, aki 15 éves létére a lányok között az előkelő 11. helyen végzett.

 

A tatabányaiak tehetsége az Eb-n a jellemzően nálánál évekkel idősebbek között háromszor nyert és két vereséget szenvedett. Utolsó helyosztó mérkőzésén a 11-dik helyért sima 3-0-ás sikert aratott az angol Prow felett. Chukwu Hannah teljesítményét dicséri, hogy előzetes kiemelésénél jóval előrébb végzett, és az első tízben kizárólag nálánál magasabban rangsorolt játékosok végeztek.

A fiúk közül Takács Benedek a 23., Kamocsai Bendegúz a 25., Szebeni Péter pedig az 56. helyen zárta a kontinensviadalt.

A csapatok Európa-bajnokságának versenyét szerdától vasárnapig tartják a cseh fővárosban. A Chukwu Hannah, Harmath Eszter, Kamocsai Bendegúz, Rózsa Barnabás és Szebeni Péter összeállítású magyar együttes a 12. helyen lett kiemelve, ezzel a D-csoportba került a cseh, skót, belga és izraeli válogatott társaságában.

Read More

Tokióban továbbírták a sporttörténelmet aerobikosaink

A portugáliai, idei első aerobik világkupát követően Tokióban is korábban nem látott eredményeket értek el a legjobb magyar versenyzők. A japán fővárosban megrendezett világkupán két arany- és egy ezüstérmet értek válogatott aerobikosaink.

 

A 30. Suzuki Világkupán a Bali Dániel és Mazács Fanni alkotta kettős úgy végzett a párosok versenyében az első helyen, hogy még egy apró rontás is belefért győzelmükbe. Így a magyar duó a portugáliai Cantanhedében aratott diadala után ismét a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

A két fiatal kiegészülve Farkas Balázzsal a triók között szintén első lett, és ugyancsak pár héten belül másodszor jutott nekik világkupa-aranyérem.

A portugáliai három arany megismétléséhez csak egy hajszál hiányzott: férfi egyéniben Bali Dániel mexikói riválisával azonos pontszámmal végzett az első helyen – megelőzve többek között a házigazdák világbajnok versenyzőjét –, de mivel 0.05 ponttal kevesebb kiviteli részpontszámot kapott, így végeredményben be kellett érnie a második hellyel.

A nőknél Szőllősi Panna a 9. helyen végzett.

Két állomás után a magyar aerobikosok öt arany- és egy ezüstéremmel állnak a világkupa-sorozatban, ami sporttörténelmi teljesítmény.

Read More

Dupláztak a Busa-nővérek a kick-box világkupán

Kilenc arany-, hat ezüst- és öt bronzérmet nyertek a felnőtt magyar versenyzők a WAKO kick-box világszövetség ausztriai világkupáján. Az Innsbruckban 39 ország 1200 sportolójának részvételével megrendezett viadalon Magyarország végzett az éremtáblázat első helyén, ami azért is nagy öröm a szakvezetés számára, mert a vk-sorozat következő állomása Budapesten lesz május 17-19-én – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

A BOK Sportcsarnokban sorra kerülő hazai világkupa főpróbájának számító megmérettetés különlegessége még, hogy legjobbjainknak sikerült mind az öt megrendezett szabályrendszerben – pointfighting, light-contact, kick-light, full-contact és K1 – a dobogó tetejére állniuk.

Két-két egyéni aranyérmet szerzett a szegedi Busa testvérpár. A civilben tanárként dolgozó Andrea a pointfighting szakágban (ahol a bírók találatonként megállítják a mérkőzést) saját, 60 kg-os súlycsoportja mellett győzni tudott eggyel feljebb, a 65 kilóban is. A jogi doktori címmel rendelkező Gabriella a light-contactban és a kick-lightban (ezekben folyamatosak a küzdelmek, de utóbbiban a láb is támadható) egyaránt megnyerte az 50 kg-os kategóriát.

A pointfightingban a csepeli Halker-Király Team révén a csapatarany is hazánkba került, a light-contactosok mezőnyében Vígváry Viktor győzte le valamennyi ellenfelét, míg a kick-lightban Bálint Zoltán bizonyult verhetetlennek.

A kiütésre menő ringes szakágak közül full-contactban Baros Tamás nyakába került aranyérem, a K1-es mezőnyben pedig Fábián Kristóf lett első.

Az ausztriai világkupán összességében a nemzetek versenyében Magyarország, a klubok között a Halker-Király Team lett a legeredményesebb.

Kick-box világkupa, Innsbruck, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
84 kg: 2. Veres Alex
Nők:
60 kg: 1. Busa Andrea
65 kg: 1. Busa Andrea
Csapat: 1. Halker-Király Team

Light-contact:
Férfiak:
69 kg: 3. Fésű Lajos
74 kg: 3. Kajtár Bence
84 kg: 2. Szabó-Tóth Dávid
89 kg: 3. Szachán Bolivár
94 kg: 1. Vígváry Viktor
Nők:
50 kg: 1. Busa Gabriella

Kick-light:
Férfiak:
63 kg: 2. Csorba Ádám
79 kg: 1. Bálint Zoltán
84 kg: 2. Szmolek Emánuel, 3. Szabó-Tóth Dávid
89 kg: 3. Sleisz Attila
Nők:
50 kg: 1. Busa Gabriella
60 kg: 2. Kolozsvári Kinga

Full-contact:
Férfiak:
91 kg: 1. Baros Tamás

K1:
Férfiak:
71 kg: 1. Fábián Kristóf
Nők:
52 kg: 2. Zsiga Melinda

Read More

Öttusa vk – 17. a magyar vegyesváltó

A Barta Luca, Regős Gergely vegyesváltó a 17. helyen végzett a szófiai öttusa világkupán. Bulgáriában fiatalok kaptak lehetőséget, a világkupa-sorozat következő állomása Székesfehérváron lesz.

 

A vegyesváltók versenyével véget értek a szófiai öttusa világkupán. Bulgáriában összesen három magyar döntőzött: a nőknél pénteken Gulyás Michelle a 14., Guzi Blanka pedig a 35. lett, míg a férfiak mezőnyében – szombaton – Regős Gergely a 26. helyen zárt.

„Fiatal csapattal érkeztünk. Tudtuk, hogy elsősorban a tapasztalatszerzés a cél a versenyzőink számára. A következő verseny Székesfehérváron lesz. Ez a vk-sorozat újabb állomása, ott már remélhetőleg Kasza Róbert, Marosi Ádám és Demeter Bence is elindul.” – nyilatkozta Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya.

A székesfehérvári világkupát a Magyar Öttusa Szövetség gyakorlatilag a szeptemberi világbajnokság jegyében rendezi meg. Az őszi világversenyen felhasználandó összes technikát ugyanis a fehérvári vk-n tesztelik a szervezők. A székesfehérvári világkupát május 1. és 5. között bonyolítják le, míg a budapesti világbajnokság, aminek a Kincsem Park ad otthont, szeptember 2-án kezdődik és 8-áig tart.

Read More

Öttusa VK – Regős Gergely megnyerte a lovaglást, végül 26. lett

A lovaglást megnyerve végül a 26. helyet szerezte meg Regős Gergely az öttusázók 2019-es Világkupa-sorozatának 2. állomásán. A szófiai VK-n a mexikói Manuel Padilla végzett az első helyen. Pénteken a női fináléban Gulyás Michelle 14., Guzi Blanka 35. lett. Vasárnap a vegyesváltót rendezik meg.

 

Martinek János szerint Regősnek a felnőtt mezőnyben még mindig a tapasztalatszerzés a legfőbb célja.

„Regős Gergely második éve van a felnőtt mezőnyben, folyamatosan fejlődik és Szófiában is bizonyított, Kasza Róbert, Demeter Bence és Marosi Ádám mellett neki van a legnagyobb esélye arra, hogy ott legyen a világbajnoki csapatban” – fogalmazott a férfiak szövetségi kapitánya.

Szófia után – május elején – a székesfehérvári VK-n versenyeznek a legjobb öttusázók. A május 1. és 5. között megrendezendő fehérvári Világkupa gyakorlatilag a Budapesten megrendezendő világbajnokság tesztversenye lesz. A vb, amelynek a Kincsem Park ad otthont, szeptember 2-án kezdődik és 8-áig tart.

Read More

Öttusa VK – Gulyás Michelle a 14., Guzi Blanka pedig a 35. lett Bulgáriában

Gulyás Michelle a 14., Guzi Blanka pedig a 35. helyen végzett a Szófiában zajló öttusa Világkupa női döntőjében. Mindkét versenyzőnek ez volt az első VK-fináléja.

 

Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya elmondta, sűrű mezőny volt Szófiában, így különösen Gulyás Michelle esetében értékes az a 14. helyezés.

„Itt azért világbajnokok és vb-érmesek voltak a mezőnyben, és ne feledjük, hogy Gulyás Michelle és Guzi Blanka is nagyon fiatal még” – értékelt a szövetségi kapitány, aki hozzátette: a következő Világkupa Székesfehérváron lesz, ahol Magyarország sokkal ütőképesebb női csapattal vesz részt.

Szombaton a férfi döntőt, vasárnap pedig a vegyesváltó fináléját rendezik meg Szófiában. Előbbiben Regős Gergely indul, váltóban pedig Regős Barta Lucával lesz érdekelt.

A székesfehérvári Világkupát május 1. és 5. között rendezik meg. Azt követően Prága látja vendégül az öttusázókat, a Világkupa döntőjének Tokió ad otthont, ahol a győztesek kvótát szereznek a 2020-as olimpiára.

Read More

Megkezdődött az OCR akadályfutás bajnoki sorozata

Kaposváron elstartolt az új OCR-idény. A látványos pályán megrendezték többek között a HOCRA első idei kupafutamát, ebben a kategóriában már az éves bajnoki pontokért is folyt a küzdelem.

A kupafutamon, azaz a 8+ kilométeres távon hamar kiderült ki lesz az a három férfi versenyző, akik az elsőségért csatáznak. A trió tagjai az első kört majdnem egy perc előnnyel fejezték be fej-fej mellett. Az akadalyfutas.hu információi szerint Csáki Ákos Péter végül az egyenletes teljesítményével megérdemelten szakította át elsőként a célszalagot. Mögötte, alig 15 másodperces hátránnyal Lázár Gábor érkezett, aki körömszakadtig védte a pozícióját a verseny egyik nagy esélyesével, a végül bronzérmesként záró Martyin Lászlóval szemben.

A hölgyeknél kiegyenlítettebb volt a küzdelem, a győztes dr. Szabó Veronika már az első kör után is magabiztos előnnyel vezetett, ezt még növelte is a célig. Második helyen Freierné Kovács Dóra ért célba, Pécsi Barbara előtt. A fegyveres erők csapatversenyét a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár csapata nyerte meg.

A következő kupafutam OCR-állomás Celldömölkön lesz. A Vulcan Run-on már Eb-kvalifikációs versenyt is rendeznek.

Read More

Öttusa VK – Három magyar döntős Szófiában

A nőknél két, a férfiaknál pedig egy öttusázó jutott döntőbe Bulgáriában.

 

Szófiában rendezték meg az öttusa Világkupa-sorozat 2. állomását, ahol lezajlott már a női, illetve a férfi selejtező is.

A Magyar Öttusa Szövetség információi szerint három versenyző jutott be a fináléba, miután a nőknél Guzi Blanka és Gulyás Michelle, a férfiaknál pedig Regős Gergely vette sikerrel a selejtezőt.

Pénteken a női, szombaton a férfi döntőt, vasárnap pedig a vegyesváltók versenyét rendezik meg.

A VK-sorozat következő állomása Székesfehérváron lesz, majd Prága látja vendégül az öttusázókat. A Világkupa döntőjének Tokió ad otthont, ahol a győztesek kvótát szereznek a 2020-as olimpiára.

Read More

7000 labda pattoghat asztalitenisz-világbajnokságon

Az asztalitenisz világbajnokság közel hetven év után tér vissza Magyarországra. Oda, ahonnan nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a sportág első egyeduralkodói származnak. Barna Viktor és Mednyánszky Mária után Póta Georgina és Majoros Bence lehet jövőbeni sikereink kulcsa.

 

Több mint 500 millió szurkoló TV-n keresztül, valamint közel 50 ezer néző a helyszínen izgulhatja végig 2019 legnagyobb pingpong eseményének izgalmait. A vb méreteit hűen tükrözi az 1561 akkreditált résztvevő, akik összesen 141 országot képviselhetnek Budapesten április 21 és 28 között a Hungexpón.

A pingpong a folyamatos fejlődés mellett, a digitális elvárásoknak is szeretne megfelelni. A közvetítést emiatt 56 kamerával készítik és még egy különleges úgynevezett „beauty cam-et” és elhelyeznek a szervezők a Citadellán, mellyel fővárosunk legszebb részeit lehet majd élőben megjeleníteni. Tízezer méter kábel a technikának, 1000 lámpa a nézőknek, 68 asztal, majdnem 7000 labda az 579 versenyzőnek segít majd, hogy a kiosztható 32 érem egyikét megszerezze.

A vb-re 147 bíró érkezik. A versenynapok gördülékeny lebonyolítását 350 önkéntes segíti, a televíziós közvetítések, a világító berendezések és a különféle elektronikus berendezésekhez összesen 10.000 méternyi kábelt használnak fel a Hungexpón. TV-k mellett, több mint 300 fotóst és újságírót vár a szervező bizottság, de a nyolcnapos rendezvény nem csupán a pingpong szerelmeseinek szól. A jegyárak kialakításánál fontos szempont volt, hogy egy teljes család is meg tudja fizetni a belépőket, ahogy a diákoknak, valamint a nyugdíjasoknak is külön kedvezményeket biztosítottak a szervezők. A január 7-én kezdődött jegyértékesítés pedig felülmúlta az előzetes várakozásokat. A bérletek 90 százaléka már egy hét után elfogyott, nem beszélve a döntők napjairól.

Pingpong-csaták mellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a szervezők, ahol a tervek szerint a sportágat szerető hírességek és más sportágak képviselői, valamint hazánk aktív és már visszavonult legjobbjai egyaránt megjelennek. A közönség tagjai pedig a vb kabalájával, Pongival is találkozhatnak majd.

Az 55. Egyéni Asztalitenisz Világbajnokság ráadásul pontosan 40 évvel követi a sportág legnagyobb magyar sikerét, amikor a Jónyer-Klampár-Gergely trió a világot megverve nyerte el a világbajnoki címet csapatban a phenjani döntőben. Utoljára lesz a jelenlegi a formájában megrendezve az esemény. Ugyanis, a következő világbajnokságot már selejtezőkhöz szeretné kötni a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség, az ITTF.

A 2019-es LIEBHERR Asztalitenisz Világbajnokságot április 21 és 28 között rendezik a Hungexpo területén.

Read More

Két magyar karatés is kijutott az Európa Játékokra

Hivatalossá vált, hogy Tadissi Martial és Hárspataki Gábor is ott lehet az Európa Játékokon – erről szerdán tájékoztatták a magyar illetékeseket a minszki multisport-esemény szervezői. Az ötkarikás játékokhoz hasonlóan négyévente sorra kerülő rendezvényt június 21. és július 1. között rendezik meg a fehérorosz fővárosban. 

 

A négy évvel ezelőtti, első alkalommal lebonyolított Európa Játékok – túlnyomórészt olimpiai sportágak vetélkedéseit tartalmazó – programjában is helyet kapott a karate, és az ezúttal is kvalifikált Tadissi Martial személyében volt is magyar karatés a tatamira lépők között.

Az idei játékokon karatéban férfi és női formagyakorlatban (kata), valamint mindkét nem esetében öt-öt súlycsoportban küzdelemben (kumite) osztanak majd érmeket. Az egyformán nyolcfős mezőnyökbe a márciusi Európa-bajnokságról, illetve egy európai pontszerző ranglistáról lehetett kvótát szereznie hat-hat főnek. Versenyszámonként egy helyet fenntartottak a házigazdák versenyzőinek, míg az utolsó lehetőséghez szabadkártyával jutottak hozzá a kiválasztottak. 

A 67 kg-os férfiak küzdelmében a világbajnoki ezüstérmes, négyszeres Eb-bronzérmes Tadissi Martial, illetve a 75 kg-ban Eb-második és -harmadik hellyel is büszkélkedő Hárspataki Gábor egyaránt előkelő ranglistás helyének köszönheti a részvételt a kontinens miniolimpiájának számító rendezvényen.

„Mindkét sportolónk éremeséllyel vág majd neki a rangos megmérettetésnek” – közölte Büchler Zsolt szövetségi kapitány.

A szakvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy két formagyakorlat versenyzőnk is nagyon közel állt a kvalifikációhoz. Sőt, esetükben ez azt jelentheti, hogy egy résztvevő sérülése vagy visszalépése esetén a férfiaknál Nagy Botond indulóvá léphet elő, míg a nőknél két versenyző távolmaradása esetén van esély Sterck Laura szereplésére.

A minszki Európa Játékokon június 29-én és 30-án bonyolítják le a karate versenyszámokat, amelyekben 38 ország 96 sportolója méri össze tudását.

Read More

Kassai Viktor: a cél a 2020-as Eb!

Kassai Viktor volt az „Amiről még nem meséltem…” sorozat vendége a Pesti Magyar Színházban.

A labdarúgó játékvezető vezetett már Bajnokok Ligája, és az olimpiai döntőt, három világbajnokságon és három Európa-bajnokságon működött közre. A célja az, hogy a 2020-as Európa-bajnokságon ott lehessen a keretben, és meccset vezessen az új Puskás Ferenc Stadionban.

Kassai Viktor egyébként a Pesti Magyar Színház sorozat 25. vendége volt dr. Elbert Gábornak. A futball szakember elmondta, aktív pályafutása befejezése után szívesen kamatoztatná tudását a labdarúgásban.

A sorozat május 6-án folytatódik, amikor Hunyadi Emese olimpiai bajnok gyorskorcsolyázót ismerhetik meg a nézők.

Read More