Folytatta remeklését a kick-boxos Veres Alex

Hét arany- és két ezüstérmet szereztek a magyarok a WAKO kick-box világszövetség görögországi A-kategóriás versenyén. Az Athens Challenge elnevezésű rangos viadalon a felnőtteknél az elmúlt hetekben több nemzetközi tornán is remeklő Veres Alex tovább folytatta az érmek gyűjtését: ezúttal két első és egy második helyet szerzett – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A magyar válogatott kiválóság a pointfighting szabályrendszerben, súlycsoportjában, a 79 kg-ban egészen a döntőig menetelt, ahol csak egyetlen ponttal maradt alul hazai pályán szereplő görög ellenfelével szemben. Egy kategóriával feljebb, a 84 kilósok között ugyanakkor a csepeli sportoló már ellenállhatatlan volt, és három magabiztos győzelmet követően a dobogó tetejére állhatott fel.

Veres Alex másik diadalát a Halker-Király Team felnőtt pointfighting csapatának tagjaként aratta Athénban. A három férfi és egy női versenyzőből álló magyar együttes – amelyben még Szabó Dorina, valamint két légiós, Chris Aston és Boriszlav Radulov szerepelt – az amerikaiak, az olaszok, majd a döntőben a németek legyőzésével vívta ki az aranyérmet.

A sportág nemzetközi bajnokságain – a világ- és kontinensbajnokságokat leszámítva – általában lehetővé teszik az eggyel magasabb súlycsoportban indulást. Ez a jól felkészült versenyzők számára kiváló eszköze a kondíció javításának, emellett egy alkalommal akár több versenynek megfelelő számú mérkőzést lehet élesben megvívni, az elért eredmények pedig a sorozatterhelés miatt még értékesebbek.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS