Beiktatták a Magyar Birkózó Hírességek Csarnoka tagjait

A koronavírus-járvány miatt 2021-ben elmaradt a sportág egyik legnagyobb hazai ünnepsége, a birkózókarácsony, ezért a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) 2022-ben az idei legjobbak mellett a tavalyiakat is kitüntette Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA). Emellett a  nemzetközi szövetség (UWW) Hall of Fame-je mintájára a Magyar Birkózó Hírességek Csarnokának tagjait is beiktatták.

Az eseményt többek között megtisztelte jelenlétével Schmidt Gábor, a sportigazgatási- és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár, Berényi Péter, a Nemzeti Sport Ügynökség (NSÜ) vezérigazgatója, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Kovács Norbert, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója, házgazdaként természetesen Németh Szilárd, az MBSZ elnöke, a KIMBA alapítója, Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, a KIMBA operatív igazgatója, Ancsin László, az MBSZ főtitkára, valamint Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, a KIMBA szakmai igazgatója.

Schmidt Gábor köszöntő beszédében méltatta a hazai birkózósport eredményességét és dicsérte az MBSZ, illetve a KIMBA tevékenységét. Németh Szilárd így fogalmazott: „Az elmúlt években hozzászoktunk ahhoz, hogy megvoltak a sportágfejlesztésre szánt támogatásaink, amelyeknek köszönhetően sportágunk szentélye, a KIMBA is megépülhetett. 2015-ben számos klubban szörnyű körülmények között zajlott a munka, így megálmodtuk a sportágfejlesztési programunkat, amelynek hála, napjainkban rengeteg egyesületben a kor igényeinek megfelelő edzésmunka folyhat. A KIMBA is meghozta azt, amit elvártunk tőle, a feltételek és a kiváló szakemberek adottak ahhoz, hogy elérjük a céljainkat – ebben nem csak a nemzetközi eredményesség tartozik, hanem az is, hogy jó embereket neveljünk. Állíthatom, remek úton járunk. Szeretném kiemelni, hogy az idei volt az eddigi legeredményesebb évünk, sportolóink ötvenkilenc érmet nyertek a világversenyeken – ez a szám 2019-ben negyven volt. Büszkék vagyunk arra is, hogy a sportágunkban zajló generációváltás ellenére birkózóink a 2022-es világbajnokságon ugyanannyi érmet szereztek, mint 2018-ban, Budapesten.”

A 2021 legjobbjainak járó díjak átadása előtt Janicsák Veca tartott koncertet. Ezután Németh Szilárd és Ancsin László együtt nyújtották át az elismeréseket.

2021-es díjazottak
Életmű-díj: Alker Imre, Módos János, Széles József
Fél évszázad-díj: Kapitány István, Lengyel Sándor
Média-díj: Suba Kata
Az Év bírója: Pál Szabolcs
Az Év edzője: Sike András
Az Év utánpótlásedzője: Kliment László
Az Év veterán birkózója: Lakatos Győző
Az Év utánpótlás-birkózói: Elekes Enikő, Józsa Attila, Tösmagi Attila
Az Év birkózói: Lőrincz Tamás, Muszukajev Iszmail,  Sastin Marianna

A Four Bones Quartett előadása után Németh Szilárd Bácsi Péterrel a 2022-es elismeréseket adta át.

2022-es díjazottak
Életmű-díj: Növényi Norbert, Tar Mihály
Fél évszázad-díj: Kálmán Tibor, Kurucz István, Savanya Ferenc
Média-díj: Krasznai Bence
Az Év bírója: Lukács Imre
Az Év edzője: Lévai Zoltán
Az Év utánpótlás-edzője: Lőrinczy Attila
Az Év veterán birkózója: Dajka Zsolt
Az Év utánpótlás-birkózói: Darabos László, Nyikos Veronika, Ritter Sophie
Az Év birkózói: Fritsch Róbert, Muszukajev Iszmail, Nagy Bernadett

A magyar birkózás hagyományait és erejét jól mutatja, hogy eddig összesen kilenc honfitársunkat választották be a nemzetközi szövetség (FILA, majd UWW) Hírességek Csarnokába, a Hall of Fame-be: Polyák Imrét (2003), Kozma Istvánt (2007, posztumusz), Kocsis Ferencet (2013), Varga Jánost (2016), Keresztes Lajost (2018, posztumusz) és Kovács Istvánt (2018) sportolói, Hegedüs Csabát (2005) a birkózás legendája, Kruj Ivánt (2009) versenybírói és Gáspár Tamást (2013) sportvezetői kategóriában.

Az MBSZ alapításának tavalyi centenáriumán 2021-es határozatával támogatta az önálló Magyar Birkózó Hírességek Csarnokának létrehozatalát és javasolta, hogy annak lső tagjai legyenek a nemzetközi Hall of Fame-be már beválasztott legendák. Hivatalos beiktatásukra azonban tavaly nem kerülhetett sor  a koronavírus-járvány miatt,most viszont pótolták a az „elmaradást”, a 2021-es Hírességek Csarnokába választott tagok mellett az idén megválasztottakat is beiktatták – Hegedüs Csabát kedd délelőtt, a KIMBA tanévzárójának ugyancsak ünnepélyes eseményén.

2022-ben a világbajnok Sastin Marianna, az olimpiai aranyérmes Sike András és a magyar birkózósport első olimpiai elsőségét elérő Weisz Richárd (posztumusz) sportolói, két mesteredző, Szőnyi János és Klinga László edzői, míg az aranysíppal kitüntetett bíró, Hessky Pál bírói kategóriában került be a Magyar Hírességek Csarnokába.

Fotók: MBSZ/Róth Tamás

Read More

Teke BL – Első kör pipa!

Mindhárom  magyar csapat továbbjutott az első körből a teke BL-ben. A nőknél az Ipartechnika Győr Lengyelországban, míg a férfiaknál a Szeged és Zalaegerszeg is Németországban lépett pályára.  A Rába-partiak a hazai 5-3-as siker után a visszavágón 6-2-re verték az Alfa-Vectort.

A női mezőnyben szintén visszavágót játszott Méhész Anita és Sáfrány Anita, a KK Mlaka Rijeka színeiben. A KK Caltic Kamnik otthonában is győztek, így a horvát együttes továbbjutást ünnepelhetett.

A férfi mezőnyben nagy izgalmakat tartogatott a Zalaegerszeg vendégszereplése, hiszen az első mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedtek hazai pályán a zalaiak. A magyar együttes azonban bravúros, 7-1-es sikerrel zárta az első kör második meccsét, és továbblépett.

A Zengő Alföld Szegedi TE ennél nyugodtabban várta a visszavágót: a Tisza-parti 7-1-es győzelem után végül 4-4-re végzett a TSV Breitengüßbach vendégeként és szintén várhatja a következő kört. 

Még volt egy magyar érdekeltségű BL-összecsapás: továbbjutást ünnepelhetett Kiss Tamás is, immáron olasz versenyzőként. A KK Neumarkt csapatával kettős sikerrel túllépett a német Neunkirchenen.

Read More

III. Hungarian Darts Trophy – Újra dartsos világsztárok érkeznek Budapestre

A show folytatódik! Már biztos, jövőre is jönnek a világ legjobb dartsosai Budapestre. A III. Hungarian Darts Trophy-t szeptember 22. és 24. rendezik meg a BOK Csarnokban – adta hírül a Darts Event. Ez a verseny a European Tour állomása lesz, így a pro tour ranglista legjobb 16 játékosa várhatóan tábla elé áll.

A magyar darts játékosoknak is kitűnő lehetőség a bizonyításra, négy hazai dartsos ugyanis elindulhat a világelitben, az később dől el, hogy kik kapnak lehetőséget.

A szervezők bejelentették: elindult a jegyértékesítés a jövő szeptemberi eseményre. Bővebb információk az esemény hivatalos honlapján.

Idén az angol Joe Cullen szerezte meg a végső győzelmet, miután soha nem látott csillaghullást hozott a verseny 2. napja. Többek között Michael van Gerwen, Peter Wright, Rob Cross és Raymond van Barneveld is kiesett. A meglepetés sorozatot pedig a zárónapon Michael Smith és Dirk van Duijvenbode búcsúja tette teljessé.

A Hungarian Darts Trophy-t összesen 14 ezren szurkolták végig a helyszínen, és minden bizonnyal hasonló érdeklődés övezi majd a European Tour magyar állomását 2023-ban.

Read More

NVESZ-évzáró: Nagyobb állami támogatást kapnak a nem olimpiai sportágak 2023-ban

Megtartotta ünnepélyes évzáróját a Nemzeti Versenysport Szövetség. A Radisson Blu Béke Hotelben többek között a sportért felelős államtitkár is köszöntötte a sportolókat, sportvezetőket, és osztott meg fontos információkat.

Dr. Schmidt Ádám elmondta: van mit ünnepelni, hiszen az NVESZ sportágai idén is sikeresek voltak, a nyári birminghami Világjátékokon pedig 11 arannyal, 7 ezüsttel és 9 bronzzal zárt a magyar csapat.

„Ez volt minden idők legsikeresebb magyar Világjátékok-szereplése. Az idei évben 376 millió forinttal támogattuk a Nemzeti Versenysport Szövetség és tagszervezetei tevékenységét. Ezt az összeget 2023-ban jelentősen szeretnénk megemelni. Javaslatomra a jövő évi költségvetési törvényben a nem olimpiai sportágak szakmai és működési támogatására 600 millió forintot irányzott elő a kormányzat, amely a szakmai tervek szerint kiegészül egy 195 millió forintos sportágfejlesztési támogatással is”- mondta dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár.

Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a NOB tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke köszöntőjében kiemelte, a Nemzeti Versenysport Szövetség tevékenysége túlmutat az élsporton.

„A Nemzeti Versenysport Szövetség kimagasló munkát végez évről évre. A versenysport mellett azonban nem szabad megfeledkezni arról a hatalmas szabadidős bázisról, amely a szervezet mögött áll. Sokat tesznek a gyerekek és a felnőttek egészségéért” – hangsúlyozta Schmitt Pál.

Az est házigazdájaként dr. Mészáros János megjegyezte: nehéz éven vagyunk túl, de a Világjátékok eredmények kárpótoltak, mint ahogy az összes többi világbajnokság és Eb is.

„Tizenhét sportágban szereztünk kvótát. Hét sportban lett magyar éremszerző, tizenkettőben pedig volt pontszerzőnk. Úgy gondolom, hogy a számok is bizonyítják: a világ élvonalába tartozunk. Fantasztikus munkát végeznek a szövetségekben. Ugyanúgy ciklusról ciklusra készülünk a négyévenkénti megmérettetésekre, mint az olimpiai versenyzők. Azon leszünk, hogy a következő Világjátékokon is maradandót alkossunk.” – emelte ki az NVESZ elnöke.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára beszédében rámutatott, évek óta a MOB és az NVESZ egymás mellett dolgozik.

„Jól ismerjük egymás tevékenységét, igény esetén természetesen segítünk is egymásnak. Sok esetben előfordult, hogy egy olimpiai programból kikerült sportágat az NVESZ koordinál tovább” – számolt be köszöntőjében a MOB főtitkára.

Vargáné Andrejkó Edina csapatvezetőként irányította a magyar sportolókat a 11. Világjátékokon.

„Meglepetésekkel teli időszakot hozott a 2022-es nyár. Elveszett, és később előkerült csomagoktól kezdve duplán befoglalt szálláshelyeken át jutottunk el oda, hogy történelmi sikert érjünk el. Összességében, a nehézségek ellenére mégis úgy látom, hogy minden úgy volt jó, ahogy megtörtént. Jó volt ezt a csapatot segíteni.” – mondta a birminghami csapatvezető, az NVESZ főtitkára.

Az eseményen élménybeszámolót tartottak a Világjátékokon részt vett sportolók. Így többek között a kajakos Kiszli Vanda, a karatés Tadissi Martial, a versenytáncos Andrea Silvestri és Váradi Martina, a görkorcsolyázó Gardi Dominika, a kick-boxos Pálfi Viktória, a szumós Kerstner Róbert és a drónversenyző Rontó Roland válaszolt Kolozsi Lázár Ildikónak, a Nemzeti Versenysport Szövetség kommunikációs koordinátorának kérdéseire.

A napot az idén fantasztikus idényt záró Silvestri/Váradi kettős pezsdítette fel egy latin táncbemutatóval.

Az élménybeszámolók sorát Dr. Toman József, az Országos Sportegészségügyi Intézet főorvosa és dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője zárta, akik szintén kimagasló munkát végeztek a magyar sportolók felkészítésében.

A nap végén a testületek képviselői – a karácsonyi csomagban – átvehették a Járosi Péter alelnök által gondozott és szerkesztett, immár hagyományossá vált, éves NVESZ-sportnaptárt, amelyben valamennyi tagszövetség megjelenik a fotókon.

(Fotók: Szalmás Péter)

Read More

Világklasszis sportolók vehettek át díjat a MEFS Gáláján 

Megtartotta hagyományos Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláját a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS). 

Az Uránia Filmszínházban megrendezett eseményen a világversenyeken kitűnően szereplő egyetemistákat díjazták. Így például a kajakos Lucz Anna (Budapesti Gazdasági Egyetem), az úszó Milák Kristóf (Edutus Egyetem), a vívó Pusztai Liza (Eötvös Loránd Tudományegyetem), az úszó és életmentő Verrasztó Evelyn (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem) és az uszonyosúszó Senánszky Petra (Debreceni Egyetem) érdemelte ki – többek között – az Év Egyetemi Sportolója díjat. 

Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár köszöntőjében kiemelte: mindig dicsérendő, ha egy sportoló az edzések mellett az egyetemeken is kimagaslót nyújt. „Olimpiai, világ és Európa-bajnokok vehetnek át díjat teljesítményükért. Nagy öröm látni, hogy ilyen sok kiemelkedően tehetséges sportoló vesz részt felsőoktatási képzésben. Ez is azt bizonyítja, hogy felelősségteljesen gondolkodnak a jövőjükről, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a civil életükben is megállják a helyüket. A Sportért Felelős Államtitkárság az idei felsőoktatási tanévben is meghirdette a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramot, amelynek célja, hogy támogassa azokat az aktív felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkező kiválóságainkat, akiknek tanulmányaik mellett esélyük van arra, hogy Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai érmet szerezzenek. Ezt a programot a közeljövőben szeretnénk továbbfejleszteni, hogy ezáltal még hatékonyabban segíthessük céljaik elérésében az egyetemista élsportolóinkat.” – tette hozzá az államtitkár.  

Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a MEFS elnöke beszédében ismertette az elmúlt év sikereit. „Van mit ünnepelni, 150 sportoló kap díjat. Soha ilyen sokat nem vehettek át elismerést. Három hét múlva minden idők legnagyobb magyar delegációja utazik ki az Egyesült Államokba a Téli Egyetemi Világjátékokra. Fontos mérföldkő lesz a magyar egyetemi sportéletben, mint ahogy az lesz a 2024-es Európai Egyetemi Játékok is, amelyre már most készülünk. Több, mint 400 egyetem 4000 hallgatóját látja vendégül Debrecen és Miskolc. Ez lesz Magyarország történetének legnagyobb oktatási és multisport rendezvénye.” – hangsúlyozta a MEFS elnöke.

Idén az egyetemek közötti Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) pontversenyt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nyerte. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság versenyein gyűjthető pontok alapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lett a második, megelőzve az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemet.

A Gálát megtisztelte jelenlétével dr. Hankó Balázs államtitkár, Szabó László MPB-elnök, dr. Mészáros János NVESZ-elnök, Fábián László, MOB-főtitkár, dr. Szarka Gábor, SZFE-kancellár és Eszterhai Marcell, a HÖOK megválasztott elnöke is.

Az esemény egyetemi vendéglátója a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt, hallgatói pedig kimagasló előadásaikkal kápráztatták el a nézőket.

A Gálán több, mint 150 sportolót díjaztak. A teljes lista megtalálható a mefs.hu-n. 

Read More

Teke BL – Nyert a Győr és a Szeged, kikapott a Zalaegerszeg

Elstartolt a Bajnokok Ligája új kiírása a tekézőknél. A nőknél az Ipartechnika Győr SE 5-3-ra verte a vendég lengyel Alfa-Vectort.

teke

A férfiaknál két magyar csapat érdekelt a legrangosabb európai kupasorozatban: az első körben a Zengő Alföld Szegedi TE hazai környezetben 7-1-re győzött a német TSV Breitengüßbach ellen, míg a Zalaegerszegi TK otthon kikapott az ugyancsak német SKK Raindorftól.

A nőknél a többek között a magyar világbajnokokkal felálló horvát Rijeka 6-2-es sikert aratott a szlovén Calcit Kamnik felett. A horvátoknál pályára lépett Méhész Anita és Sáfrány Anita is. A visszavágók december 10-én lesznek.

Read More

Erőemelés – A rekordok embere újra dobogóra állt világversenyen

Susa Olivér Lengyelországban ott folytatta, ahol a budapesti Eb-t követően Isztambulban abbahagyta…

A fiatal erőemelő klasszis Skierniewicében ezüstérmes lett az ifjúsági Eb-n úgy, hogy több csúcsot is megdöntött. Fekvenyomásban 214 kilóval új ifi világcsúcsot ért el, guggolásban 280 kilogrammal zárt, ami új korosztályos országos rekord. Összetett eredménye, a 774 kg is ifjúsági országos csúcsnak számít. Susa mindezt a klasszik, azaz a speciális támasztóruha nélküli Európa-bajnokságon érte el.

Korábban, szeptemberben is több csúcsot megdöntött az isztambuli világbajnokságon, és győzött. Azt megelőzően pedig a budapesti fekvenyomó Eb-n Európa-rekorddal nyerte meg kategóriáját. Susa Olivér versenyzését Árvai István többszörös erőemelő világbajnok, mint ifjúsági és junior szövetségi kapitány, és edzője Susa Dávid segítette. 

Read More

Teqball-világbajnokság: Öt éremmel a magyarok nyerték a nemzetek versenyét!

Fantasztikus magyar szereplés a teqball-világbajnokságon. A Nürnbergben megrendezett világversenyen Vasas Lea duplázott. Női párosban Janicsek Zsanettel, vegyespárosban pedig Bakó Ádámmal aranyérmet szerzett.

A dobogó második fokára állhatott fel a Bakó Ádám, Blázsovics Ádám alkotta férfi páros, valamint szintén ezüstérmes lett Izsák Anna is női egyéniben. Az ötödik érmet Blázsovics gyűjtötte be, miután férfi egyéniben harmadikként zárt.

A németországi világbajnokságról így minden magyar induló éremmel térhet haza. Erre korábban még soha nem volt példa.

Vasas Lea szerint ezen a világbajnokságon is kiderült: a sportág bölcsőjének számító Magyarországon továbbra is kiváló szakmai munka folyik. „Ez mindannyiunk számára a hihetetlen kategóriába tartozik. Sokat dolgoztunk ezekért a sikerekért. Személy szerint elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy sikerült dupláznom.” – mondta az eredményhirdetések után Vasas Lea.

Nagy Zoltán szövetségi kapitány a világbajnokság előtti sajtónyilatkozataiban azt hangoztatta: minél több döntős helyezés kellene…

„Nagyon sok álmunk valóra vált ezen a vb-n. A finálés napon egyedül férfi egyéniben nem játszottunk döntőt, de ott is lett egy érem, miután Blázsovics Ádám megnyerte a bronzmeccset. Eddig is elmondható volt a magyar játékosokról, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak, de a nürnbergi-világbajnokságon megerősítettük pozícióinkat.” – összegzett a kapitány.

Read More

Teqball-világbajnokság: Nagy siker kapujában a válogatott

Négy magyar döntős lesz a teqball-világbajnokságon. Szombaton eldőlt ugyanis, hogy a vegyespáros is finálét játszhat a Nürnbergben zajló világversenyen. A Vasas Lea, Bakó Ádám duó sorrendben Kuvait, Moldova, Dánia, Egyesült Államok és Lengyelország legjobbjait győzte le, ezzel eldőlt, hogy az 5 vb-induló (egység) közül 4 világbajnoki döntős lett.

Korábban az is kiderült, hogy férfi egyéniben Blázsovics Ádám is dobogós, miután bronzérmet szerzett.

Nagy Zoltán szövetségi kapitány megjegyezte: beérett a sok munka. „Kijelenthetjük, hogy mindenki érmesként térhet haza Németországból, és ez óriási teljesítmény. Büszke vagyok a csapatra” – tette hozzá a szakember.

A teqballosok is nézik a labdarúgó-világbajnokságot

A teqball-világbajnokságon indulók – szabadidejükben – figyelemmel követik a katari foci-vb eseményeit. Janicsek Zsanett a belgáknak szurkol. „Imádom a belgák játékát, de úgy gondolom azonban, hogy nem az én favoritjaim nyernek” – latolgatott a világbajnok teqballos

Vasas Lea a franciák sikeréért szorít. „Örülök, hogy továbbjutottak a csoportból, és bízom benne, hogy sokáig menetelnek, mint ahogy abban is bízom, hogy Nürnbergben is minden úgy alakul, ahogy azt elterveztük” – mondta Vasas Lea, aki női párosban és vegyespárosban is vb-döntőt játszik.

Read More

Teqball-vb: Finalista a férfi páros is

Újabb magyar döntős a teqball-világbajnokságon! A Nürnbergben zajló világversenyen a férfi páros harcolta ki a döntőbe jutást pénteken.

Blázsovics Ádám és Bakó Ádám thaiföldi, lengyel és román párosokat legyőzve jutott be a vasárnapi fináléba, ahol Szerbia legjobbjaival csapnak össze. A többszörös világbajnok Blázsovics Ádámnak van már egy érme ezen a világbajnokságon, miután egyéniben bronzérmes lett.

A férfi pároson kívül a női páros, azaz Janicsek Zsanett és Vasas Lea is bejutott a döntőbe, mint ahogy női egyéniben Izsák Anna is arany csatában léphet asztalhoz vasárnap.

Read More

Teqball-világbajnokság: Egy bronz, két döntős eddig…

Megvan az első magyar érem a teqball-világbajnokságon. A Nürnbergben zajló világversenyen a többszörös világbajnok Blázsovics Ádám ezúttal bronzérmes lett egyéniben. A nőknél egyéniben Izsák Anna közel került ahhoz, hogy megvédje világbajnoki címét, miután bejutott a németországi vb döntőjébe, ahol vasárnap az amerikai Carolyn Grecóval csap össze.

Szintén világbajnoki döntős a női páros is! Janicsek Zsanett és Vasas Lea ugyancsak vasárnap áll asztalhoz az amerikai Carolyn Greco, Margaret Osmundson duó ellen.

Izsák Anna úgy gondolja, hogy a kitűzött célt már teljesítette. „Nem könnyű a világbajnoki cím védőjeként elindulni. Abban bíztam, hogy finalista leszek. Ez sikerült, remélem jól folytatódik, illetve zárul minden” – nyilatkozta Izsák Anna.

 

Blázsovics Ádám a bronz után párosban folytatja. „Egyéniben egészen jól ment a játék, az elődöntőben sajnos a lengyel Adrian Duszak támadójátéka kifejezetten jó volt, nem tudtam győzni, viszont a bronzmeccset hoztam az amerikai Pilic ellen” – összegzett Blázsovics, aki  Bakó Ádámmal párosban kezdi meg a küzdelmeket.

Read More

Parafekvenyomás – Magyar sikerek Lengyelországban

Szenzációs magyar szereplés a 42. Silver Bar Parafekvenyomó Kupán! A wroclawi eseményen a felnőtteknél Sztanó György (59 kg) nyerni tudott,  Gajdács Ferenc (80 kg) második lett. Az ifjúságiaknál Szebenyi Gergő az 54 kilogrammosoknál aranyérmesként zárt, akárcsak Fejes Richárd (72 kg).

A junioroknál is volt magyar győzelem: Korencsy Albert (+107 kg) szintén a legjobb teljesítményt nyújtotta. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint Szebenyi és Fejes ifjúsági, Sztanó pedig felnőtt országos csúccsal fejezte be a lengyelországi kupát.

A felnőtteknél (49 kg-72 kg) abszolút kategóriában Sztanó György az 5. helyet szerezte meg, a 80 kg-+107 kg abszolút mezőnyben Gajdács Ferenc a 7. helyen végzett.

Read More

Jet-ski: Biztató jövő, erős utánpótlás

A legjobbakat díjazta a Magyar Jet-Ski Szövetség. A Magyar Sport Házában megtartott ünnepségen elhangzott, nehéz évet zárt a sportág, de a magyarok ismét kitettek magukért.

„Ismét volt alkalmunk világversenyt is rendezni Nyíregyháza-Leveleken. Felnőtt Eb-futamnak és junior világbajnokságnak adtunk otthont úgy, hogy ezúttal az egyéb kihívások mellett az aszály okozta rekordalacsony vízállással is szembe kellett néznünk. Mindent egybevetve, sikerült megoldani a nehézségeket, és a nemzetközi szövetség értékelése alapján a magyar verseny a legjobban megszervezett és kivitelezett minősítést kapta. Erre büszkék vagyunk, mint ahogy a fiataljainkra is. Nem volt olyan év, amikor az utánpótláskorú tehetségek ennyire domináltak volna, mint idén” – összegzett Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke.

Az idén 30 éves szövetség díjkiosztóján Jászai Csongor az Év versenyzője, Ifj. Komonyi Lajos és Puskás Zekő az Év junior versenyzője, míg Marvin Bohuslav az Év felfedezettje díjat vehette át.

A díjazottak közül Jászai Csongor a legidősebb a maga 15 évével. Valamennyien kimagaslóan szerepeltek az idei vb-, illetve Eb-futamokon.

Read More

Fitnesz – Több magyar éremszerző Szerbiában

Magyar sikerek a Knjazevacon megrendezett Gold Grand Prix-n. A Mazotti Fitness versenyzői közül Somodi-Fülöp Zea első lett fitness challenge-ben, ugyanitt Kézdi Titanilla a 2. helyen végzett, akárcsak Veres Lala, Hati Szófia pedig bronzérmesként zárt.

Gyerekfitneszben Somodi-Fülöp Zea aranyérmes lett, Hati Szófia Csépány Nikolett, Kiss Nikoletta és Veres Lala pedig szintén felállhatott a dobogó legfelső fokára. Kézdi Titanilla 2. lett, míg Szabó Petra  bronzérmet szerzett.

A junior artistic fitness kategóriában egy magyar aranyérem született, miután Paulovics Alina győzött. 

Read More

TáncSport – A Silvestri-Váradi kettős világkupa-aranyat nyert Bangkokban

Világkupa-győzelemmel fejezte be az idei évet a Világjátékok 4. helyezett magyar páros. Andrea Silvestri és Váradi Martina Bangkokban lépett parkettre a profi latin világkupán, ahol egy thaiföldi és egy izlandi duót megelőzve felállhatott a dobogó legfelső fokára.

 A hatos döntőben táncolt egy másik thaiföldi kettős, valamint egy olasz és egy Fülöp-szigeteki páros.

„Gyönyörű helyen volt a verseny, számítottunk arra, hogy megnyerhetjük, de az különösen felemelő, hogy a táncunkat is jónak éreztük végig. Hosszú és fárasztó szezonunk volt, ez volt az idei utolsó megmérettetésünk, soha rosszabb évet” – értékelt Váradi Martina. A magyar bajnok jelenleg vezeti a világranglistát.

 

Profi latin világkupa, Bangkok

Az érmesek:

1. Andrea Silvestri, Váradi Martina (Magyarország)

2. Shinawat Lerson, Preeyanoot Patoomsriwiroje (Thaiföld)

3. Nikita Bazev, Hanna Run Bazev (Izland)

Read More

Eb-nyolcadik hely Franciaországban

Dobogós helyezés az utolsó futamon, nyolcadik hely összetettben! Befejeződött a franciaországi Hyeres-ben az ILCA6 vitorlás Európa-bajnokság, ahol Érdi Mária felemás érzésekkel szállt ki a hajóból.

„Tudtuk, hogy nehéz verseny lesz. A 10 futamból úgy gondolom, hogy mindössze két futamban versenyeztem úgy, ahogy azt magamtól elvárom. Összességében sikerült ezúttal is sokat tanulnom, és nem szakadtam le az élmezőnytől. Egy vb 5. hely után nyolcadikként végeztem, egyben befejeztem az idei versenyzést.” – nyilatkozta az MVM SE klasszisa.

„Dolgozunk tovább, mozgalmas év van mögöttem, a cél továbbra is az, hogy minél hamarabb megszerezzem a kvótát a 2024-es párizsi olimpiára.” – tette hozzá.

Érdi Mária az ötkarikás indulási jogot a jövő évi világbajnokságon szerezheti meg; a világversenyt augusztusban, Hágában rendezik meg. 

Read More

Kungfu Eb – 16 éremmel tértek haza a magyarok!

Sikeres generációváltás után a magyar válogatott minden idők egyik legsikeresebb kungfu Európa-bajnokságát zárta Görögországban. A Loutrakiban megrendezett világversenyen a nemzeti csapat 6 arannyal, 3 ezüsttel és 7 bronzzal végzett.

„Várakozáson felül szerepeltek a mieink. Több kategóriában is voltak meglepetés érmek, és ez a jövőt illetően bizakodással tölt el” – értékelt Varga István, a hazai szövetség elnöke.

„A sportág szempontjából is fontos volt, hogy rendben véget érjen ez az Eb. A pandémia miatt több kontinensbajnokság is elmaradt. Most összevont Eb-t rendeztünk. Ezúttal az európai szövetség elnökségi tagjaként vettem részt, bíróként pedig Váradi György jól vizsgázott” – tette hozzá  sportvezető, aki a Nemzeti Versenysport Szövetség elnökségi tagja is egyben. Loutrakiban 19 ország 700 harcosa indult.

Magyar dobogós helyek:

Felnőtt

Filóci Mihály – chen stílusú taijiquan – aranyérem

Filóci Mihály – egyéb fegyveres formagyakorlatban – arany

Szatai Zoltán – bot formagyakorlat – arany

Oláh Roland Ákos – szablya – arany

Pintér Bálint (80 kg) – qingda – ezüst

Szatai Zoltán – utánzó formagyakorlat – bronz      

Nagy Márk Krisztián (65 kg) – qingda – bronz

Ifjúsági

Mák Attila (65 kg) – qingda – ezüst

Nitas Kevin János – tradicionális pusztakezes formagyakorlat – bronz

Nitas Kevin János – bot formagyakorlat – bronz

Senior

Herczeg András – pusztakezes formagyakorlat – arany

Herczeg András – hosszú fegyveres formagyakorlat – arany

Arutyunjan Mária – déli stílusú pusztakezes formagyakorlat – bronz

Korecz Éva Katalin – taijiquan pusztakezes formagyakorlat – ezüst

Gyerek

Arutyunjan Aurora – Shaolin ököl formagyakorlat – bronz

Anna-Maria Arutyunjan – modern wushu pusztakezes formagyakorlat – bronz 

Read More

ILCA 6 Európa-bajnokság – Előzött Érdi Mária az Arany-csoportban!

Érdi Mária a hetedik helyről várja a vasárnapi folytatást Hyéres-ben. A franciaországi kontinensbajnokságon szombaton egy futamot rendeztek, amelyen az MVM SE klasszisa az ötödik helyen zárt, ezzel feljött a hetedik pozícióba.

„Nagyon örülök ennek az ötödik helynek. A szombati nap kezdetén a 12. voltam az Arany-csoportban, egy nagyon trükkös futamon vagyunk túl. A mezőny elég sűrű, és úgy gondolom, hogy még sok van hátra ahhoz, hogy esélyt latolgassak. Minden egyes pozícióért nagyon meg kell küzdeni” – mondta Érdi Mária.

A tervek szerint még további hat futamot rendeznek az Európa-bajnokságon, győztest pedig hétfőn avatnak.

Read More

ILCA 6 Európa-bajnokság – Érdi Mária az Arany-csoportban!

Érdi Mária az Arany-csoportban folytathatja a versenyzést az Európa-bajnokságon. A vitorlázók ILCA 6 kontinensbajnokságán az MVM SE sportolója jelenleg a 12. helyen áll.

„Az már korán kiderült, hogy ez egy erős szeles viadal lesz. A mezőny elég sűrű, hiszen ez egy nyílt Eb, tehát nem európai versenyzők is hajóba ültek. Mostantól a tervek szerint hét futamot rendeznek, és innentől egy teljesen új verseny vette kezdetét.” – mondta Érdi Mária.

Eddig öt futamot teljesített a mezőny, az élen a brit Hannah Snellgrove várhatja a szombati napot. Érdi Mária egy 11. hellyel kezdett, majd ezt egy 13. követte. A harmadik futamon 7, a negyediken 8. lett. A pénteket végül egy negyedik pozícióval zárta. 

Read More

Muaythai – Az ország egyik legnépszerűbb kupája következik

Jubilál az egyik legnépesebb hazai muaythai rendezvény. November 19-én megrendezik a X. Jubileumi Muaythai Kupát a 18. kerületi Vilmos Endre Sportcentrumban. Ezúttal a Spartan Fightclub szervezésében csapnak össze a thai bokszosok, ez a sorozat korábban Városgazda Kupa néven lett az ország egyik legnépszerűbb amatőr küzdősport eseménye.

Dudok Károly, a hazai szövetség elnöke, egyben a Spartan Fightclub alapítója, a kupa történetében először új alapokra helyezte a szervezést. „Korábban a Városgazda Utánpótlás Akadémia keretében zajlott a verseny, az utóbbi időszakban a Vezetéssel másképp kezdtük értelmezni a sportot, így különváltunk.  Mindenesetre úgy gondolom, hogy sikerült maradandót alkotni a sikereinkkel, ahogy ezzel a kupa sorozattal is, és ezt Spartanként folytatjuk tovább.” – mondta Dudok Károly.

A nevezés november 17-én éjfélkor zárul. A 19-i X. Jubileumi Muaythai Kupán 0-5 meccses harcosoknak ugyanúgy lehetőségük lesz ringbe lépni, akárcsak az 5+ meccseseknek. A sorozatnak ez a varázsa, hogy azonos tapasztalatú versenyzők csapnak össze, így valóban erős, kiélezett mérkőzéseknek lehetünk szemtanúi és a sportolók is valódi tapasztalatot szerezhetnek. 

Read More