Tíz arany lett a vége a kick-box világbajnokságon

Kiválóan zárták a portugáliai Albufeirában megrendezett kick-box világbajnokságot a magyarok. A szombati zárónapon kilenc döntősünkből heten is sikerrel jártak, így összességében tíz felnőtt aranyérmet nyert a magyar válogatott a minden idők legtöbb nemzetét – 70 ország csaknem 1400 versenyzőjét – felsorakoztató világbajnokságon. A válogatott emellett öt ezüst és öt bronzérmet is begyűjtött.

A pénteki három világbajnoki címet követően szombaton kilenc magyar volt érintett a finálékban, és hetüknek a magasba emelte a karját a küzdelem végén a bíró. Az aranyakért ugyanakkor kőkeményen meg kellett küzdeni, amit az is bizonyít, hogy több magyarnak is csak az utolsó másodpercekben sikerült a maga javára fordítani a mérkőzést.

A nap hőse Fésű Lajos volt, aki a 69 kg-osok között a light-contact és a kick-light szabályrendszerben is legyőzte ellenfelét. Szintén két arannyal zárta a vb-t Száraz Gergő, aki pénteken a 63 kg-osok light-contact döntőjét nyerte meg, szombaton pedig a kick-lightban is megtette ugyanezt.

Két év után ismét világbajnok lett Szmolek Emánuel és Mezei Nikolett. A szombathelyi, Manó becenévre hallgató Szmolek Emánuel két esztendeje a light-contactban, ezúttal viszont kick-lightban diadalmaskodott, míg a battonyai Mezei Nikolett megvédte világbajnoki címét a kick-light szakágban.

Európa-bajnoki címe után immár világbajnoknak is mondhatja magát a fiatal Kovács Laura Fanni, és beérett a gyümölcse a sok nagy csatát megélt Nagy Rita kitartásának is, akinek a korábbi egyéb színű érmek és helyezéseket követően Portugáliában végre aranyérmet akasztottak a nyakába.

Még pénteken a harmadik tatamis szakág, a pointfighting két kiválósága, Cselovszki Patrik és Bálint Martin állhatott fel a dobogó tetejére.

Formagyakorlatban és a ringeseknél ezüstérmek születtek: Halustyik Cintia a zenés formagyakorlatban lett második, míg a full-contactosok 91 kg-os súlycsoportjában Szabó-Tóth Dávid csak a döntőben kapott ki.

Kick-box világbajnokság, Albufeira, a felnőtt magyar érmesek:

Aranyérmes:
Cselovszki Patrik (pointfighting, 57 kg) 

Bálint Martin (pointfighting, 74 kg) 

Száraz Gergő (light-contact, 63 kg) 

Fésű Lajos (light-contact, 69 kg) 

Kovács Laura Fanni (light-contact, 55 kg) 

Száraz Gergő (kick-light, 63 kg) 

Fésű Lajos (kick-light, 69 kg) 

Szmolek Emánuel (kick-light, 84 kg) 

Nagy Rita (kick-light, 60 kg) 

Mezei Nikolett (kick-light, 65 kg)

Ezüstérmes:
Zajácz Bence (pointfighting, 79 kg)
Szmolek Emánuel (light-contact, 84 kg)
Kolozsvári Enikő (kick-light, 70 kg)
Szabó-Tóth Dávid (full-contact, 91 kg)
Halustyik Cintia (zenés formagyakorlat)

Bronzérmes:
Fésű Lajos (pointfighting, 69 kg)
Bozók Szabolcs (light-contact, 57 kg)
Kajtár Bence (light-contact, 74 kg)
Melis Bálint (K1, 54 kg)
Pointfighting férfi csapat (Viczián Dániel, Zajácz Bence, Cselovszki Patrik, Bálint Martin)