Fontos szabadfogású tapasztalatok Németországban

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre – Három ezüst- és egy bronzérmet, valamint két ötödik helyet szereztek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szabadfogású növendékei a múlt hét végén Werdauban rendezett felnőtt középnémet bajnokságon. Szakági vezetőnk, Gulyás István számolt be a tapasztalatairól.

Gulyás István fia, Gulyás Zsombor három éve dolgozik Németországban birkózóedzőként, az ő közbenjárásával sikerült részt vennünk a viadalon, amely egyébként rendhagyó lebonyolításban zajlott, a sportolók a csoportküzdelmek után harcolhatták ki az elődöntőbe jutást.

„Ezáltal számos, négy, öt vagy akár hat éles meccset is birkózhattunk. Felnőttek ellen küzdöttek, és eleinte kicsit talán megszeppentek tőlük. El kellett hitetni velük, hogy képesek győzni. Sokkal magabiztosabbak lettek akkor, amikor ezt elhitték, és rájöttek arra, hogy edzettségben egyébként felülmúlják a riválisokat, akiknek a technikai tudásuk ezzel szemben elég magas szinten volt. Épp emiatt alakultak ki igazán parázs csaták” – magyarázza Gulyás István.

A szakember elmondta, maximálisan elégedett a látottakkal. Még úgy is, hogy az aranyérem végül egy súlycsoportban sem jött össze.

„Szerintem a verseny előtt nem gondolták volna, hogy végül ilyen sok mérkőzést nyernek meg, és dobogóra állak. Azt hiszem, látják, hogy van értelme az általunk elvégzett kőkemény munkának, érzik a fejlődést. Külön szót kell ejtenem Gombos Alexről és Mizsei Zoltánról, aki elsőéves juniorként vett részt a versenyen, tavaly mindketten kétszer kétperces összecsapásokon birkóztak, az idén azonban már ők is átálltak a kétszer hárompercre, s ez nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Az ő fejlődésük szempontjából ez a megméretés különösen sokat jelentett. Szeretném kiemelni a csapatszellemet, amely végig kiemelkedő volt, a srácok összetartóan viselkedtek, bátorították egymást, szurkoltak a másiknak. Igazán jó egység alakult ki közöttük.”

A srácok a németországi viadalt megelőzően, április 2-8-ig a lengyelországi Karlinóban edzőtáborozott, ahol mintegy 120 birkózóval, ukránokkal, lengyelekkel, németekkel és litvánokkal készülhettek együtt. Onnan utaztak tovább Werdauba.

Gratulálunk mindenkinek!

FELNŐTT KÖZÉPNÉMET BAJNOKSÁG, WERDAU
A KIMBA sportolóinak eredményei
61 kg:
 3. Mizsei Zoltán
65 kg: 2. Gombos Alex
65 kg: 5. Kiss Benedek
70 kg: 5. Vikol András
74 kg: 2. Nagy Marcell
79 kg: 2. Nemes Bálint

Írta: K. B.

Read More

A csapategységre építene az új kick-boxos szakágvezető

Márciusban jelölte ki a Magyar Kick-box Szakszövetség a következő ciklus szakágvezetőit. Hat szabályrendszert az eddigi irányítóik visznek tovább, míg a pointfighting élére Csikós Pétert nevezték ki. A szakember a megbízatást pályafutása megkoronázásának tartja, elmondása szerint csapatmunkában gondolkodik és egy jó csapategység kialakítására törekszik, ami szerinte a sikerek egyik záloga – adta hírül az MKBSZ.

Csikós Péter neve aligha ismeretlen a kick-boxban járatosak számára, hiszen korábbi háromszoros felnőtt Európa-bajnok, és a 41 év felettiek között, a masters korosztályban között még mindig aktívan versenyez: olyannyira, hogy összejött számára a hőn áhított a világbajnoki cím is.

„Tízévesen, harminchat esztendeje kezdtem el kick-boxolni, és huszonöt éve vagyok válogatott. Felnőttként Európa-bajnokságon háromszor sikerült nyernem, és világbajnoki döntőbe is kétszer jutottam, de azokat sajnos elvesztettem. Aztán a masters korosztályban újabb két Eb-címet szereztem, de a vb-győzelem nem jött össze, egészen tavalyig, amikor végre világbajnokságon is felállhattam a dobogó legfelső fokára. És pár hónapra rá jött a felkérés, hogy vállaljam el a pointfighting szakág vezetését. Ez a megtiszteltetés megkoronázza a pályafutásomat, az pedig nagyon jó érzés, hogy az elnökség egyhangúan támogatta a személyemet” – nyilatkozta Csikós Péter.

A feladat nem lesz teljesen új a számára, hiszen évekig segédedzőként segítette a szakág előző felelősei, Király István, majd Jároszkievicz Krisztián munkáját. Mindkettőjüktől sokat tanult, és jó barátságot ápol velük, akárcsak Debreczeni Dezsővel, aki, mint fogalmazott: „szintén nagyon erős vonalat képvisel” a hazai kick-boxban.

„Nem szeretném egyedül cipelni a vállamon a szakág terheit és kihívásait, ezért felkértem Krisztiánt és Dezsőt, hogy segítsék a munkámat. Ők ketten kilenc-, illetve nyolcszoros világbajnokok, rengeteg tudással, úgyhogy bizakodással nézek a közös munka elé. A hazai pointfighting utánpótlás erős és népes, aminek örülni kell. A felnőtteknél pedig egy generációváltás zajlik, a nagy nevek közül még jópáran megvannak és szállítják az eredményeket, közben pedig zárkóznak fel melléjük az ígéretes fiatal tehetségek. A pointfighting mindig is az egyik legerősebb magyar szakág volt, és arra törekszünk, hogy ezt a sikerességet meg tudjuk őrizni” – közölte az új szakágvezető.

Csikós Péter elmondta: az utánpótlás számára a szeptemberi világbajnokság lesz az év fő versenye, a felnőttek pedig novemberben Európa-bajnokságon lépnek majd tatamira. Utóbbi különlegessége, hogy egyes súlycsoportokban egy jó szereplés kvalifikációt jelent a 2023-as Európa Játékokra.

„Azon leszünk, hogy ezekben a kategóriákban kijuttassunk versenyzőket az Európa Játékokra. Mivel az első nyolc szerez kvótát, úgy gondolom, hogy ez teljesen reális célkitűzés a részünkről, amit be kell húznunk.”

Fontos felmérő verseny lesz a májusi utánpótlás országos bajnokságot követően júniusban a hagyományos budapesti kick-box világkupa, amely a sportág egyik legrangosabb és legmeghatározóbb versenyévé nőtte ki magát. Nyáron felkészítő edzőtáborban készülhetnek a vb-re a legjobb fiatalok, ősszel pedig a felnőtteknek lesz ob-juk, majd pedig közös edzőtáboruk az Európa-bajnokság előtt.

A saját szerepét elsősorban a csapatépítésben látja, ennek kialakítását érzi az egyik erősségének – avatott be a szakember.

 

„Régi motoros vagyok, minden korosztály ismer, hiszen még mindig aktívan versenyzem, ezáltal még a legfiatalabbak is látnak. Azt szeretném, ha olyan egységes válogatottunk lenne, mint amiben annakidején én is felnőttem. Ahol a sportolók vállvetve izzadnak együtt az edzőtáborokban, és küzdenek egymásért a versenyeken. Egy tétversenyen a siker múlik a felkészültség és a forma mellett az izguláson is, hiszek abban, hogy egy jó csapategységgel, ha csak az izgulásból le tudunk csípni, akkor már nyertünk valamennyit. Úgy érzem, hogy az érintettek elfogadják a személyemet, úgyhogy ebben én jó nagykövet lehetek, hogy a srácokat és az edzőket összerázzam” – mondta Csikós Péter, aki úgy véli, hogy a vállalkozásai mellett egy jó időbeosztással, valamint családja támogatásával képes lesz megbirkózni az új feladattal.

Read More

Fallabda – Chukwu Hannah U19-es Eb-ezüstérmes lett

Fantasztikus magyar fallabdás siker Eindhovenben. Chukwu Hannah ezüstérmet szerzett az U19-es Európa-bajnokságon.

A tatabányai Squashberek játékosa a cseh Karolina Sramkovát búcsúztatta a kontinensbajnokság 3. körében. A folytatásban a francia Kara Lincou következett, innen a magyar fallabdázó négy játszmás siker után jutott a negyeddöntőbe, ahol a spanyol Noa Romero ellen lépett pályára. A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség információi szerint a magyar bajnok Chukwu Hannah négy játszmás siker után jutott az elődöntőbe, ahol az angol Asia Harrist ütötte ki. A döntőben egy újabb angol következett. Katie Malliff pedig végül 3-0-lal megszerezte az Eb-aranyat, míg Chukwu Hannah felállhatott a dobogó 2. fokára.

Chukwu Hannah az utóbbi hónapokban nagyot küzdött. Beverekedte magát a világranglista TOP 100-ba. Az U19-es Eb idején a 90. helyen állt. 

Read More

Teqball – Magyar érem Los Angelesben

Dobogós lett a Vasas Lea-Janicsek Zsanett kettős Los Angelesben. A Teqball Tour amerikai állomásán az Agroméra Teqball Akadémia és a Phoenix Teqball Akadémia duója ugyanis bronzérmes lett. Rajtuk kívül közel volt az éremszerzéshez Csereklye Martin is, ő a lengyel Bartlomiej Franczuk oldalán végül negyedikként zárt.

A sportágban legközelebb European Teqball Tour-állomás lesz, a helyszín pedig az erdélyi Marosvásárhely.

Bányik Csaba szerint a vásárhelyi helyszín minden bizonnyal tökéletes lesz. „Marosvásárhelyen van a Román Teqball Szövetség székhelye. Ebben a városban nagyon szeretik a sportágat. Voltunk már edzőtáborban Erdélyben, mindig feltöltődve jöttünk haza.” – mondta a világbajnok magyar játékos, aki többek között Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) gáláján átvehette az Év Játékosa díjat.

Read More

Gokart – Összetett ob-ezüsttel hangolt a Közép-európai futamra Juráncsik Balázs

Megkezdődött az országos bajnokság a gokartosoknál. A címvédő Juráncsik Balázs Kecskeméten az összetett második helyen végzett. A dobogós helyezés után nem sokat pihenhet a 18 éves versenyző, mivel az előttünk álló hétvégén ugyancsak Kecskeméten Közép-Európa-bajnoki futamot rendeznek.

„Összességében elégedett vagyok a 2. helyezéssel. Egy hetedik pozícióval nyitottam, ezt követte végül két harmadik. Ebből is látszik, a verseny elején nem éreztem annyira a körülményeket, de sikerült feljavulni a végére.” – összegzett a 2021-es bajnok, aki idén meg szeretné védeni címét.

A kecskeméti verseny előtt Juráncsik Balázs elmondta, a holtszezonban is sokat készült az új idényre. „Bízom benne, hogy a befektetett munka meglátszik majd az eredményeken is. Mindenesetre azt nagyon pozitívnak tartom, hogy dobogós helyezéssel sikerült zárnom. A nemzetközi verseny az más kávéház, sokkal erősebb mezőny várható. A célom, hogy ott a TOP 5-ben végezzek” – jegyezte meg Juráncsik Balázs.

A felnőtt kategóriában az elmúlt hétvégén Juráncsik előtt Kovács Zsombor végzett az élen, míg a dobogó harmadik fokára Dominkó Arnold állhatott fel.

 

Read More

Elhunyt Polyák József karate mester

83 éves korában elhunyt Polyák József testőr, aki több harcművészetben is elérte a legmagasabb fokozatot – tudatta a Magyar Karate Szakszövetséggel a család. Polyák József elsőként mutatta be több harcművészet és a kaszkadőrség alapjait Magyarországon, és több ismert színész ismerhette meg általa a küzdősportokat.

Polyák József 1938-ban született Felsőszentivánon. Tizennégy évesen került Budapestre, ahol épületszobrásznak tanult. Fiatalon került kapcsolatba a cselgánccsal és vívással. Az 1956-os forradalom után nekiindult a világnak, a Jugoszláviában és Olaszországban töltött hónapok után jutott Ausztráliába, ahol Mészáros Andor szobrászművész mellett tanult és tanított. Ausztráliai évei alatt ismerte meg a harci művészeteket, amelynek mesteri szintű tanulmányozását Japánban folytatta. Harcművészeti tapasztalatai megnyitották számára az utat a testőr munkák irányába is. Ekkor már anyanyelve mellett folyékonyan beszélt szerbül, oroszul, olaszul, angolul és japánul.

Miután bejárta a világot, 1967-ben hazatért Magyarországra. A filmgyárban vállalt munkát, a díszlet szobrászat mellett kaszkadőrként dolgozott. Nem sokkal később megalapította az első szervezett magyar kaszkadőr csoportot, ekkor ismerte meg későbbi feleségét Polyákné Salacz Máriát, akivel három gyermeket neveltek fel. Ebben a korszakban dublőre volt gyakorlatilag minden magyar akciófilm hősnek. A Gyula vitéz télen-nyáron című produkcióban debütált, többek között Koncz Gáborral is együtt dolgozott. Ahogyan egy korabeli filmes újság írta: “Ha nem lenne Polyák József, nem tudnánk történelmi filmeket forgatni.” Az őt körülvevő művészek munkatársból tanítvánnyá, barátokká váltak. Művészek végeláthatatlan névsorát nevezhette közeli barátjának Latinovits Zoltántól Máté Péteren át Hofi Gézáig.

Polyák József 1967-ben tartott bemutatót a Testnevelési Főiskolán. Rendületlenül dolgozott a keleti harcművészetek oktatásán és népszerűsítésén, számos stílusban szerzett mesterfokozatot. Munkásságával jelentős szerepet töltött be a harci művészetek magyarországi népszerűsítésében és megalakításában.

1994-ben egyik alapító tagja volt a Nemzetközi Testőr és Biztonsági Szolgálatok Szövetségének. Speciális feladatokat ellátó rendvédelmi szerveknél volt kiképző, egyebek mellett a köztársasági őrezrednél és más kommandós egységeknél. Személyi testőre volt többek között II. János Pál Pápának, több hazai állami vezető mellett nemzetközi hírességek – például Aristotle Onassis, Liz Taylor, Richard Burton, La Toya Jackson, Amanda Lear, Hans-Dietrich Genscher és Habsburg Ottó – is szívesen kérték fel testőrüknek.

2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. 2014-ben Eszterházy Miksa-díjat érdemelt ki. Ezeken kívül számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült a harci művészetek területén és a testőrködés során végzett kiemelkedő tevékenységéért.

Read More

Gokart ob – Juráncsik Balázs felkészült a címvédésre

Címvédésre készül az országos bajnok! Juráncsik Balázs a hétvégén startoló országos gokart bajnokságon ismét versenybe száll az első helyért. A 18 éves gokartos 2021-ben a felnőtt kategóriában volt a leggyorsabb, ezt a teljesítményét szeretné idén is megismételné, emellett nemzetközi színtéren is maradandót alkotna.

„Igyekszem azt a formát nyújtani, amivel tavaly sikerült nyernem összetettben. A bajnoki szünetben sokat készültem, a vezetéstechnikai feladatokon túl erőnléti fejlesztéseken is részt vettem. Bízom benne, hogy idén a Közép-Európa-bajnokságon és az Eb-n is jól tudok szerepelni. Az egész csapat ezen dolgozik.” – nyilatkozta Juráncsik Balázs, aki elárulta: távolabbi céljai között a túraautózás szerepel.

Az országos gokart bajnokság kecskeméti nyitó futama vasárnap zárul. 

Read More

Pisont István: A gombfoci kiváló közösségépítő, és népszerűsíti a labdarúgást is

Reneszánszát éli a gombfoci. A fővárosban az elmúlt időszakban több nagy tornán is részt vehettek a sportág szerelmesei. A hétvégi KÖKI Kupán indulók között a legfiatalabb 10 év alatti, a legidősebb játékos pedig 80 év fölötti.

Pisont István szerint ez egy igazi szabadidős tevékenység. „Ez egyben népszerűsíti a labdarúgást is, de a hangsúly a gombfocin van. Összetett az egész, mert közösséget épít, sporttörténeti ismereteket frissít, hiszen nem véletlen, hogy akik régen gombfociztak, a mai napig betéve tudnak kezdőcsapatokat egy-egy vb-n vagy Eb-n” – mondta a korábbi 31-szeres válogatott labdarúgó.

A KÖKI Kupát szombaton bonyolítják le a KÖKI Terminál, Terminál Snooker, Darts és Gombfoci Clubban. A szervezők információi szerint 16 pályán zajlanak majd a küzdelmek. 

 

Read More

A ju-jitsus Révhegyi Ervin sporttörténelmi sikere

A hat éve megalakult Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség történetében Révhegyi Ervin jóvoltából először született magyar ju-jitsu Európa-bajnoki aranyérem az összetettsége miatt a legnehezebbnek tartott, fighting system versenyszámban.

A sportág görögországi ifjúsági kontinensviadalán a Budapesti Budo és Mozgásművészeti Egyesület mindössze 15 éves versenyzője az U18-as korosztályban, a +81 kg-os súlycsoportban nyert aranyérmet a „küzdősportok triatlonjának” nevezhető harcművészeti stílusban.

A fighting system szakág küzdelmei karatéval indulnak, majd cselgánccsal folytatódva földharccal, vagyis brazil ju-jitsuval fejeződnek be, tehát három stílusirányzatot is kiválóan kell ismerni egy itt elért sikerhez – magyarázta Muzsai István, a hazai szövetség egyik alapítója.

„Ez a szabályrendszer szimulálja a legreálisabban a valóságos küzdelmet, csak éppen sportszerű módon, biztonságos körülmények között. A nemzetközi szövetséghez tartozó legtöbb tagország már évtizedek óta gyakorolja ezt a harcmodort, ezáltal sokkal jobban kialakult edzésmódszereik és felkészített versenyzőik vannak. Ezért nagy szó az első magyar Eb-arany, arról nem is beszélve, hogy Ervin még csupán 15 éves, és a súlycsoportjának a legfiatalabbja volt a versenyen” – nyilatkozta Muzsai István.

A 25 ország 617 versenyzőjét felvonultató görögországi U16, U18 és U21 Európa-bajnokságon a magyar válogatott 32 versenyzővel képviselte az országot, akik összesen négy arany-, egy ezüst- és hét bronzérmet harcoltak ki.

Read More

Igyekszik csak a szépre emlékezni a női birkózás első magyar Eb-győztese

Hosszú „gyászfolyamat” végén döntött a visszavonulás mellett Barka Emese, a magyar női birkózás első Európa-bajnoka, aki a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián dolgozik edzőként és gyermeket vár.

    A háromszoros világbajnoki harmadik sportoló számára a tokiói olimpia sikertelen kvalifikációs versenyei jelentették karrierjének végét, ám amint azt az M4 Sport Sporthíradójában csütörtökön elmondta, a tavalyi kudarc után hosszú ideig mérlegelte a lehetőségeit.
    „Gyakorlatilag a nyaram azzal telt, hogy meghozzam ezt a döntést. Közben pedig jött egy lehetőség, hogy tudok az akadémián dolgozni, így született meg a végleges elhatározás” – jegyezte meg Barka, aki nem titkolta, hogy még ennél is hosszabb időbe telt, hogy csalódottságán felülkerekedjen. „Nagyon nehéz volt, gyakorlatilag ráment a tavalyi nyaram, évem, de most már szerencsére túlvagyok rajta. Azért persze még mindig van bennem hiányérzet, de próbálok a szépre emlékezni.”

    Barka Emese 2019-ben nyert Eb-t, 2015-ben pedig Európa-játékokat, emellett vb-n háromszor, kontinensbajnokságon pedig négyszer volt harmadik, hiányérzete pedig amiatt van, hogy olimpiára nem sikerült kijutnia.
    Mint mondta, jelenleg igyekszik átadni tudását a fiataloknak a KIMBA-n, ahol többed magával az U17-es és U20-as női versenyzőkkel dolgozik együtt.
    „Nagyon tetszik. Rengeteg kihívást jelent, hiszen még új vagyok a szakmában, de remélem, hogy a szőnyegen szerzett tapasztalatommal sokat tudok segíteni a fiataloknak” – hangsúlyozta a 32 éves korábbi versenyző.

    Barka úgy gondolja, a mostani fiatal válogatott tagjai nagyon jól szerepeltek a vasárnap zárult budapesti Európa-bajnokságon, illetve három héttel előtte az U23-as Eb-n, ami bizakodásra ad okot a jövőre nézve.
    „Azért van még min dolgozni, de úgy látom, hogy jó úton vannak a lányok” – hangsúlyozta Barka, aki szerint a fiatal birkózóknak még néhány évre szükségük lesz, hogy igazán beleerősödjenek a felnőtt mezőnybe.
    A Csepel korábbi klasszisa elárulta azt is, hogy párjával augusztus második felére várják kisbabájukat, ő pedig – még a szülés előtt – addig szeretne az akadémián dolgozni, amíg állapota ezt megengedi.

Read More

Birkózó Eb – Közel 30 millió forinttal jutalmazták a budapesti Eb érmeseit és helyezettjeit

A vasárnap véget ért budapesti Európa-bajnokság érmeseit és helyezettjeit, valamint  az őket felkészítő és támogató szakembereket köszöntötte kedden délelőtt a Magyar Birkózók Szövetség (MBSZ). A versenyzők összesen közel 30 millió forint jutalmat vehettek át.

    A Kozma István Magyar Birkózó Akadémián megtartott eseményen Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár kiemelte: „minden idők legsikeresebb Eb-jén vagyunk túl, hiszen túlteljesítettük a várakozásokat”. Hozzátette: a magyarok azt is bebizonyították, hogy kiváló házigazdák, a BOK Csarnok méltó helyszíne volt az eseménynek.

    Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke felidézte, hogy a magyar birkózók összesen kilenc érmet nyertek a kontinensbajnokságon. Hangsúlyozta, a párizsi olimpiai szempontjából biztató, hogy a magyar birkózásnak ilyen eredményes utánpótlása van. 

    „Nem is gondoltuk, hogy ennyire sikeresek leszünk” – fűzte hozzá, majd emlékeztetett rá, hogy az úszás, a vívás és a kajak-kenu után 56 ötkarikás érmével, közte 20 aranyával a birkózás biztos pont a magyar sportban.  

    Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) elnöke beszédét azzal kezdte, hogy a magyar birkózók vasárnap két hatalmas győzelmet arattak, az egyiket az Európa-bajnokságon, a másikat a választásokon. Úgy fogalmazott: fontos, hogy olyan országban élünk, ahol értéknek tartják a sportot, és meg is becsüli a sportolókat, valamint azokat, akik a versenyzőket felfedezik, majd a versenysportban győzelemre vezetik őket. Hazánkban ilyen környezet van – állapította meg, majd köszönetet mondott a magyar kormánynak azokért a támogatásokért, amelyeket évek óta a magyar sportba és a birkózásba fektetett, valamint amivel az Eb megrendezéséhez hozzájárult.  
    „Úgy érzem, ezt meg is szolgáltuk” –  jelentette ki, majd megemlítette, hogy az Eb nemcsak a birkózásról szólt, hanem turisztikai vonzerőt is jelentett, hiszen az esemény 10 ezer vendégéjszakával járult hozzá az ország megerősödéséhez.
    Kitért arra, hogy március elejétől vendégül látják az ukrán női és a kötöttfogású válogatottat, majd virágcsokorral köszöntötte a háború sújtotta ország Budapesten dobogós helyezést elért női birkózóit.

    A rendezvény csúcspontjaként a budapesti Európa-bajnokság érmeseit és helyezettjeit köszöntötték, valamint átnyújtották nekik a szereplésért járó jutalmat jelképező táblákat. Az MBSZ elnökségének döntése szerint az aranyérmesek hatmillió, az ezüstérmesek hárommillió, a bronzérmesek kétmillió, az ötödik helyezettek félmillió forintot kaptak.
    A két első- (Muszukajev Iszmail, 65, kg, szabadfogás, Fritsch Róbert, 72 kg, kötöttfogás), két második- (Bajcajev Vlagyiszlav, 95, szabadfogás, Váncza István, 67 kötöttfogás) és öt harmadik- (Dollák Tamara, 57, kg, Nagy Bernadett, 76 kg, Ligeti Dániel, 125 kg, szabadfogás, Lévai Tamás, 82 kg, kötöttfogás, Vitek Dáriusz, 130 kg, kötöttfogás) helyezéssel Magyarország az összetett éremtáblázaton az ötödik helyen végzett.
    A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia azon ösztöndíjasait is köszöntötték, akik az Eb-n érmesek, vagy helyezettek lettek.

Read More

Világjátékok 2022: Rendhagyó rg-verseny lesz Birminghamben

A ritmikus gimnasztika az egyik olyan sportág, amely az olimpián és a Világjátékokon is szerepel. Az ötkarikás játékokon összetettben avatnak bajnokot, illetve indul együttes kéziszer csapat is, a nem olimpiai sportágak seregszemléjén pedig szerenként osztanak érmeket. Ebben a sportágban Magyarországnak is van egy kvótája.

A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ) Technikai Bizottságának elnöke szerint még nem jelenthető ki százszázalékos biztonsággal az, hogy ki lesz az induló Birminghamben. Deutsch-Lazsányi Erika elmondta, a kvótát az országnak Pigniczki Fanni szerezte a világbajnokságon.

„Sajnos Fanni sérüléssel bajlódott, ez később derül ki, hogy lesz-e olyan állapotban, hogy el tudjon indulni a Világjátékokon” – nyilatkozta Deutsch-Lazsányi Erika. A szakember hozzátette: az, hogy az olimpiai szereplés után a Világjátékokon is lehet magyar induló, a sportág hazai fejlődését jól tükrözi. „Voltam olyan szerencsés, hogy az első sorból nézhettem végig Tokióban, ahogy Linoj Asram olimpiai bajnoki címet szerzett. Ez a siker nekünk is sokat üzenhet. Az MTK Budapest és az Izraeli Tornaszövetség az elmúlt években kiváló szakmai kapcsolatot tartott fenn. Edzőtáborok alkalmával láttuk, ahogy a ’kis tornatermek’ világából eljutottak oda, hogy olimpiai bajnokot neveltek a sportágnak. Persze nem arra gondolok, hogy olimpiát nyerhetünk mi is, de reális cél, hogy higgyünk abban, hogy a sok munka meghozza a gyümölcsét.” – vont párhuzamot a Technikai Bizottság elnöke. 

Az előttünk álló Világjátékok minden sportágban, de az rg-ben különösen rendhagyó lesz. A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) ugyanis korábban bejelentette: Birminghamben nem indulhatnak az orosz és a fehérorosz sportolók. Ez a döntés azt vonja maga után, hogy több éremesélyes is távol marad a játékoktól. A Világjátékokat július 7. és 17. között rendezik meg az egyesült államokbeli Birminghamben.

A Világjátékok Magyar Csapatot koordináló Nemzeti Versenysport Szövetség információi szerint 45 fős jelenleg (+4 tekés) a kiutazó sportolói küldöttség, de tovább nőhet a kvótások száma az előttünk álló időszakban.

Read More

Birkózó Eb – Bácsi Péter: álomszerű szereplés volt

Álomszerűnek nevezte a magyar versenyzők szereplését a múlt héten Budapesten rendezett birkózó Európa-bajnokságon Bácsi Péter, a hazai szövetség szakmai igazgatója.

    A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden kiemelte, hogy a budapesti BOK Csarnokban lebonyolított kontinensviadalon „kiváló hangulatban” és „fantasztikus körülmények” között léphettek szőnyegre a birkózók, akiknek egész heti teljesítménye a szakmai vezetést minden várakozását felülmúlta.

    „A kilenc megnyert érem óriási teljesítmény, a versenyzők által bemutatott birkózás pedig rácáfolt arra az aggodalmunkra, amelyet a sorsoláskor éreztünk” – jelentette ki Bácsi Péter, hangsúlyozva, hogy a magyar indulók közül többen is borították a papírformát, ehhez pedig nagyon sokat hozzátett a BOK Csarnok közönsége, amely rendre „belehajszolta a versenyzőket a győzelembe”.

    „Próbáltuk ezt az Eb előtt elmondani a versenyzőinknek, kértük, hogy ne érezzék nyomásnak a hazai közönség buzdítását, inkább vigye őket ez előre. A csapat nagy része jól élt a nézők szurkolásával, de nyilván vannak olyan birkózóink is, akiknek még dolgozni kell ezen” – fogalmazott a szakmai igazgató.

    Bácsi Péter a kötöttfogásúakról elmondta, „magasra tették a mércét”, természetes, hogy ezentúl „mindenki ugyanilyen szereplést vár majd tőlük”, ugyanakkor az őszi világbajnokságig még rengeteg idő van, a fő cél pedig változatlanul az, hogy minél több magyar birkózó legyen ott a párizsi olimpián.

    „Fritsch Róbertet például még soha nem láttam ilyen jól birkózni, céltudatos, higgadt és elszánt volt, világklasszis teljesítményt nyújtott” – mondta Bácsi. A szabadfogásban aranyérmes Muszukajev Iszmailról szólva úgy vélte, hogy a 65 kilogrammosok között aranyérmes birkózó kétséget nem hagyott senkiben azzal kapcsolatban, hogy győzni fog. A női indulók szereplését értékelve a szakmai igazgató elmondta, egy érem megszerzése volt az elvárás, de ennél többet sikerült teljesíteniük a két bronzzal, ami szintén kiváló eredmény.

    A budapesti birkózó Európa-bajnokságon kötöttfogásban Fritsch (72 kg) aranyérme mellett Váncza István (67 kg) és Vitek Dáriusz (130 kg) ezüst-, Lévai Tamás (82 kg) pedig bronzérmet nyert, szabadfogásban Muszukajev diadalán kívül Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg) ezüst-, míg Ligeti Dániel (125 kg) bronzérmes lett, a nőknél pedig Nagy Bernadett (76 kg) és Dollák Tamara (57 kg) egyformán bronzérmet szerzett.

Read More

Teke BL – Horvát és szlovák győzelem a hazai rendezésű négyes döntőben

A nőknél a Rijeka, a férfiaknál pedig a Podbrezova nyerte idén a teke Bajnokok Ligáját!

2022-ben Magyarország ad otthont a négyes döntőnek. A nők Győrben, a férfiak pedig Pápán gurítottak. A Magyar Tekeszövetség információi szerint Győrben a világbajnok Méhész Anitával felálló horvát Rijeka szoros küzdelemben legyőzte a német Bamberget. 4-4 lett a végeredmény, a szettpontokkal (13-11) pedig a horvátok nyertek. Pápán ugyancsak kiélezett finálét hozott a szlovák Podbrezova és a német Zerbst összecsapása. Végül a szlovákok 4.5-3.5-re győztek.

A bronzérmet a hölgyeknél az osztrák Neunkirchen szerezte meg, miután a kisdöntőben 5-3-ra nyert a romániai Marosvásárhely ellen. A férfiaknál az olasz Neumarkt együttese állhatott fel a dobogó harmadik fokára, azt követően, hogy 6-2-re győzött a német Raindorf ellen.

Read More

Váncza István ezüstérmes Budapesten!

A Kozma István Magyar Birkózó Akadámia híre – A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) ösztöndíjasa, Váncza István ezüstérmet nyert a budapesti BOK-csarnokban zajló birkózó Európa-bajnokság záró, vasárnapi versenynapján a kötöttfogású 67 kilogrammosok között.

Láthatóan az U23-as Európa-bajnok Váncza István kezdte jobban a török Murat Firat elleni döntőt; irányított, s végig ő terelte a zóna felé a tavalyi Eb-n bronzérmes riválisát. A bírók azonban másképp látták, a magyarral szemben ítéltek először passzivitást (0–1). A KIMBA versenyzőjének lenti helyzetből kellett védekeznie, és nem is akárhogyan tette mindezt, hihetetlen érzékkel, szempillantás alatt kiugrott a török kezei közül, tehát állásból folytatódott a mérkőzés. Firat jó ütemben indított dobást, két pont járt érte (0–3), és fejlefogásból újabb akciót próbált végrehajtani, de ezt már nem engedte a magyar.

A második menetben Váncza próbálkozhatott lentről (1–3), mindhiába, képtelen volt megforgatni a kiválóan védekező vetélytársát – Murat Firat a magyar sportoló összes további támadását blokkolta, 3–1-es diadalt aratott, ezzel együtt Eb-címet ünnepelt a BOK-csarnokban. Váncza nagyon csalódottan, könnyeivel küszködve nyilatkozott az aranycsata után: „Ezt elszalasztottam, és magamban keresem a hibát. Adódtak lehetőségeim, de nem voltam elég éles. Sokkal jobban birkóztam szombaton, ha akkor rendezik a döntőt, biztos vagyok abban, hogy ki is használom a most elmulasztott szituációkat. A török fiú ezúttal jobb volt nálam, és ez a végeredményben is megmutatkozott. Jelenleg nem érzem úgy, hogy valaha megvigasztalhat ez az ezüstérem, rettenetesen fáj a vereség.”

Fotó: Róth Tamás/MBSZ

Read More

Szilas bor – az NVESZ is támogatja Csollány Szilveszter családját

Nevével fémjelzett és a kedvenceiből összeállított bor készült Csollány Szilveszter emlékére. A korlátozott számban palackozott Szilas nem csupán emlékezés a bajnokra: az értékesítéséből befolyt teljes összeg a gyermekeit segíti. A közelmúltban elhunyt kiváló sportoló családját támogató kezdeményezés mellé állt a Nemzeti Versenysport Szövetség is, és erre kéri a tagszervezeteit is – mondta Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke.

Az ismert egri borász, Sike Tamás három bor házasításából készített Szilas néven cuvée-t az egykori olimpiai bajnok tornász emlékére.

„Április 13-án ünnepelné 52. születésnapját, melyre évek óta vágyott álmát valósítottuk meg, elkészült a nevével fémjelzett és kedvenceiből összeházasított bor, a Szilas! Célunk a borral az emlékezés és egy nemes ügy, a bor értékesítéséből befolyt összeggel Szilveszter gyermekeit fogjuk támogatni” – osztotta meg közösségi oldalán a borász.

Sike Tamás nemcsak Szilas régi jó barátja, hanem a keresztapja is volt – mesélte Mórádi Zsolt sokszoros kick-box világbajnok, Csollány Szilveszter barátja, aki a temetésen a család nevében mondott beszédet.

„Hosszú évek óta beszélgettek arról, hogy milyen jó lenne egy, Szilas nevét viselő bort összehozni. Sajnos, a tragédia után jött el az idő, hogy Sike Tamás összeállítsa azt a bort, ami Szilasnak a legjobban tetszett volna. Tamás most így tiszteleg a keresztfia és egy legenda előtt, és most együtt arra kérjük a sportolók, illetve a magyarok közösségét is, hogy fogyasszák ezt a bort. Ugyanis minden bevétel, ami az értékesítésből származik, minden egyes forint, az a családot segíti azután, hogy Szilas ilyen tragikus hirtelenséggel eltávozott közülünk” – mondta Mórádi Zsolt.

A NVESZ is a kezdeményezés mellé áll – nyilatkozta az NVESZ Sajtószolgálatának Dr. Mészáros János.

„A Magyar Torna Szövetség is tagja a Nemzeti Versenysport Szövetségnek, hiszen több szakága is hozzánk tartozik, és kiváló a kapcsolatunk. Márcsak ezért is nagy örömmel vettük ezt a kezdeményezést, amelyet az NVESZ is támogat. Rendezvényeinkre mi is vásárolni fogunk a palackokból, és arra kérjük valamennyi tagszervezetünket, hogy lehetőségeik szerint ők is segítsenek” – jelentette ki az elnök.

Read More

Teke BL – Kialakultak a finálék párosításai a hazai rendezésű Final Fourban

A nőknél és a férfiaknál is lesz német csapat a döntőben a teke Bajnokok Ligájában.

Idén Magyarország ad otthont a négyes döntőnek. A nők Győrben, a férfiak pedig Pápán gurítanak. A Magyar Tekeszövetség információi szerint Győrben a német Bamberg 5-3-ra győzött az elődöntőben az osztrák Neunkirchen ellen, míg a Méhész Anitával felálló horvát Rijeka 7-1-re verte a romániai Marosvásárhely csapatát.

Pápán a német Zerbst 4.5-3.5-re nyert az olasz Neumarkt ellen, a szlovák Podbrezova pedig 5-3-ra verte a német Raindorfot.

Pintyőke Marcell, a hazai és a nemzetközi szövetség elmondta, színvonalas négyes döntőnek adhat otthont Magyarország. „Rendkívül megtisztelő, hogy 13 év után ismét rangos nemzetközi tornát rendezünk. Ráadásul két város a házigazda. Mindkét helyszínen teltház volt már az első napon, és az online közvetítések iránt is nagy az érdeklődés” – tette hozzá a sportvezető.

A döntők párosításai:

Nők

Bamberg-Rijeka

Férfiak

Zerbst-Podbrezova

Az elődöntők vesztesei a bronzcsatákat vívják majd a vasárnapi finálék előtt.

Read More

A népszerűsítés a cél az Európa élvonalába tartozó magyar footgolfban

Minél több magyar játékost szeretnének kijuttatni a 2023-as orlandói világbajnokságra, itthon pedig az amatőröket és a fiatalokat szeretné bevonzani a Magyar Footgolf Szövetség – nyilatkozta a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) Sajtószolgálatának a szervezet elnöke. Vörös Dávid egyszerre rekreációs és versenysportként jellemezte a footgolfot, amelynek egy magyar játékos volt az első világbajnoka, és több korábbi klasszis labdarúgó is előszeretettel űzi.

„Sztenderd mondásunk, hogy a footgolf olyan elegáns és elit, mint a golf, és olyan egyszerű, mint a foci. A footgolf ötvözi a labdarúgás és a golf szabályait, hivatalos golfpályán vagy footgolf pályán 4 fős csapatok játsszák. és egy 5-ös méretű focilabdát kell bejuttatni a lyukba. Közben betartandó a golf etikettje, a galléros („piké”) pólótól kezdve az övvel ellátott nadrágon át a hosszú zokniig minden kötelező, mindenki saját labdával játszik. Sokan dobálóznak azzal, hogy valamit kortól, nemtől és egészségügyi állapottól függetlenül lehet játszani, de ez a footgolfban tényleg így van!” – mesélte Vörös Dávid.

A sportág közel másfél évtizede Hollandiából indult útjára, a magyarok pedig már a megjelenéstől kezdve ott voltak a nemzetközi színtéren. Hazánk az alapító országok közé tartozik, 2012-ben mi rendeztük az első világbajnokságot, és Lengyel Béla személyében magyar versenyző a sportág első világbajnoka.

A nemzetközi szervezet, a FIFG jövőre, az egyesült államokbeli Orlandóban rendezi a soron következő világbajnokságot, ahol nem kevesebb, mint 1200(!) játékos mutathatja meg tudását.

A 2021-es Európa-bajnokságot Magyarország rendezte meg, és az MFGSZ tavaly óta számít hivatalosan a Nemzeti Versenysport Szövetség tagszervezetei közé. A sportági szövetséghez 12 egyesület és mintegy 150 leigazolt versenyző tartozik, de hobbiszinten ennél jóval többen űzik a footgolfot.

A sportágban a múlt hétvégén rajtolt el a nyílt magyar bajnokság: a 12 fordulós HUN Footgolf Trophy Tour sorozat első állomásának Kisoroszi adott otthont.

„Hat helyszínen, footgolfra átalakított golfpályákon bonyolítjuk le a sorozatot, amelyekre a nemzetközi játékosokat is várunk. Emellett az idei évben indítottunk egy „open” kategóriát is, ahol a résztvevőknek nem kell leigazolva lenniük, így amatőrként is kipróbálhatják a sportágat. Kisorosziban 120 indulónk volt, remélhetőleg ezt a létszámot fenn tudjuk tartani az év további versenyein is.”

Az elnök kifejtette: a bajnoki sorozat mellett idén bonyolítanak le csapatbajnokságot, lesz kieséses rendszerű egyéni és páros Match Play bajnokság, a legjobbaknak pedig egy Match Play Masters viadal, valamint három tornát rendeznek a junior korosztálynak is.

„Komoly mérföldkő az idei év, hiszen ez az első olyan esztendő, amikor a footgolf hivatalosan is NVESZ által elfogadott sportág. Igyekszünk minél inkább a professzionalizmus irányába elindulni. Elsődleges, hogy minél több játékost kvalifikáljunk Orlandóra, de emellett szeretnénk minél több amatőr versenyzőt bevonzani, és megkedveltetni velük a footgolfot.

Továbbá nagyon fontosnak tartjuk, hogy a junior korosztályban is minél többen találkozzanak a sportággal. Kihívás az is, hogy az eddigiek mellé egy újabb helyszínt találjunk az idén, valamint népszerűsítő kampányt is folytatunk, hogy minél több emberhez jusson el a footgolf” – sorolta Vörös Dávid.

A sportvezető arról is beszámolt, hogy számos korábbi profi és félprofi futballista találta meg a footgolfban az új szerelmét. Az ismert nevek közé tartozik a korábbi klasszis labdarúgó Lisztes Krisztián, Juhár Tamás vagy Hrutka János, akárcsak a nőknél az Exatlonból is ismert válogatott footgolfos, Ujvári Izabella. Ugyanakkor sok amatőr is található a soraikban, sőt, vannak olyanok is, akik soha nem voltak futballisták: köztük jellemzően több hölgy is, akik a párjuk példáját követve csöppentek bele a sportágba. Emellett pedig jelenleg is aktív, profi labdarúgók is előszeretettel választják kikapcsolódásként.

Read More

Szintet léptek Budapesten a grapplingesek

Sokat erősödött a hazai grappling a budapesti Európa-bajnoksággal. A birkózó kontinensbajnokságot megelőzően a BOK-csarnokban a grapplingeseké volt a küzdőtér. A magyarok minden várakozást felülmúlva 12 éremmel fejezték be az Eb-t. A hazai szövetség elnöke szerint ez az Európa-bajnokság sokat lendíthet a magyar grapplingen.

„Fantasztikus környezetben kiváló szerepléssel rukkolt elő a magyar grappling-válogatott. Tudtuk, hogy hazai környezetben más lesz versenyezni, mint a külföldi világversenyeken, de ez pozitívan hatott az indulóinkra. Úgy gondolom, hogy eredményesen tudtunk együttműködni a Magyar Birkózó Szövetséggel is, aminek sportdiplomáciai jelentősége van.” – értékelt az Eb után Kovács Gábor.

Grappling szabályrendszerben Tóth Alexa aranyérmes lett az 58 kilogrammosok között. Rajta kívül Süle Szilárd (84 kg), Tóth Anett (53 kg) és Szabó Gyula (77 kg) is dobogóra tudott állni, miután valamennyien harmadikként zártak kategóriájukban.

A grappling Gi szabályrendszerben három ezüstöt és öt bronzot szereztek a magyarok. Tóth Alexa, Váradi Erzsébet (66 kg) és Szabó Gyula (77 kg) végzett másodikként, Tóth Anett (53 kg), Lakatos Sándor (71 kg), Tóth Zoltán (71 kg), Szekeres Ákos (92 kg) és Kósa Péter (130 kg) pedig egyaránt harmadik lett.

Fotók: Róth Tamás

Read More

Teke BL Final Four – A sportos pápaiak a legjobb férfi csapatokat látják vendégül

Pápán is nagyon várják már a teke BL Final Fourt. Dr. Áldozó Tamás polgármester szerint ez a város sportéletének legjelentősebb idei eseménye.

„Ez egyben visszaigazolása annak a létesítményfejlesztési programnak is, aminek eredményeként megépült a Pápai Sportcentrum, benne a tekepályával” – mondja a városvezető, aki ismeri és szereti a sportágat. „Az új pápai létesítmény átadása előtt csak alkalomszerűen tekéztem, viszont május óta hetente két alkalommal béreljük 1-1 órára a négy pályát: egyik alkalommal a feleségemmel és a gyerekeinkkel játszunk, másikon pedig a barátaimmal tesszük ugyanezt. A kezdeti nehézségek után 120 dobásból 466 fánál járok, de lesz ez jobb is” – tette hozzá a polgármester.

Az önkormányzat évtizedes távlatban elkötelezett abban, hogy folyamatosan egyre több lehetőséget biztosítson a sportolni vágyó pápaiaknak. A versenysport mellett kiemelt figyelmet fordítanak a szabadidős sportra, elsősorban labdarúgásban, atlétikában és tekében sikerül sokakat megmozgatni, de sokan hódolnak a különböző küzdősportoknak is.

„Igyekszem jó példával elöl járni: a rendszeres tekézés mellett leginkább futok és kerékpározom. Tavaly számos félmaraton mellett teljesítettem a Spar Maratont és részt vettem a Balaton-átúszáson is.” – mondta dr. Áldozó Tamás.

Pápán a férfi mezőny gurít a négyes döntő során. Ott két német csapatot láthatunk, miután a Zerbst és a Raindorf is bejutott a legjobb négy közé, de ott lesz a szlovák Podbrezova és az olasz Neumarkt is.

Az idei Bajnokok Ligája négyes döntőjének első versenynapja április 2-án lesz. Ekkor az elődöntőket bonyolítják le mindkét városban, a helyosztókra, azaz a bronzmeccsekre és a finálékra április 3-án kerül sor.

A nőknél a német Bamberg, a horvát Rijeka, az osztrák Neunkirchen és a romániai Marosvásárhely harcolta ki négyes döntőbe jutást. A nők Győrben lépnek pályára.

Read More