Ökölvívó olimpiai kvóta a világbajnok kick-boxos Veres Roland célja

A párizsi olimpiai részvételre a magyar ökölvívók közül Veres Roland az egyik legesélyesebb. A korábbi ötszörös kick-box világbajnok csupán két éve foglalkozik ökölvívással, ennek ellenére tavaly már Eb-bronzérmet nyert, és eltökélt célja, hogy a nyári Európa Játékokon súlycsoportjában bejusson a legjobb négybe, ezzel megváltsa a repülőjegyét a 2024-es ötkarikás játékokra. És noha jelenleg az olimpiai kvóta lebeg Veres Roland szeme előtt, továbbra is elkötelezett a kick-box iránt: elkíséri csapattársait a versenyekre, edzősködik, taktikai tanácsokkal látja el őket, emellett pedig tagja lett az európai kick-box szövetség sportolói bizottságának.

(fotó: Kincses Margit)

A februári rangos Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen ugyan vitatható pontozással kikapott üzbég ellenfelétől, így nem lett érmes, de ez sem szegte Veres Roland kedvét. Úgy érzi, hogy amennyiben sikerül az által eltervezett felkészülést – a Magyar Ökölvívó Szövetség segítségével – megvalósítani, akkor képes lehet kivívni a párizsi kvalifikációt.

„Tavasszal világbajnokság lesz, utána pedig az Európa Játékok Lengyelországban, ahol a legjobb négybe kellene bekerülnöm az 57 kg-os súlycsoportban. Tavaly az Európa-bajnokságon a 60 kg-ban ez sikerült, és azt a fiút, aki 57-ben nyert, már kétszer vertem. Úgyhogy miért ne sikerülhetne megint érmet szerezni, sőt, mivel még magyar bokszoló nem nyert Európa Játékokat, azt szeretném, hogy én legyek az első. Előtte pedig lesz még a világbajnokság Taskentben, amelyen szintén jól akarok szerepelni.”

(fotó: Kincses Margit)

Veres Roland az edzőtáborokban fontosnak tartja a külföldi edzőpartnereket, akiknek a segítségével optimálisan fel tud készülni a két fontos megmérettetésre. Emellett a 23 éves sportoló minél több tétmérkőzést vívna a felkészülés során.

„A Bocskain nyújtott teljesítményre felfigyeltek, és meghívtak egy gálameccsre Kirgizisztánba, ahol a legjobb kirgiz ellen kell majd bokszolnom, de nem félek. Aztán a válogatottal is részt veszünk majd egy kirgizisztáni tornán, végül pedig Helsinkiben is lesz egy verseny. Rengeteget tanultam az elmúlt időszakban, és úgy érzem, hogy folyamatos versenyeztetésre van szükségem, hogy a tanultakat beépítsem a bunyómba” – mesélte Veres Roland.

A Halker-Király Team sportolója azt sem zárta ki, hogy a jövőben profi mérkőzést is vállal majd. Januárban ugyanis profi küzdősport rendezvénysorozat indult el hazánkban, amelynek első gáláján Busa Gabriella profi kick-box világbajnoki címet szerzett. Ráadásul a magyarországi sorozatot szervező Royal Promotion vezetője Veres Roland csepeli klubtársa és barátja, a szintén sokszoros kick-box világbajnok Jároszkievicz Krisztián – így elképzelhető, hogy Roland egyszer profiként is ringbe lép.

„Jól sikerült az első gála, szeretnénk hasonló folytatást, és jó lenne a hazai kick-boxos srácoknak lehetőséget adni profi címmeccsekre. Ami engem illet, a szabályok szerint tíz profi ökölvívó mérkőzésig maradhatok amatőr, de még nem vagyok százszázalékosan biztos benne, hogy ez lesz az utam. Egyelőre arra koncentrálok, hogy meglegyen az olimpiai kvóta.”

(fotó: Miskolczi János)

Mindeközben a hazai kick-boxos mindennapokból is kiveszi a részét Veres Roland. Elkísérte például klubjának versenyzőit az év első nagy világversenyére, a horvátországi Európa-kupára, ahol edzőként segítette a versenyzőket.

„Ahol tudom, támogatom őket. A világbajnok Bálint Martinnal külön is szoktam foglalkozni, a szintén világbajnok Fésű Lajossal pedig együtt lakom, mert az ő kollégiuma messze van az egyetemétől és az edzések helyszínétől is. Úgyhogy minden nap látom őket és velük vagyok. És mindig is ott leszek nekik, mert bár most teljes mellszélességgel az ökölvívásra koncentrálok, de ahogy szoktam mondani: igazán a kick-box vagyok én.”

Veres Roland arról is beszámolt, hogy a közelmúltban az a megtiszteltetés érte, hogy tagja lett az európai kick-box szövetség, a WAKO Europe Sportolói Bizottságának, ahol feladata a sportolók érdekeinek képviselete, és ötletek felterjesztése a WAKO világszövetség felé. Mint mondta, örült a megkeresésnek, és hálás, hogy ezáltal is visszaadhat valamit szeretett sportágának.