Teke – A Nemzetközi Tekeszövetség elnöke továbbra is irányítja a magyar szövetséget

Pintyőke Marcell maradt a Magyar Teke Szövetség elnöke. A sportág tisztújító közgyűlésén eldőlt, hogy a Nemzetközi Teke Szövetség elnökeként is tevékenykedő sportvezető 2025-ig irányíthatja a hazai szövetséget.

Pintyőke Marcell harmadik ciklusát kezdi meg. Az alelnök Batki Dávid Veronika maradt, az elnökségben pedig Hegyi Dávid, Horváth Viktor, Kiss Viktor, Szarvas Balázs és Wagner Mihály kapott helyet.

Pintyőke Marcell elmondta, három pontban határozták meg a célokat.

„Mindenekelőtt fontos az utánpótlás és az edzőképzés. A múlt hónapban Szlovéniában a magyar válogatottak több érmet is begyűjtöttek. Ez azt jelzi, hogy jó úton járunk, de sok feladat áll még előttünk. Nagy hangsúlyt kapnak a jövőben a stratégiai fejlesztések, valamint a digitalizáció” – mondta Pintyőke Marcell.

Read More

XV. NN Ultrabalaton – Magyar győzelem, magyar csúcs

Fantasztikus magyar csúcs a rekordok versenyén. A XV. NN Ultrabalatonon Csécsei Zoltán 17 óra 54 perc, 46 másodperc alatt teljesítette a 216 kilométeres távot. Az eddigi rekordot Dan Lawson tartotta. A brit 2017-ben 18 óra 30 perc 20 másodperc alatt futotta körbe a Balatont. A második helyen az ukrán Igor Gotsuliak zárt, a Drexler Gábor előtt.

Az NN UB-n idén összesen 17 ezer futó vágott, illetve vág neki a versenynek. A mezőny Balatonfüredről indulva futja körbe a magyar tengert. A csapatok rajtja jelenleg is tart.

A XV. NN Ultrabalaton zöld verseny. Az útvonalon szelektíven gyűjtik a hulladékot és továbbra sem használnak műanyag poharakat a frissítéshez. A BioTechUSA-val közösen cseriti program is kezdetét vette a chipek kauciójából befolyt összeget (ez általában 2 millió forint körül szokott lenni) jótékony célokra fordítják majd. A XV. NN Ultrabalatonon 500 ember dolgozik az egyes frissítőpontokon. A szervezők 50 tonna vízzel, 3 tonna banánnal, 500 kiló szőlőcukorral, 1 tonna aszalt gyümölccsel készültek. Az utolsó csapat várhatóan szombaton 17 órakor rajtol el. A szervezők arra kérik a hétvégén a Balaton környékén autózókat, hogy a megszokottnál körültekintőbben, óvatosabban közlekedjenek, mivel a futók a verseny több szakaszán is használják a közutat.  

 

Read More

Kiemelt sportakadémiává nyilvánították a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát (KIMBA).

Németh Szilárd államtitkár, a KIMBA alapítója és a magyar szövetség elnöke szerdán a csepeli létesítményben a délutáni edzést megszakítva az akadémisták és edzők előtt elmondta: a rendelkezést múlt pénteken látta el kézjegyével Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette: eddig a TAO-s látványsportágban lehetett akadémia tagságot szerezni, most viszont a birkózás és a kajak-kenu is ehhez a rendszerhez kapcsolódott – áll az MTI tudósításában.

    „Ez olyan lehetőség, ami biztosítja az akadémia hosszútávú fenntarthatóságát, hogy a felkészüléshez szükséges eszközök a megfelelő szinten álljanak rendelkezésre. Az akadémistákból pedig ennek köszönhetően Európa-, világ- vagy akár olimpiai bajnok, érmesek, helyezettek lehetnek. Ehhez persze az akadémistáknak is hozzá kell járulniuk, leginkább teljesíteniük kell a tanév elején tett fogadalmukat, és jó birkózóvá, illetve emberré kell válniuk” – nyilatkozta.
    Hangsúlyozta: az akadémia rendszerbe bekerülni „nem egyszerű”, ennek megfelelően a bővítés is csak két sportágat érintett.

    „Meg kell szolgálni ezt a fajta elismerést, méghozzá minőségi munkával. Úgy az edzők, mint a tanítványok részéről, és akkor reményeink szerint idővel az olimpiai bajnokok részére fenntartott páholy szűk lesz majd a csarnok lelátóján. Mindenkinek élni kell ezzel a lehetőséggel, és kihozni magából a maximumot” – mondta.

    Németh Szilárd kifejtette: a KIMBA nemcsak akadémiaként, hanem módszertani központként is működik, ami így adott esetben életpályamodellt is biztosíthat az élsport utáni időszakra, edzőként vagy sportvezetőként.

    Az akadémiának jelenleg 78, 14-19 éves kor közötti bentlakója van, az ő mindennapjaikat közel húsz ember koordinálja és segíti, köztük heten edzőként. Az akadémisták a reggeli edzés után délelőtt hét különböző iskolába járnak – döntően Csepelen, valamint Pesterzsébeten -, délután pedig 16 órától közös gyakorláson vesznek részt az akadémia központi létesítményében, ahol a földszinten három, az első emeleten hat szőnyegen készülhetnek.

Read More

17 ezer futó indul a XV. NN Ultrabalatonon!

Már rekordokat döntött a XV. NN Ultrabalaton. Magyarország egyik legnépszerűbb szabadidősport-eseményének 17 ezer nevezője várja, hogy meghódítsa a magyar tengert, azaz Balatonfüredről indulva, megkerülve a Balatont, visszatérjen az Annagora Aquapark előtt felállított versenyközpontba.

A NN UB péntektől vasárnapig tart. A szervezők arra kérik a hétvégén a Balaton környékén autózókat, hogy a megszokottnál körültekintőbben, óvatosabban közlekedjenek, mivel a futók a verseny több szakaszán is használják a közutat. Ugyancsak közlekedéssel kapcsolatos fontos információ, hogy a sportolók mellett megnövekedett forgalomra kell számítani péntektől vasárnapig.

Az egyéni mezőnyben Csécsei Zoltán azzal a céllal vág neki az idei versenynek, hogy megdöntse a 18 óra, 32 perces rekordot. A 216 kilométert egyéniben és csapatban is teljesíthetik a futók.

A szervezők tájékoztatása szerint a XV. NN Ultrabalaton zöld verseny lesz. A futóverseny útvonalán szelektíven gyűjtik a hulladékot, a pénteken rajtoló tókerülő viadalon továbbra sem használnak műanyag poharakat a frissítéshez. A BioTechUSA-val közösen cseriti program is lesz: a chipek kauciójából befolyt összeget (ez általában 2 millió forint körül szokott lenni) jótékony célokra fordítják majd.

Beszédes számok

A XV. NN Ultrabalatonon 500 ember dolgozik az egyes frissítőpontokon. A szervezők 50 tonna vízzel, 3 tonna banánnal, 500 kiló szőlőcukorral, 1 tonna aszalt gyümölccsel készülnek. Az esemény népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a nevezés megkezdését követő 3 percben az összes rajtszám gazdára talált. A mezőnyben több mint 300 egyéni induló lesz és összesen 1700 csapat vág neki a 216 kilométeres távnak. 

Read More

Nagyhajós versenyen indul Érdi Mária

Rangos és rendhagyó versenyen vesznek részt a legjobb magyar vitorlázók. Svájcban zajlik az SSL Gold CUP. A nagyhajós versenyen a magyar csapat egyetlen női versenyzője Érdi Mária kétszeres olimpikon és többszörös utánpótlás világbajnok.

Az MVM sportolója elmondta: izgalommal és várakozással vágott bele a nagyhajós versenybe, amelynek döntőjét vasárnap rendezik meg.

„A vízen természetesen jól érzem magam, de kishajóhoz vagyok szokva, mivel a Laser Radialban versenyzek. Örülök, hogy én is helyet kaptam a fedélzeten és kíváncsian várom. Ez teljesen más lesz. Csapatban kell gondolkodni, és ez egy jó kihívás…) – mondta Érdi Mária, akinek a tokiói olimpia volt a második ötkarikás versenye. A 2020-ról idénre halasztott olimpián a 13. helyet szerezte meg. Korábban a riói játékokon ült hajóban 2016-ban és akkor a 14. lett. 

Read More

A Lőrincz-fivérek túl vannak egy sikeres erdélyi túrán és egy medvekalandon

Élménybeszámolókat tartott Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor. Az erdélyi településeken a központi téma természetesen a tokiói olimpia volt. Lőrincz Tamás szerint a székelyek kitettek magukért, és sok szeretetet kaptak Erdélyben. „Már-már megható volt, hogy mennyire körülrajongtak minket. Jó volt látni azt a tisztaságot és őszinteséget, ami belőlük áradt. Feledhetetlen élménybeszámoló-sorozaton vagyunk túl” – mondta az olimpiai bajnok birkózó.

A Lőrincz testvérek Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen is megfordultak, de találkoztak a Román Birkózó Szövetség vezetőivel is.

„A legdurvább a medvekaland volt. Erdélyi vendéglátóink ugyanis meginvitáltak egy medvelesre, amely lényegében egy plexifalú ház volt. Amikor megközelítettük a házat, egyszer csak – tőlünk pár méterre – ott termett egy hatalmas medve. Örülök, hogy végül egyikünknek sem esett baja, és a vadállat is odébb állt.” – számolt be medvekalandjáról Lőrincz Tamás.

Read More

Hegyi Eb – Elhunyt csapattulajdonosa előtt tisztelgett Nagy Norbert

Szomorú feladatot teljesített Nagy Norbert. Az újdonsült hegyi Európa-bajnoki összetett ezüstöt begyűjtő magyar autóversenyző egy felfutást vállalt a Bongó Emlékversenyen. 

Kavecz István, Bongó egy éve hunyt el, az ő tiszteletére és emlékére rendeztek egy versenyt a horvátországi Skradinban. 

„Nehéz volt autóba ülni, hiszen Bongó autójával, azzal a bizonyos BMW-vel mentem, amellyel korábban az ő támogatásával értem el sikereket.” – nyilatkozta Nagy Norbert. 

A magyar versenyző azóta megalapította a nagy Norbi Racing Team-et, amely egyre markánsabb nyomot hagy a magyar és a nemzetközi autóversenyeket jegyző térképen. A gokartosként induló Lantos Szabolcs ma már a Renault Twingo Kupában versenyzik, a csapat szakmai vezetője Nagy Norbert pedig a hegyi Eb-n az összetett ezüstérmet gyűjtötte be.

Read More

Szkander – Tartalmas versenynaptár, sok kérdőjellel

Ha a koronavírus járvány engedi, még ebben az évben világbajnokságra és Európa-bajnokságra is utaznak a legjobb szkanderesek.

A tervek szerint októberben Litvánia ad otthont a világbajnokságnak, amely eredetileg Georgiában lett volna, de azt nem rendezték meg végül. A nemzetközi szövetségnek van egy olyan elképzelése is, hogy decemberben lebonyolítják az Európa-bajnokságot is, ha a vírushelyzet engedi. A Magyar Szkander Szövetség is készül. Győr ad otthont az egyik legnagyobb Világkupának, a Judgement Day-nek október 9-én. Addig a legjobbak a klubjaikban készülnek, és a versenynaptárban szerepel egy horvátországi VK is – tudtuk meg a hazai szövetségtől. 

Read More

Elrajtolt a lábtoll-labda idény

Az év legnehezebb versenyeként számon tartott Újszász Kupával megkezdődött a lábtoll-labdázók őszi versenyszezonja. A tizennyolcadik alkalommal megrendezett kétnapos tornán húsz órai játék során a lábtoll-labdázás mind a hét versenyszámában megmérkőzött a hetvenfős mezőny.

Mind a hét versenyszámban a házigazdák álltak a dobogó tetején. Az első helyek mellé még három második és két harmadik helyezést is megszereztek az Újszászi VVSE versenyzői.

A férfiaknál három első és egy második helyezéssel az Újszász Kupa specialista Herczeg Gábor zsinórban hetedik alkalommal hódította el a legjobb összetett eredményért járó serleget.

A nőknél négy első helyezéssel Farkas Lilla volt a
legeredményesebb.

Read More

Magyar vb-bronz a hazai rendezésű világbajnokságon

Magyar vb-érem Szombathelyen. A vasi megyeszékhely adott otthont idén a szenior tíztánc világbajnokságnak, ahol Szánthó Péter és Juhász-Szánthó Szilvia dobogóra tudott állni.

„A Claudius TSE háromszoros vb-döntős kettőse ezúttal harmadik lett, és ez táncsporttörténeti siker. A világbajnokságot a Savaria Nemzetközi Táncverseny részeként rendezték meg, egyben sikeresen lezajlottak a TáncSport Magyar Bajnokságok is” – összegzett Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke.

Volt még egy magyar páros a vb-n: Matkovics Goran és Mariana Budnychenko a 15. helyen végzett. A világbajnoki címet a Ruben Viciana Lopez, Eva Moya duó szerezte meg a német Erik Heyden, Julia Luckow páros előtt.

A latin magyar bajnokságon Andrea Silvestri és Váradi Martina megszerezte a tizenharmadik magyar bajnoki címét, a standard bajnoki döntőben pedig Fodor Norbert Csanád és Vaszi Réka Beáta győzött.

A Savaria Nemzetközi Táncversenyre – az összes korosztályt egybevéve – négyszáz táncos nevezett. Húsz kategóriában hirdettek győzteseket.

Read More

Jön a FITEQ a European Teqball Tour I. állomása. A rangos versenyt az olaszországi Cerviában rendezik meg a hétvégén.

A 30.000 dollár összdíjazású tornára párosok és vegyes párosok nevezhettek. A páros indulók között van a világbajnok duó, az állandó trónkövetelő szerb válogatott, a francia válogatott, a székely góbék tehetségei, és számos magyar tehetséges páros méri össze tudását.

A vegyespárosoknál asztalhoz áll többek között a világbajnoki ezüstérmes, Bányik Csaba és Janicsek Zsanett (Phoenix) is, de érkeznek még francia és lengyel vegyesek is a rangos (Grand Prix minősítésű) tornára.

Read More

Túrázás – A legjobb kihívás, kiváló csapatépítő

A túrázás reneszánszát éli. Magyarország pedig bővelkedik túraútvonalakban. A NaviTrails bemutatta Országos Kékkörre fejlesztett szolgáltatását. A programot használhatják cégek, közösségek, települések, vagy akár iskolák. A Kékkör egyes túraútvonalait teljesítők az okostelefonjaik segítségével dokumentálhatják az adott szakasz megtételét.

A NaviTrails a Magyar Természetjáró Szövetséggel és az MVM-mel együttműködve, minél több céget, közösséget be szeretne vonni ebbe a programba.  Az ehhez kapcsolódó demo oldal itt található: https://okk.navitrails.com/

Az Országos Kékkör három önálló túraútvonalat tartalmaz. Ezek az Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra. A Kékkör hossza: 2579 km.

Az első kihívás az MVM-nél indult idén áprilisában. Augusztus végéig a résztvevőknek az Országos Kékkör 50%-át sikerült teljesíteniük.

Read More

Arnold Classic – Két magyar érem Sevillában

Két magyar fitneszes érem az Arnold Classicon. A Magyar Testépítő és Fitness Szövetség információi szerint Véninger Brigitta aranyérmes lett az Amatőr Arnold Classic Europe-on az artistic fitness kategóriában. Ugyanitt Végh Tünde felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A magyar fitneszes küldöttség további három értékes pontszerző helyezéssel gazdagodott Sevillában. Ugyancsak az amatőr versenyen Bogdán Szófia (fitness kategória) negyedik lett, akárcsak az elite pro világbajnokságon Karina Gavrikova (bikini fitness), és Szabó Nikolett (fitness).

 

Az Arnold Classic a fitneszeseknél a világbajnokság és az Eb után a harmadik legrangosabb világverseny. Először rendezték meg Sevillában, korábban Barcelona és Madrid volt házigazdája a Golden Globe-díjas osztrák származású amerikai színész, testépítő, üzletember és politikus, Arnold Schwarzenegger által alapított versenysorozatnak.

Fotók: www.fitnessandmass.com

Read More

Ünnepelt a SOSZ

Jól vizsgázott a magyar sport a koronavírus-járvánnyal nehezített másfél évben, ezt mutatja az olimpiai és paralimpiai szereplés – összegzett Deutsch Tamás elnök szerdán a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közgyűlésén.

Az esemény résztvevői megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Vass Károlyról, a SOSZ volt elnökéről és tiszteletbeli elnökéről, majd Schmitt Pál NOB-tag mondott köszöntőt: „Az élő sportot az egyesületekben, szakosztályokban művelik, nekik köszönhetjük, hogy a magyar sport a világ élvonalában van, továbbá az idei olimpiai és paralimpiai sikereket is” – hangsúlyozta Schmitt Pál.

 A beszámolók és programok elfogadása után kitüntetések, elismerések átadására került sor.  A SOSZ legmagasabb kitüntetését, a Brüll Alfréd Életmű Díjat, a magyar sportért végzett kiemelkedő és példaértékű munkásságáért Schmitt Pál vehette át.

Kiemelkedő sportszervezeti vezető díjat kapott Ivkovicsné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője, Sántha Gergely, a DVTK elnöke és Mátyás Gábor, a DKSE elnöke.

Az olimpiai pontverseny dobogósai a BHSE, az FTC és az UTE lettek, míg a paralimpiai pontverseny élmezőnyét a Vasas SC, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. és a Törekvés SE alkotja.

„A magyar sportvilág nagyszerűen vizsgázott a koronavírus-járvány miatt megnehezített másfél évben, amikor az online edzések és a versenynélküliség jellemezte az életünket. Az olimpián és a paralimpián ennek ellenére sikeresek voltunk” – hangsúlyozta zárszavában Deutsch Tamás. Hozzátette, hogy minden sportoló egyesület tagja, vagyis a magyar sport terepe a klubélet, és hangsúlyozta a háttérben dolgozó sportorvosok, sportpszichológusok, más szakemberek munkájának fontosságát.

Fotók: Ezüstszegi Kristóf

Read More

Teqball – Startol az European Tour

Jön a FITEQ a European Teqball Tour I. állomása. A rangos versenyt az olaszországi Cerviában rendezik meg a hétvégén.

A 30.000 dollár összdíjazású tornára párosok és vegyes párosok nevezhettek. A páros indulók között van a világbajnok duó, az állandó trónkövetelő szerb válogatott, a francia válogatott, a székely góbék tehetségei, és számos magyar tehetséges páros méri össze tudását.

A vegyespárosoknál asztalhoz áll többek között a világbajnoki ezüstérmes, Bányik Csaba és Janicsek Zsanett (Phoenix) is, de érkeznek még francia és lengyel vegyesek is a rangos (Grand Prix minősítésű) tornára.

Read More

Vejle Challenger Cup

Dániában megrendezték a Vejle Challenger Cup-ot. A Magyar Teqball Szövetség információi szerint az egyéni kategóriában 15 játékos indult.

Blázsovics Ádám és Bányik Csaba örömteli családi program miatt távol maradt az eseménytől, ugyanis Blázsovics esküvőjét ünnepelték.

Az első helyen Györgydeák Apor (Góbék Teqball Team) végzett, megelőzve Katz Balázst (Phoenix Teqball Academy).

Read More

Fésű Lajos duplázott a budapesti kick-box világkupán

Tíz arany, 17 ezüst és 21 bronzéremmel zárták a felnőtt magyar versenyzők a BOK Csarnokban megrendezett 26. Magyar Kick-box Világkupát, amelyen hét szabályrendszerben és több korosztályban – a gyerekektől a veteránokig – 45 ország több mint 1700 sportolója lépett tatamira és szállt ringbe. A budapesti viadalon, amely az első nagy világverseny volt azóta, hogy júliusban a NOB teljes jogú sportágként fogadta el a kick-boxot, összességében Magyarország végzett az éremtáblázat élén – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A pénteki nyitónapon a felnőtteknél csapatban két aranyérmet nyertek a magyarok, a szombat pedig négy újabb elsőséget hozott formagyakorlatban.

A vasárnapi zárónapon további négy hazai diadal született. A 2019-ben világbajnoki címet nyert Fésű Lajos a light-contact és a kick-light szabályrendszerben is megnyerte a 69 kg-os súlycsoport küzdelmeit. Az 57 kg-ban is magyarok nyakába került az arany: light-contactban Enyingi Ádám, kick-lightban pedig Száraz Gergő állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

26. Magyar Kick-box Világkupa, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 3. Cselovszki Patrik
74 kg: 3. Bálint Martin
79 kg: 2. Bálint Martin
Grand Champion: 2. Bálint Martin
Csapat: 1. Halker-Király Team
Nők:
60 kg: 2. Szabó Dorina
+70 kg: 3. Katerina Gallusova

Light-contact:
Férfiak:
57 kg: 1. Enyingi Ádám, 2. Száraz Gergő, 3. Rizmayer Norbert
69 kg: 1. Fésű Lajos
84 kg: 2. Szmolek Emánuel
89 kg: 3. Vida Ádám
Csapat -74 kg: 2. Halker-Király Team
Nők:
60 kg: 3. Nagy Rita
65 kg: 3. Mezei Nikolett
Csapat: 1. Combat DSC

Kick-light:
Férfiak:
57 kg: 1. Száraz Gergő, 2. Enyingi Ádám, 3. Mozsonyi Dániel
63 kg: 3. Didenko Alexander
69 kg: 1. Fésű Lajos
94 kg: 2. Zsarkó Dániel Péter
Nők:
55 kg: 3. Karácsondi Réka
60 kg: 2. Nagy Rita, 3. Schmidt Zsófia
70 kg: 3. Hoflinger Klaudia

Formagyakorlat:
Kreatív:
Férfiak: 1. Brebovszky Zoltán, 2. Mónus Viktor, 3. Zahorecz Noel
Nők: 2. Halustyik Cintia, 3. Esztergomi Antónia
Kreatív fegyveres:
Férfiak: 1. Mónus Viktor, 3. Nagy István Gábor
Nők: 2. Halustyik Cintia
Zenés:
Férfiak: 1. Brebovszky Zoltán, 2. Zahorecz Noel, 3. Nagy István Gábor
Nők: 2. Gergely Enikő, 3. Halustyik Cintia
Zenés fegyveres:
Férfiak: 1. Mónus Viktor, 3. Nagy István Gábor
Nők: 2. Gergely Enikő

Full-contact:
Nők:
56 kg: 3. Rákóczi Renáta

Low-kick:
Nők:
52 kg: 3. Zsiga Melinda

K1:
Férfiak:
91 kg: 2. Szabó-Tóth Dávid
Nők:
65 kg: 3. Gyöngyösi Veronika
+70 kg: 2. Boros Petra

Read More

Magyar összetett ezüstérem az autós hegyi Európa-bajnokságon

Nagy Norbert ezüstérmet nyert összetettben az autósok hegyi Európa-bajnokságán. Az Eb utolsó, horvátországi állomásán, Buzetben nem a legideálisabb körülmények között zajlott a verseny, ugyanis a hatalmas esőzés gyakorlatilag elmosta az egyik futamot. A mezőny így csak egy felfutást teljesített, melyet a korábbi WTCR-pilóta harmadikként zárt. Nagy Norbert – a menedzsmentjének közlése szerint – az eredményhirdetés után elmondta örül, hogy végig harcban volt az Eb-aranyért.

    „Két évvel ezelőtt már bemutatkoztam a mezőnyben, akkor és most is meg tudtam lepni az ellenfeleket. Úgy gondolom, hogy nem vagyok messze attól, hogy Európa-bajnoki címet szerezzek” – olvasható az MTI tudósításában Nagy Norbert összegzése. A versenyző a saját karrierje mellett elindította a Nagy Norbi Racing Teamet (NNRT), amely Lantos Szabolcs személyében már kinevelt egy tehetséget. Lantos egyébként ezen a hétvégén a Renault Twingo Kupában ugyancsak Horvátországban ült autóba. A grobniki Közép Európa-Kupán az első futamát megnyerte az NNRT versenyzője, a másodikon pedig harmadikként zárt.

Read More

Fallabda – Két magyarral a mezőnyben kezdődik a Bremer Schlussel 2021

Brémában lép pályára a két TOP 100-as magyar fallabdázó. A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség információi szerint kedden utazik el az északnyugati német városba Chukwu Hannah és Farkas Balázs.

„Legutóbb csak Balázs lépett pályára Grazban. Akkor ő a negyeddöntőig jutott. A brémai versennyel is az a cél, hogy minél több világranglista pontot gyűjtsünk” – mondta Farkas János, a két játékos edzője.

A Graz Openen az első számú férfi játékost az egyiptomi Yahya Elnawasany győzte le, aki végül eljutott a döntőig, és ezüstérmes lett.

A világranglistán Chukwu Hannah jelenleg a 93., Farkas Balázs pedig a 92.

Read More

Formagyakorlat sikerek a budapesti kick-box világkupán

A WAKO kick-box világszövetség egységét és sikereit emelték ki a 26. Magyar Kick-box Világkupa megnyitóján a felszólalók, akik örömüket is kifejezték, hogy a koronavírus okozta hosszú kényszerszünet után újra világversenyt lehet tartani a sportágban. A péntektől vasárnapig tartó verseny második napján a felnőtteknél újabb magyar aranyak születtek, ezúttal formagyakorlatban – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A világkupa megnyitóján Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke beszédében kiemelte: a világkupa résztvevői létszáma jól mutatja, hogy mennyire ki volt éhezve a kick-boxos társadalom a versenyzésre. A 45 ország több mint 1700 sportolójának indulása közös siker, azt jelzi, hogy a WAKO világszövetség erős és megújulásra képes, amint az egy olimpiai sportághoz illik is – hangsúlyozta a sportvezető.

A fővédnökök közül Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a NOB tagja elmondta: részt vett azon a szavazáson Tokióban az olimpia alatt, amelyen több új sportágat is teljes jogú tagként fogadott el a NOB, és nagy örömére ezek között volt a WAKO kick-box is.

Roy Baker, a WAKO ír elnöke a világszövetség szempontjából kiváló időszaknak nevezte a mostanit.

Csupa mosolygós arccal találkozik a sportcsarnokban, és nincsenek panaszok – mondta Király István, az európai szövetség frissen megválasztott elnöke, aki szerint ez érthető, hiszen az elmúlt másfél évben a kick-boxos társadalom majdnem mindent elvesztett, és annál nagyobb dolog, hogy végre ismét találkozhatnak egymással.

A tatamikon formagyakorlatban a felnőtteknél négy aranyérem termett a magyaroknak. A férfiaknál Brebovszky Zoltán a kreatív és a zenés kategóriában győzött, Mónus Viktor pedig ugyanezek fegyveres változatában lett első.

A ringes küzdelmek során a felnőtt magyar indulók közül ketten jutottak a vasárnapi döntőkbe: a K1-es szabályrendszerben Szabó-Tóth Dávid és Boros Petra küzdhet az aranyéremért.

Read More