Több ezer futó áll rajthoz hétvégén​​​​​​​

Olaszország budapesti nagykövete is rajthoz áll a hétvégi K&H mozdulj! futóesten. A szervező Budapest Sportiroda (BSI) információi szerint Manuel Jacoangeli 10 kilométert teljesít az esti futáson.

A rendhagyó eseményen az indulók július 2-án veszik birtokukba az esti, illetve az éjszakai Budapestet. Manuel Jacoangeli korábban futott már BSI-rendezvényen. Tavaly 51 perc 31 másodperc alatt teljesítette a 10 kilométert.

A nagyköveten kívül több színész és művész is rajthoz áll a Hősök terén. A BSI tájékoztatása szerint eddig 3150 előnevezés érkezett, félmaratonra csaknem 1100-an készülnek. Az ország 400 települése képviselteti magát, a nevezők 52 százaléka pedig budapesti.

A legnépszerűbb táv a félmaraton, azt követi a 10 kilométer, amelyre csaknem kilencszázan neveztek, több mint ötszászan futnak öt kilométert, míg hatszázan –250 csapatot alkotva– választották a páros, vagy trió versenyszámokat tíz kilométeren, illetve félmaratonon. Az esemény a Fut a cég sorozatnak is része, összesen mintegy 450-en munkahelyüket képviselve futnak – ez a nevezők 15 százaléka. 

 

Bővebb információk az eseményről.