Koronavírus – Kemény Dénes is kiállt az oltás mellett

Az egykori sikerkapitány is kiáll a koronavírus oltás mellett. Fotó: MTI / archív Neves közéleti szereplőkkel indult kampányfilm a koronavírus oltás népszerűsítése mellett. Többek között az gyakori sikerkapitány is elmondja, miért tartja fontosnak az oltást. Kemény Dénes azt mondta, a pandémia kitörésének első másodpercétől arra várt, hogy mikor lesz használható védőoltás. Hangsúlyozta: azért tartotta fontosnak, […]

Read More

Tokió 2020 – megvan, hány aranyérmet várunk az olimpián

Egy felmérés szerint a magyar lakosság hat aranyérmet vár a sportolóktól a tokiói olimpián. Fotó: Shotterstock.com A legtöbben, ötből négyen az úszástól várnak érmeket, de a válaszadók kétharmada a szintén hagyományosan jól szereplő kajak-kenu csapattól is legalább dobogós helyezésekre számít – ismertette országosan reprezentatív kutatásának eredményeit szerdán az Opinio piackutató applikáció. Eszerint mindössze a megkérdezettek […]

Read More

Bajnokok Ligája: A Ferencváros ismét legyőzte a Barcelonetát

A címvédő Ferencváros 8-7-re legyőzte a spanyol Barceloneta csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek harmadik, buborékrendszerű budapesti tornáján. Fotó: MTI/Kovács Tamás Varga Dénes két találatának köszönhetően a magyar csapat 2-1-es előnnyel zárta az első negyedet a Duna Arénában, és remek védekezésének köszönhetően a következő játékrészben növelte előnyét. A játék képe a folytatásban sem változott, így az […]

Read More

Női OB I, döntő: egyenlített a Dunaújváros

Ötméteresek után dőlt el a finálé második meccse. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd Garda Krisztina, illetve Ábel-Antal Dóra két-két góljával kezdődött a finálé, amelynek első negyede végig nagy küzdelmet és kiegyenlített játékot hozott (3-3). A hazaiak 1-0 után sokáig nem tudták visszavenni a vezetést, de rendre egyenlítettek. Mindkét együttes remekül védekezett, és bár Garda a […]

Read More

Női OB I: nagy csatában a Fradi a bronzérmes

A második meccset rendes játékidőben nyerte meg a zöld-fehér csapat, így övék lett a bronzérem. Fotó: fradi.hu / archív Az első találkozóhoz hasonlóan, a második bronzmeccs is izgalmasan alakult. A végét azonban nem bírta a BVSC, az utolsó negyedben jobb volt a Fradi, 4-1-es etapot produkált, így 12-9-re győzött és lett bronzérmes. Női OB I, […]

Read More

Tokió 2020 – Június előtt nem lehet dönteni a nézők részvételéről

Csak júniusban, a tokiói olimpia nyitánya előtt egy hónappal lehet dönteni arról, hogy hazai nézőket beengednek-e a versenyekre, mérkőzésekre.Fotó: NOB.org A Mainichi japán napilap keddi számában kiemelte, a koronavírus-járvány térségbeli alakulását figyelembe véve áprilisban még nem lehet meghozni az ezzel kapcsolatos végső határozatot. Mivel külföldi nézők részvételének lehetőségét a pandémia miatt tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia […]

Read More

Bajnokok Ligája: Varga Dénes remeklésével nyert a Ferencváros

A 2019-ben győztes Ferencváros 13-9-re nyert a Hannover ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek, harmadik, buborékrendszerű budapesti tornáján. Fotó: fradi.hu / archív Varga Zsolt együttese – amelynek részvétele már biztos a nyolcas döntőben – a vártnál kicsit nehezebben kerekedett német riválisa fölé, de a hajrában az olimpiai bajnok Varga Dénes osztálykülönbséget jelentett a két csapat […]

Read More

Férfi OB I: Pécsen győzött a listavezető

A Szolnok megszórta a mecsekaljai gárdát. Fotó: Szolnoki VSC / facebook archív A listavezető Szolnok tizenegy góllal volt jobb a Pécsnél a 26. forduló mára halasztott mérkőzésén. A vendégeknél a legtöbb gólt – hatot – Filipovics szerzett. A Szolnok így továbbra is a tabella élén áll öt egységgel megelőzve a Fradit. Férfi OB I., 26. […]

Read More

Bajnokok Ligája: szenvedett a Recco

Nem hengerelt az olasz sztárcsapat, nem bírt egymással az Olympiakosz és a Jug. Fotó: Prorecco.it / archív Az A-csoportban már ma megkezdődött az utolsó kör. A Pro Recco csak három góllal múlta felül a Spandaut úgy, hogy csak az utolsó negyedet – egy 3-1-es etappal – tett pontot a mérkőzésre. A Recco győzelmével megnyerte az […]

Read More

Tokió 2020 – Thomas Bach májusban Japánba látogat

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke májusban Japánba látogat, és találkozik Szuga Josihide miniszterelnökkel.Fotó: newshub.co A német sportvezető alig több mint két hónappal a július 23-i nyitóünnepség előtt, május 17-én Hirosimában részt vesz az olimpiai láng váltófutásában, másnap pedig a miniszterelnökkel megerősítik elkötelezettségüket a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia biztonságos megrendezése mellett. Bachnak tavaly november […]

Read More

Vízben a Fradi – Íme, a BL heti programja

Három meccs vár a Ferencvárosra. Fotó: MTI / archív A Fradi sorrendben a Hannoverrel, a Barcelonetával és a Tbiliszivel játszik keddtől csütörtökig. A Bajnokok Ligája programja: A-csoport Április 19., hétfő 15.15 Spandau 04-Pro Recco 17.45 Jug Dubrovnik-Olympiakosz 20.15 Ortigia-Marseille Április 20., kedd 15.15 Ortigia-Jug Dubrovnik 17.45 Marseille-Spandau 04 20.15 Pro Recco-Olympiakosz Április 21., szerda 15.15 […]

Read More

A Kirishi nyerte a LEN Kupát

A döntőben a Matarót verte a Kirishi két góllal. Fotó: LEN / facebook A másodikszámú európai kupaporond fináléját a Mataró és a Kirishi vívta. Nos, a spanyol csapat kezdett jobban, ám a második és a harmadik nyolc percben az oroszok megfordították a meccset és Prokofyeva révén behúzták a trófeát. Női LEN Kupa, döntő: Mataro – […]

Read More

Bajnokok Ligája: mégis utaznak Baksáék

A német csapat ki tud állni a BL következő körére. Fotó: Giorgio Scala / archív Mint ismeretes, az egész Spandau karanténba került az elmúlt napokban, hiszen néhány játékosnak pozitív lett a koronavírus tesztje. A kialakult helyzet miatt, nem utazott volna a csapat Ostiába a BL következő körére. Nos, friss hír, hogy a csapaton újabb teszteket […]

Read More

Női OB I: az UVSE került előnybe a döntőben

Az UVSE nyerte a Dunaújváros elleni első mérkőzést a női vízilabda-bajnokság döntőjében.Fotó: UVSE / facebook archív A szombati találkozón a kupagyőztes DUE-Maarsk Graphics az első negyedben kétszer is vezetett, de a másodikban fordított a címvédő UVSE Hunguest Hotels, amely azután már végig előnyben maradt. A harmadik szakaszban volt négy gól is a különbség, igaz később kétszer […]

Read More

Férfi OB I: a Szolnok menetel

Habkönnyedén verte az Egert a listavezető. Fotó: Szolnoki VSC / facebook archív Filipovics vezetésével tizenhét góllal volt jobb a Szolnok az Egernél hazai medencében. Az UVSE és a Szentes is otthon tudott nyerni. A BVSC, a KSI, a Fradi, az OSC és a Vasas pedig idegenben gyűjtötte be a három egységet. Férfi OB I 28. […]

Read More

Férfi OB I: otthon győzött az UVSE

Hétgólos sikert aratott Vincze Balázs csapata a Szeged ellen. Fotó: UVSE / facebook archív Vigvári Vince vezérletével 15-8-ra győzött az UVSE a Szeged ellen. A lilák ezzel a hetedik helyen tanyáznak a tabellán, az Egerrel pontazonossággal. Férfi OB I 28. forduló: UVSE Hunguest Hotels-SZVE 15-8 (4-1, 2-1, 3-3, 6-3) Gólszerzők: Vigvári Vince 4, Bencz 3, […]

Read More

Férfi OB I: Könnyed BVSC-győzelem Debrecenben

A BVSC az erőviszonyoknak megfelelően vendégként gond nélkül nyert a Debrecen ellen a férfi vízilabda ob I szombati játéknapjának nyitómérkőzésén.Fotó_ BVSC vízilabda / facebook archív A délidőben rendezett összecsapáson a tabellán negyedik vasutascsapat a félidőre háromgólos előnyre tett szert, s végül héttalálatnyi különbséggel diadalmaskodott a 16 csapatos ob I-ben 14. helyezett hazaiak felett. A meccs […]

Read More

Elérte a Spandaut a koronavírus – Lőttek a BL szereplésnek

Az egész csapatot karanténban zárták. Fotó: Giorgio Scala / archív Mint ismeretes, jövő héten ismét Bajnokok Ligája fordulókat rendeznek. Az A-csoportban a Spandau is érdekelt lenne, de a csapatból többen is elkapták a koronavírust, így otthon maradnak karanténba. A meccseiket pedig 10-0-val el fogják veszíteni. A helyzet azért is fájó lehet, mert a német csapat […]

Read More

Nemzetközi Úszóliga: bevezetik a draftot

A Nemzetközi Úszóligában (ISL) bevezetik a draftot, az észak-amerikai profiligákból ismert játékosbörzét. Az ISL pénteki sajtóközleménye szerint a draft radikálisan megváltoztatja az úszók kiválasztási folyamatát, ezzel is elősegítve, hogy még szorosabb verseny alakuljon ki a harmadik szezonban. Az előző két idényben a csapatok egyéni megállapodások szerint igazolták le versenyzőiket, mostantól viszont a börze nyitva áll […]

Read More