Eurokupa: Négyből három magyar együttes továbbment
A BVSC a második meccsén X-elt a Tourcoinggal, de így is továbbment, az OSC és a Szolnok győzött, így hibátlanul bejutott a nyolcaddöntőbe, azonban az Eger kiesett. Fotó: Szolnoki VSC / facebook archív A BVSC a megismételt találkozón 15-15-ös döntetlent játszott, ami azt is jelenti, hogy hármas holtversenyből a magyar együttes jött ki jobban, így […]

Hiába nyerte meg a délelőtti mérkőzését a BVSC a Tourcoing ellen, a franciák óvtak így újra kell játszania a vasutasoknak a meccsét. Fotó: BVSC-Zugló Vízilabda Szakosztály / archív Egy győzelem és egy döntetlen után, a BVSC ma a francia Tourcoing ellen zárta az Eurokupa selejtezőjét az A-csoportban. A harmadik meccset meg is nyerte a magyar […]
Életének 64. évében elhunyt a 200-szoros válogatott Kuncz László. Kuncz László 1957. július 29-én született Budapesten. Édesapja a Volán fődiszpécsereként, édesanyja könyvkötőként dolgozott. 1967-ben kezdett el úszni a Honvédban, ahonnan 1972-ben tért át a vízilabdára. Nevelőedzői Hevesi István, Öveges László és Brandy Jenő voltak. 1975-ben első felnőtt bajnoki mérkőzésén öt gólt dobott a Ferencvárosnak, Gyarmati […]
A zárónapon a vasutasok a francia Tourcoing csapatát győzték le, ezzel pdig csoportelsőként jutottak a legjobb tizenhat közé az Eurokupában.Fotó: BVSC-Zugló Vízilabda Szakosztály archív A BVSC két győzelemmel és egy döntetlennel zárta az Eurokupa selejtezőjét, így az A-csoport élén végzettt Szücs Levente csapata. Az Eurokupa hétvégi magyaros programja: December 6., vasárnap: A csoport Tourcoing-BVSC 6-7 […]
Nem bírt egymással a Miskolc és a Szentes. X-elt a Miskolc és a Szentes a férfi OB I, 14. fordulójának szombati zárómérkőzésén. Érdekesség, hogy a vendég Szentes az utolsó negyedben megfordította a meccset egygólos hátrányából, de a végén a mérkőzés legeredményesebb játékosa Vismeg Zsombor beállította a 11-11-es végeredményt. A Férfi OB I., 14. fordulójának eredményei […]
Döntetlent játszottak a vasutasok, az OSC pedig nyert Kranjban. Fotó: OSC Waterpolo / facebook archív A BVSC kétgólos hátrányból kezdte meg az utolsó negyedet a Barcelona ellen, de a záróakkordban támadhatott a győzelemért is, azonban nem sikerült gólra váltani emberelőnyét. Az OSC hétgólos sikert aratottt a Noisy ellen, így Varga Dániel csapata még mindig 100%-os […]
Izgalmas meccseket játszottak a Férfi OB I., 14. fordulójában szombat délután. Fotó: UVSE Vízilabda / facebook archív A Honvéd KSI elleni győzelme után, a Szeged-Pécs találkozón 8-8-as döntetlen született, az UVSE pedig Kaposváron nyert egy góllal. A Férfi OB I., 14. fordulójának eredményei illetve programja: 2020. december 05., szombat: SZVE-PVSK Mecsek Füszért 8-8 (1-1, 1-3, […]
Szivós Márton csapata a KSI-t verte Három góllal győzött a Honvéd a KSI otthonában, így más 25 pontja van a csapatnak és az ötödik helyen tanyázik. A Férfi OB I., 14. fordulójának eredményei illetve programja: 2020. december 05., szombat: KSI SE-Honvéd 12-15 (2-5, 3-2, 2-4, 5-4) Gólszerzők: Csapó 5, Szalai 3, Dubinák 2, Pető 1, […]
Fábián László szerint 13 érem, valamint 20-22 negyedik-hatodik helyezés megszerzése lehet reális a magyar csapat számára a 2021 nyarára halasztott tokiói nyári olimpián. A Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója ezt az utanpotlassport.hu által szervezett, Tekintettel Tokióra című péntek délutáni online konferencián jelentette ki egy 2019-ben elvégzett kutatásra alapozva. “Az érmek számát tekintve ez kevesebb, ám a […]
A BVSC után, az OSC és a Szolnok is nyert. Az Eurokupa csoportkör első napja után 100%-osan állnak a magyar csapatok. Az OSC Kranjban simán verte Manhercz vezérletével a Zvezdát, a Szolnok pedig – a G-csoport házigazdájaként győzte le a Terrassa együttesét. nap korábbi részében a BVSC a Panioniosz ellen aratott sikert. Holnap az Eger […]
A vasutasok a Panionioszt verték az Eurokupa nyitányán Barcelonában. Fotó: BVSC-Zugló Vízilabda Szakosztály Az utolsó negyedben parádéztak a BVSC játékosok, hiszen 9-2-re nyerték ezt az etapot. A legeredményesebb a magyar csapatból Nagy Márton volt, aki hat gólt vágott a görög hálóba. Az Eurokupa hétvégi magyaros programja: December 4., péntek A csoport (Barcelona) BVSC-Panioniosz 18-9 (4-3, […]
Bő két hétig tart ez a kör a férfi OB I-ben. A szuperrangadón ebből a fordulóból már túl vagyunk, de öt meccset szombat még kettőt a jövő héten rendeznek meg a 14. fordulóból./ A Férfi OB I., 14. fordulójának eredménye illetve programja: 2020. november 28., szombat: FTC-Telekom-Szolnoki Dózsa 14-15 (2-4, 4-3, 5-4, 3-4) Gólszerzők: Varga […]
A sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szerint a koronavírus-járvány ellenére sem a tokiói olimpia megrendezése, sem a magyar utánpótlássport nincs veszélyben. Sárfalvi Péter erről csütörtökön, az Utanpotlassport.hu által idén már tizedik alkalommal megtartott, ezúttal online formában megrendezett, Egy nap az utánpótlásért című konferencián beszélt, amelynek a járvány második hullámának utánpótlássportra gyakorolt hatása volt központi a témája. […]
Lassan behozzák a lemaradást a csapatok. Szombaton, december 5-én már a 14. forduló jön. Sőt, két csapat már túl is van az adott körbeli meccsén. Négy csapatnak van még egy-egy meccs elmaradása, ezek az OSC, a BVSC, a Vasas és a Szentes. Ennek megfelelően már látszanak az erőviszonyok a tabellán. Ahogy azt várni lehetett, a […]
Japán sok külföldi szurkolót szeretne látni a jövő évre halasztott tokiói olimpián, s ezért szigorú koronavírus elleni óvintézkedéseket dolgoz ki. A Nihon Keizai Simbun című lap szerdán arról írt, hogy az oltás nem lesz feltétele a beutazásnak és a tömegközlekedési eszközök használatát sem fogják korlátozni. A kulcs állítólag az okostelefonos alkalmazások használata lesz, ezek tárolják […]
A Kurca-partiak a sereghajtót verték. A Tatabánya elleni győzelmével leszakította magáról Szegedet a Szentes. Férfi OB I., az 1. 1. fordulóból pótolt mérkőzésen: Tatabányai VSE–Metalcom-Szentes 10-11 (0-4, 2-3, 3-2, 5-2) Gólszerzők: Mladoniczky 3, Keresztúri 2, Szőke 1, Vad 1, Blank 1, Korbán 1, Tanczer 1 ill. Garancsy 4, Pellei F. 4, Pellei K. 2, Takács […]
Szivós Márton csapata a Kaposvárt győzte le. Kilenc góllal győzött a Honvéd és fellépett a tabella 5. helyére. A Férfi OB I., 1. fordulójából pótolt mérkőzésen: Honvéd – Kaposvár 15-6 (3-0, 5-2, 3-2, 4-2) Gólszerzők: Illés 3, Hosnyánszky 3, Kiss 2, Decker 2, Chilkó 1, Fejős 1, Manhercz 1, Molnár 1, Ekler 1 ill. Dobos […]
A szövetségi kapitányunk számítana a Varga Dénesre és Zalánki Gergőre az olimpiai keretben. Mint ismeretes, a Fradi és a válogatott két ásza: Varga Dénes és Zalánki Gergő hosszabb kihagyás után tértek vissza klubcsapatukba, mind a ketten sérülés után. Előbbi pólós ráadásul a nyáron nem volt biztos, hogy még a válogatottban fog játszani. Most pedig Märcz […]
Varga és Zalánki is örül, hogy újra a vízben van. Most pedig Märcz Tamás mondta el véleményét a két klasszis visszatéréséről. Mint ismeretes, a Fradi és a válogatott két ásza: Varga Dénes és Zalánki Gergő hosszabb kihagyás után tértek vissza klubcsapatukba, mind a ketten sérülés után. Most pedig Märcz Tamás, a szövetségi kapitányunk mondta el […]
Japán sok külföldi szurkolót szeretne látni a jövő évre halasztott tokiói olimpián, s ezért szigorú koronavírus elleni óvintézkedéseket dolgoz ki. A Nihon Keizai Simbun című lap szerdán arról írt, hogy az oltás nem lesz feltétele a beutazásnak és a tömegközlekedési eszközök használatát sem fogják korlátozni. A kulcs állítólag az okostelefonos alkalmazások használata lesz, ezek tárolják […]