Eurokupa: négy magyar csapat is a vízben
Megkezdődik a másodikszámú európai kupasorozat. A BVSC, az OSC, a Szolnok és az Eger is vízbe ugrik a héten az Eurokupában. A Tisza-partiak ráadásul a házigazdái lesznek a G-csoportnak. A csoportok mérkőzéseinek időpontja még változhat, hiszen az F-csoportban a Trieszt visszamondta az indulást. Az Eurokupa kvalifikációs körének programja (december 4-5-6.): A csoport (Barcelona): CN Barcelona, […]

A szervezetet jelenleg vezető Thomas Bach az egyetlen jelölt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöki posztjára.A NOB kedden a honlapján számolt be arról, hogy a 66 éves német sportvezetőnek nem lesz kihívója a jövő márciusi, athéni tisztújító kongresszuson, újraválasztása így csak formalitásnak tűnik. A vívásban az 1976-os olimpián csapatban aranyérmes Bach 2013 óta vezeti a NOB-ot, […]
Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszó hétfőn bejelentette, hogy jövő nyárig nem versenyez, és a tokiói olimpián sem indul. “Azt szokták mondani, emberből vagyunk. Egy gépnek nincsenek érzései, nekem vannak. Időt kértem és kaptam a Fraditól, amiért nem győzök elég hálásnak lenni” – nyilatkozta klubja, az FTC honlapján a 24 éves sportoló. Szilágyi […]
BL és Eurokupa fordulók is lesznek. A hó elején Eurokupa találkozókat rendeznek, a közepén pedig indul a BL a Fradi számára. December: 4-6. Férfi vízilabda Eurokupa, selejtezők 12. Férfi OB I., 15. forduló 15-18. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör 1-3. forduló, Budapest
Két hétre minimum nélkülöznie kell a mecsekaljaiaknak egyik legjobbjukat, Csaba Mártont. Végzős orvostanhallgatóként jelenleg 12 órás műszakban dolgozik a szigetvári kórházban Csaba Márton, aki a covid-pozitív belgógyászati osztályán látja el feladatát. Az elmúlt hetekben a pécsi gyerekgyógyászaton töltöttem a gyakorlatomat, de a hétvégén értesítettek, hogy mától Szigetváron kell dolgoznom a covid-pozitív belgyógyászati osztályon. 12 órás […]
A cívisvárosiak Szentesen győztek. Fotó: dvse.hu / facebook archív Nagy csatában a Debrecen idegenben győzött a 10. körből pótolt mérkőzésen. Miroslav Bajin csapata így megszerezte a második győzelmét. A Férfi OB I, 10. fordulójából pótolt mérkőzés: METALCOM SZENTES – DVSE 9-10 (2-3, 1-1, 2-2, 4-4) Gólszerzők: Garancsy 4, Takács 1, Hegedűs 1, Pellei Frank 1, […]
Otthon verte a bányászt a Szeged. Továbbra sincs meg a Tatabánya első győzelme. A Szeged négy góllal is jobb volt Zantleitner Tamás csapatánál. A mai mérkőzések a férfi OB I-ből: 12. fordulóból pótolt mérkőzés: TVSE Vízilabda – Szeged 10-14 (1-3, 4-6, 2-3, 3-2) Gólszerzők: Keresztúri 3, Szabó 2, Szőke 1, Vad 1, Korbán 1, Tanczer […]
Bíró Attila csapata megkezdte a felkészülést a januári trieszti tornára. Tizenhét fős kerettel elkezdte a felkészülést női válogatottunk a trieszti olimpiai selejtezőre. Bíró Attila az mvlsz.hu-n elmondta, a FINA határozottan kimondta, sem az időponton, sem a helyszíneken nem szeretne változtatni, így az eredeti terveknek megfelelően a női selejtező januárban Triesztben, a férfi februárban Rotterdamban lesz. […]
Ma megkezdi decemberi “hadjáratát” a Kurca-parti csapat. Fotó: Szentesi VK / facebook archív A hajrához érkezik a 2020-2021-es szezon őszi idénye, amelyben december 12-ig öt mérkőzés vár ránk, vagyis tizenhárom nap alatt öt meccset játszunk. E sorozat első állomásaként hétfőn 19 órakor a Debrecent fogadjuk a szentesi Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában – áll a szentesi […]
A Recco valósággal földbe döngölte ellenfelét az olasz bajnokságban. Fotó: prorecco.it / facebook Mondhatni habkönnyedén győzött a Pro Recco az olasz bajnokság 3. fordulójában. A ligúr csapat áldozata ezúttal a Salerno volt, mely gárdát – egy nem mindennapi mérkőzésen – 18-0-ra vert. A-csoport: Pro Recco – Salerno 18-0 (4-0, 6-0, 4-0, 4-0) Pro Recco: Bijac, […]
Molnár Tamás és Madaras Norbert is felelősségteljes pozíciót fog ellátni a LEN bizottságában. (Madaras Norbertet a LEN marketing-bizottságban választották Fotó: fradi.hu / archív) Molnár Tamás a technikai bizottság alelnöke lett, Madaras Norbert a marketing-bizottságban, Salamon Ferenc pedig a kitüntetésekről döntő bizottságban dolgozhat a sportágért, képviselheti a magyar érdekeket – számolt be az mvlsz.hu. Érdekesség, hogy […]
Sajtóértesülés szerint 1,9 milliárd dolláros pluszköltséget jelent, hogy a koronavírus-járvány miatt a jövő évre kellett halasztani a tokiói olimpiát. Erről vasárnap írt a Jomiuri című japán lap, amely azonban konkrét hírforrást nem említett. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy az eredeti költségek 13 milliárdra rúgtak volna. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a japán kormány márciusban kényszerült a […]
Varga a védekezésüket bírálta, Gocics jó egyéni teljesítményeket látott. Fotó: Szolnoki VSC / facebook archív Mint ismeretes, a Szolnok 15-14-re legyőzte a Fradit a Férfi OB I., 14. fordulójának csúcsrangadóján. A mérkőzés után a vezetőedzők értékelték a találkozót. Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője: – Mindig azt mondom, a védekezés határozza meg a mérkőzéseket, tizenöt gólt semmiképpen […]
Egyetlen góllal nyertek a Tisza-partiak. Egyáltalán nem látszott a Szolnok játékán az, hogy lerobbant a buszuk, hiszen jobbak kezdtek.Magy emberelőnyből volt eredményes, de erre még tudott válaszolni a Fradi Constantin-Bicari révén 1-1. Ezek után Angyal és Jansik Dávid villant, a túloldalon pedig csak Varga tudott erre válaszolni, 2-3. A hajrában pedig érkezett Kovács Gergő, 2-4. […]
Szegeden nyert a somogyi együttes. Fotó: Kaposvári VK / facebook archív Egyetlen gól döntöt a Kaposvár javára a Szeged elleni meccsen. A somogyiak ezzel megszerezték az ötödik győzelmüket. Az 5. fordulóból pótolt mérkőzésen: SZVE-Kaposvári VK 8-9 (1-2, 3-3, 2-3, 2-1) Gólszerzők: Sánta 3, Boros 2, Kürti 2, Palotás 1 ill. Vindisch 2, Juhász-Szelei 2, Kovács […]
A jövő évre halasztott tokiói olimpia és paralimpia szervezőbizottsága 18 tesztverseny lebonyolítását tervezi jövő március és május között, és ezek közül legalább négy eseményen külföldi sportolók is részt vehetnek. A szervezők pénteki online sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a tesztversenyekre egymástól nagyon különböző feltételekkel kerül sor, lesz olyan, amelyik csak a technikai folyamatok felmérésére szolgál, és sportoló […]
Decemberben néhány napos tréningeket tarthatnak utánpótlás csapatunknak. A fiú juniorválogatott december 17-20. között keretedzést tart, természetesen az akkori járványhelyzetet figyelembe véve – áll az mvlsz.hu-n. Meghívottak: Korom Dániel (Vasas), Gyapjas Brendon (FTC), Prágay Botond (UVSE), Szalai Márk (KSI) Gábor Ĺőrincz (KSI), Pető Attila (KSI), Kókai Szilárd (Pécs), Sólyom Levente (Pécs), Bozó Péter (Szentes), Konarik Ákos […]
Két veretlen, 100%-os csapat játszik TV-s meccset. Mindkét csapat hibátlan eddig az OB I-ben. A Fradinak és a Szolnoknak is 39 pontja van. Idén legutóbb a Magyar Kupában találkoztak, akkor a zöld-fehérek nyertek ötösök után. Férfi OB I., a 14. forduló nyitányán: november 28., szombat: 20.45 FTC – Szolnok (M4 Sport+, élő) A két klub […]
Kiélezett meccsen nyert a Szivós-csapat. A mérkőzés nagy részében a Honvédnál volt az előny. A nagyszünetben egy góllal mentek is a Kőér utcaiak. A fordulás után Kiss Bálint révén már kettő volt a fór, de ezek után jött Vadovics majd Szatmári egyenlítő gólja. A záróakkordban 5-5 után Simon majd Kevi talált be Vasas kapujába, 7-5. […]
A Vasas vezetőedzője, – aki lassan egy hónapja van kényszerpihenőn – a nehéz helyzet ellenére, bízik csapatában. Fotó: vasassc.hu / archív Vad Lajos, a klub honlapjának adott helyzetjelentést: Huszonhetedik napja vagyok kényszerpihenőn, távol a csapattól, ez a távokoskodás pedig nagyon nehéz. Ennek ellenére Máté nagyon szépen helytáll, büszke vagyok rá, ahogy az egész stábomra. Mátéfalvy […]