Nincs veszélyben a tokiói olimpia

A sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szerint a koronavírus-járvány ellenére sem a tokiói olimpia megrendezése, sem a magyar utánpótlássport nincs veszélyben.

Sárfalvi Péter erről csütörtökön, az Utanpotlassport.hu által idén már tizedik alkalommal megtartott, ezúttal online formában megrendezett, Egy nap az utánpótlásért című konferencián beszélt, amelynek a járvány második hullámának utánpótlássportra gyakorolt hatása volt központi a témája.

A helyettes államtitkár úgy látja, hogy 2021 első negyedévében “már nem lesz ennyire durva a helyzet”, mint most. Egyúttal bízik abban, hogy már nézők előtt rendezik meg a tokiói ötkarikás játékokat.

“Mivel élen járunk a járvány kezelésében, remélem, hogy a magyar csapat előnnyel kerül ki ebből a helyzetből, és Tokióban még jobban is fogunk szerepelni, mint 2020-ban tettük volna” – fogalmazott Sárfalvi Péter, aki kitért arra is, hogy a sport területén az infrastrukturális fejlesztések a járvány alatt sem álltak le, a kijárási tilalom pedig a második hullámban nem vonatkozik a versenyengedéllyel rendelkező sportolókra.

Elismerte, hogy a járvány hatására a sport területén is rengetegen kerültek bajba, ezért az állami sportvezetés a támogatói szerződéseknél jelentősen meghosszabbította a felhasználási és az elszámolási időszakot, illetve engedélyezte, hogy járványügyi költségeket is el lehessen számolni, továbbá adó- és járulékfizetési engedményeket is tettek a sportszervezeteknek.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke arról beszélt, hogy amíg a járvány első hulláma alatt az uszodák 47 százaléka zárva maradt, addig most a 85 százalékuk nyitva van és edzhetnek bennük a versenyengedéllyel rendelkező úszók.

“Megtanultuk kezelni a helyzetet, hiszen megcsináltuk az ISL-t, a junior és serdülő országos bajnokságot, a jövő héten pedig a felnőtt ob-t is megrendezzük. Hiszek abban, hogy zárt kapusan minden versenyt meg lehet csinálni Magyarországon” – jelentette ki az úszók elnöke, aki bizakodva tekint a jövőbe, de szerinte azt, hogy 2019-hez képest mekkora kárt okozott a járvány az utánpótlássportban, azt csak jövő ősszel lehet majd megmondani.

Nyíri Zoltán, a Ferencváros ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy a klubnak két olyan berendezése van, amellyel a öltözőket rendszeresen ózonosan fertőtlenítik, a felnőtt labdarúgócsapatét pedig naponta. Emellett a zöld-fehér klub épületeiben közel száz légszűrő berendezést is felszereltek és rengeteg fertőtlenítő állomásuk is van. Más sportvezetőknek azt tanácsolta, hogy ha valaki megfertőződik, ne engedjék, hogy kibújjon a nagyon alapos kardiológiai és egyéb szakszerű orvosi vizsgálatok alól annak érdekében, hogy elkerüljék a szövődmények kialakulását.

Toman József, a válogatott kereteket ellátó sportorvosi szolgálat vezetője kijelentette: hiú ábránd, hogy a fiatal sportolók nem veszélyeztetettek a koronavírus által. Beszámolt arról is, hogy a pozitív tesztet adó, de tünetmentes, vagy enyhe tünetekkel rendelkező sportolók most már három hét elteltével kaphatnak sportorvosi engedélyt, a korábbi négy héttel szemben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-fertőzést azért is kell komolyan venni, mert akár hirtelen szívhalálhoz is vezethet.

Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának utánpótlás-koordinátora a németországi szigorú korlátozásokkal és viszonyokkal ismertette meg a konferencia hallgatóságát. Többek között elmondta, hogy az iskolaedzésen nem engedélyezettek a párharcok, aki pedig nincs benne a tartományi válogatottban, az a délutáni edzésen már nem is vehet részt. Hozzáfűzte: mivel a klubnál is csak hat-nyolc játékossal gyakorolhatnak egyszerre, ezért az ottani utánpótlásedzőknek nagyon kreatívnak kell lenniük ahhoz, hogy fenntartsák a fiatalok motiváltságát.

(MTI)