Tokió 2020 – Megnyitják a helyszíneket közösségi használatra
Megnyitják a jövőre halasztott tokiói olimpia versenyhelyszíneit a sportszövetségek számára, illetve közösségi használatra. Ha minden a tervek szerint alakult volna, akkor ezekben a napokban a világ legjobb sportolóinak és szurkolóinak tízezrei töltenék meg a létesítményeket, a koronavírus-járvány azonban keresztülhúzta a számításokat. Az újonnan épült szlalom kajak-kenu pályát hétfőn nyitották meg a sportolók számára, míg a […]

Fiatalokkal vág neki a DVSE a szezonnak. Az elmúlt héten a Debrecen is megtartotta a szezonnyitó sajtótájékoztatóját, ahol a célokról is beszéltek. „Arra az elhatározásra jutottunk, hogy a debreceni vízilabda a magyar utánpótlás és a felnőtt vízilabda sportnak úgy tud a legjobban segíteni, ha minél több játékost nevelünk ki az első osztálynak és reményeink szerint […]
Kalmár Ákos 14:52.00 perces óriási egyéni csúccsal nyert 1500 méter gyorson vasárnap a margitszigeti Négy Nemzet Úszóversenyen, melyet összesítésben nagy fölénnyel nyertek a házigazda magyarok. Fotó: MTI/Kovács Tamás A koronavírus-járvány kitörését követő első nemzetközi viadal zárónapján a január óta Veszprémben készülő Kalmár majdnem kilenc másodperccel úszott jobbat, mint tavaly a kvangdzsui világbajnokság előfutamában, ahol századra […]
Jövő héten folytatják. Az OSC, a Szolnok, a Ferencváros és a Vasas csoportgyőztes lett. Fontos, hogy nincs kieső, jövő héten az alábbi csoportbeosztások szerint folytatják a csapatok. A helyszínek hamarosan ismertek lesznek. Magyar Kupa, a 2. forduló csoportbeosztása: Kék csoport: OSC, BVSC, Pécs, Tatabánya Fehér csoport: Szolnok, Szentes, Eger, KSI Piros csoport: FTC, Honvéd, UVSE, […]
Varga Dániel csapata nyerte az A-csoportot. Fotó: OSC Waterpolo / facebook Az OSC kilenc góllal nyerte a csoportrangadót, így a Szentes lett a második. A harmadik helyet a házigazda Szeged szerezte meg, mely csapat három góllal verte a Debrecent. A B-csoportban 14-14-es döntetlent játszott a Kaposvár és a BVSC, a Szolnok pedig nyolccal verte az […]
A harmadik meccsen nem volt kérdés. Fotó: hvs.hr Befejezte a Jug a Horvát bajnokságot a Mladost ellen. Érdekesség, hogy az eddigi két mérkőzésen a rendes játékidő nem hozott döntést, ötösökkel győzött Kobescsak. Most azonban a dubrovniki csapat a harmadik meccsen valósággal kiütötte a Zágrábot. A félidőben már 10-0-ra vezetett az együttes, majd 19-3-ra győzött. A […]
Kiváló idővel győzött 200 méter pillangón Kapás Boglárka a margitszigeti Négy Nemzet Úszóversenyen, amelynek második napját követően továbbra is toronymagasan vezetnek a házigazda magyarok. A koronavírus-járvány kitörését követő első nemzetközi viadal második napjának egyik legjobb teljesítményét Kapás Boglárka nyújtotta, aki napra pontosan egy évvel ezelőtt nyert 200 méter pillangón világbajnoki címet a dél-koreai Kvangdzsuban. Virth […]
Tizenkét találkozón már túl vagyunk. Az A-csoportban az OSC és a Szentes is két-két győzelemmel rajtolt, így holnap a csoportelsőégért száll vízben a két csapat egymás ellen. A B-jelű négyesben a Szolnok két góllal verte a BVSC-t, az UVSE pedig hárommal volt jobb a Kaposvárnál. A C-csoportban a Fradi hengerelt, a Miskolc egy győzelemmel – […]
Új igazolásával gálázott a zöld-fehér csapat. Négy mérkőzéssel vette kezdetét a Magyar Kupa. Az A-csoportban az OSC tíz góllal verte a Debrecent, a másik meccsen a Szeged nem bírta a végét a Szentes ellen, hiszen az utolsó negyedet 5 góllal nyerték a Kurca-partiak. A C-csoportban a Miskolc héttel volt jobb a KSI-nél. A Fradi pedig […]
Katie Ledecky ötszörös olimpiai bajnok úszó a sportolók nevében úgy fogalmazott: mindannyian készek alkalmazkodni a jövő évre halasztott tokiói ötkarikás játékok megváltozott körülményeihez. “Azt hiszem, mindannyian megértjük, hogy a jövő évi olimpia nem olyan lesz, mint egy normális olimpia. Lesznek változások, de jelenleg semmi nem emlékeztet a normális életünkre” – nyilatkozta az amerikaiak 15-szörös világbajnok […]
Az első nap után toronymagasan vezetnek a magyarok a margitszigeti Négy Nemzet Úszóverseny összesítésében. Fotó: MTI/Illyés Tibor A koronavírus-járvány kitörését követő első nemzetközi viadal nyitónapjának egyik legjobb teljesítményét Milák Kristóf nyújtotta, aki 200 méter pillangón napra pontosan egy évvel ezelőtt állította fel elképesztő világcsúcsát (1:50.73 perc) a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett világbajnokságon. A Honvéd 20 éves […]
A lilák egy kis módosítást hajtottak végre logójukon. A klub elnöke, Lovas Péter tett közzé egy közleményt, melyben arról is ír, hogy továbbra is maradnak UVSE Vízilabda Sportegyesület, de a címerükbe bekerült Benedek Tibor monogramja és a 8-as sapkaszáma a végtelenség jelére utalva.
Négy találkozót is láthatunk. Két találkozót szombaton és kettőt vasárnap fog adni az M4 Sport. BENU Férfi Magyar Kupa, 1. forduló, július 25-26.: A-csoport (Szeged): OSC, Debrecen, Metalcom-Szentes, Szeged B-csoport (Kaposvár): Szolnoki Dózsa, BVSC-Zugló, UVSE, Kaposvári VK C-csoport (Margitsziget): FTC-Telekom Waterpolo, PannErgy-Miskolci VLC, PVSK-Mecsek Füszért, KSI SE D-csoport (Tatabánya): Eger, Budapesti Honvéd SE, Tatabánya, A-Híd […]
Még egyszer nem lehet elhalasztani a koronavírus-járvány miatt az eredetileg 2020-ra tervezett tokiói olimpiát. Ha a helyzet súlyosbodik, akkor törölni fogják a sportrendezvényt – jelentette ki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Magyar Nemzetnek. A pénteki lapszámban megjelent interjúban Kulcsár Krisztián azt mondta: úgy készülnek, hogy lesz olimpia. Utólag is úgy látja, a Nemzetközi […]
A Rai Sport néhány perces filmmel adózik a legenda előtt. Az olaszok kétszeres világbajnoka Pietro Figlioli könnyeivel küszködve mondd köszönetet, hogy ismerhette Benedek Tibort. Az egykori klasszis center, Alessandro Calcaterra fátyolos tekintettel búcsúzik a június 18-án elhunyt nagyságunktól. A kisfilmben feltűnik Federico Lapenna, Eraldo Pizzo és Maurizio Felugo is, akik mind megrendülve emlékeznek nagyságunkra. Érdekesség, […]
Ismét rangos tornát rendez a BVLSZ. A torna megálmodója, Pázmányi Gábor beszélt az eseményről és az MVLSZ elnökségéről is, amelynek már nem tagja. – Sok érdekes dolog történt az elmúlt hónapokban. Az egyik, hogy a megkapott program szerint ezen a hétvégén a BVLSZ ismét Masters Kupát rendez, a másik, hogy ha jól látom az MVLSZ […]
Ismét rangos tornát rendez a BVLSZ. A torna megálmodója, Pázmányi Gábor beszélt az eseményről és az MVLSZ elnökségéről is, amelynek már nem tagja. – Sok érdekes dolog történt az elmúlt hónapokban. Az egyik, hogy a megkapott program szerint ezen a hétvégén a BVLSZ ismét Masters Kupát rendez, a másik, hogy ha jól látom az MVLSZ […]
Péntektől a vizes sportok is visszatérnek a képernyőre: a vízilabda Magyar Kupa mérkőzései mellett a Négy Nemzet úszóversenyt közvetíti az M4 Sport. A vízilabdázóknál a férfiak kupasorozatával kezdődik az új idény a hétvégén, Hosszú Katinkáék pedig több hónapos kényszerpihenő után mérettethetik meg magukat nemzetközi viadalon. Az elhalasztott tokiói olimpia eredeti időpontjában rendezik az úszóversenyt, és […]
Elképesztő izgalmak után, ismét ötösökkel dőlt el a meccs. Újra összecsapott a Mladost és a Jug a Horvát bajnokság fináléjában. A zágrábiak nagy hajrával, végül döntetlenre mentették a meccset, így jöhetettek az ötösök, amit – megint – a Jug bírt jobban. Horvát bajnokság, döntő (második mérkőzés): MLADOST – JUG 11-13 5m (10-10) (2-2, 3-3, 2-4, […]
Szűkült, majd bővült a zöld-fehérek kerete. Fotó: fradi.hu Varga Dénes után, Zalánki Gergő is kidőlt a sorból, hiszen balkezes válogatott játékosunkat meg kellett műteni. Pótlására Kállay Márkot reaktíválta a klub. A visszavonult ólósal ismét szerződést kötöttek – áll a fradi.hu-n. A Ferencváros a hét végén kezdi meg a Magyar Kupát. Varga Zsolt együttese a C-csoportban […]