Vári Attila további négy évig az MVLSZ elnöke
További négy évig Vári Attila vezeti a Magyar Vízilabda Szövetséget. A szervezet honlapja szerint a sportvezető a szerdai tisztújító közgyűlésen egyhangú szavazással kapott ismét bizalmat. A szervezet társelnöke a továbbiakban is Beck György, társadalmi elnöke pedig Hegedűs Éva lesz. “Köszönöm a bizalmat, ez is mutatja, hogy a vízilabdacsalád egységes, erős” – mondta az mvlsz.hu-n a […]

Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának szerdán. A 67 esztendős sportoló háromszor állhatott dobogóra olimpián, 1976-os aranyérme mellett 1972-ben ezüst, 1980-ban pedig bronzérmet szerzett a magyar válogatottal, amellyel 1973-ban vb-t, 1974-ben és 1977-ben pedig Európa-bajnokságot nyert. A választásra jogosult tizenegy tag szerdán dönthetett arról, hogy kit választ […]
A vizes sportok nemzetközi szövetsége (FINA) három programon keresztül 6,5 millió dollárral támogatja a sportolók olimpiai felkészülését a jövő évi, tokiói játékokra. A FINA – a keddi közleménye szerint – elsősorban azoknak kíván segítséget nyújtani, akik a koronavírus-járvány miatt nehézséggel küzdenek edzés-, vagy versenylehetőséget illetően. A szervezet legalább 160 nemzeti szövetségnek összesen négymillió dollárt […]
Hétvégén beindul a nagyüzem. BENU Férfi Magyar Kupa, 1. forduló, július 25-26.: A-csoport (Szeged): OSC, Debrecen, Metalcom-Szentes, Szeged B-csoport (Kaposvár): Szolnoki Dózsa, BVSC-Zugló, UVSE, Kaposvári VK C-csoport (Margitsziget): FTC-Telekom Waterpolo, PannErgy-Miskolci VLC, PVSK-Mecsek Füszért, KSI SE D-csoport (Tatabánya): Eger, Budapesti Honvéd SE, Tatabánya, A-Híd VasasPlaket Az 1. forduló programja: A-csoport (Szeged) Július 25., szombat […]
Ezúttal Horvátországban néztünk körül, mi a helyzet az átigazolások terén. Horvátország: Jug AO: Meghosszabbította szerződését: Luka Loncsar, Toni Popadics, Daniil Merkulov Távozott: Marko Macan (Waspo 98 Hannover), Luka Lozina (Vouliagmeni) Mladost: Meghosszabbította szerződését: Ivan Marcelics, Luka Bukics, Konstantin Harkov, Josip Vrlics, Lovre Milos, Zoran Bajics (edző), Jerko Jurlina, Matias Biljaka, Franko Lazics Távozott:: Milos Cuk, […]
Majdnem pontosan ugyanaz lesz az időrendi programja a koronavírus-járvány miatt jövő évre halasztott tokiói olimpiának, mint amit idénre terveztek. A megnyitó ünnepség idén július 24-ről 2021. július 23-ra módosított időpontját már korábban nyilvánosságra hozták, de a teljes program mostanáig függőben volt, amikor is a szervezőbizottság ismertette az új terveket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 136. kongresszusán, […]
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke példaértékűnek nevezte a Négy Nemzet elnevezésű versenyt, amelyre péntektől vasárnapig a margitszigeti Széchy Tamás Uszodában kerül sor. A MÚSZ hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Wladár elmondta, az egész világon ez lesz az első nemzetközi úszóverseny a koronavírus-járvány csillapodása óta. “Példaértékű, példamutató, egyben jó lehetőség a sportolóknak, hogy megméressék magukat, […]
Kísérleti fázisban van a találmány. Olaszországban, Civitavecchiában tesztelik az olaszok – számolt be a wpdworld.com. A feltaláló, Alessio Piaggio egykori vízilabdajátékos elmondta, nem végleges a verzió, de nagymértékben gátolja a maszk vízcseppek terjedését. A Piaggio célja, hogy a vízilabda játékosoknak olyan maszkoat biztosítson, amely lehetővé teszi számukra a biztonságos játékot. Fotók: wpdworld.com
A bajnokságban és a hétvégén kezdődő Magyar Kupában is a legjobb négy közé jutás a cél a nyáron alaposan átalakult és megfiatalított OSC-Újbuda férfi vízilabdacsapatánál. Fotó: OSC Waterpolo / facebook A XI. kerületi önkormányzat és a MOL által támogatott együttes hétfői szezonnyitó sajtótájékoztatóján Cseh Sándor szakmai tanácsadó elmondta, akkor keresték meg, amikor edzők és játékosok […]
A Nemzet Sportolói szerdán teszik meg javaslatukat arra, hogy ki kerüljön a június 17-én elhunyt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György halálával megüresedett helyre. A Magyar Nemzet korábbi cikke szerint akár Faragó Tamást vagy Bodnár Andrást is beválaszthatják a Nemzet Sportolói közé. “Szerdára hívtam össze a Nemzet Sportolóit, hogy megtegyék jelölésüket, a szavazás titkos lesz” […]
Az UVSE női és férfi vízilabdacsapata is nagy erőkkel készül a napokon belül rajtoló Magyar Kupára, melyben előbbinek az a célja, hogy minden mérkőzését megnyerje, utóbbi pedig jó mérkőzéseket szeretne játszani. Korán kezdte a hétfőt a Keszthelyi Rita, Gangl Edina, Parkes Rebecca fémjelezte együttes, melynek tagjai 8 órakor már a vízben voltak és várták, hogy […]
Nagy nevek tértek haza, ezzel pedig csak jól jártak a szerb csapatok. SZERBIA Radnicki Kragujevac: Távozott: Daniil Frolov (Hydraikos) Érkezett: Milos Milicsics (Miskolc), Marko Radulovics (Sabac) Sabac: Távoztak: Miodrag Mirovics edző, Marko Radulovics (Radnički Kragujevac) Érkeztek: Marko Jankovics (Sabac), edző Emil Nikolics Partizán: Távoztak: Lazar Vicskovics (Crvena Zvezda), Petar Smiljevics (Crvena Zvezda), Aleksandar Radanović (Novi-Belgrád) […]
Ötösökkel dőlt el az első meccs. A Regionális Liga után, a Horvát bajnokság fináléjában is meg kell küzdenie egymással a Jugnak és a Mladostnak. Nos, a dubrovnikiak visszavágtak a fővárosiaknak, legalábbis az első meccsen. A rendes játékidő nem hozott döntést, az ötösöket pedig a hazaiak bírták jobban. Folytatás szerdán, immár Zágrábban. Horvát bajnokság, első mérkőzés: […]
Negatív lett a koronavírus tesztje a Szirakúzában edzőtáborozó olasz válogatott tagjainak. Mint ismeretes, a napokban Matteo Aicardi koronavírus tesztje pozitív lett, ezek után a Settebello tagjait is letesztelték, akik negatív mintát szolgáltattak. Aicardi július elején hagyta el a szirakúzai edzőtábort sérülés miatt és utazott vissza Savonába. A vízilabdázó ezek után egy étteremben járt, ahol azóta […]
Ismét nagy halat fogott az olasz csapat. Hivatalossá vált, hogy Vincenzo Renzuto a Bresciában folytatja. Az olasz válogatott játékos a rivális Pro Reccótól érkezik Alessandro Bovo együtteséhez. Mint ismeretes, a Brescia az idény nyáron nagybevásárlást tartott Maro Jokovics, Angelosz Vlachopulosz és Djordje Lazics is elkötelezte magát. Ezekkel a pólósokkal pedig a Brescia méltó kihívója lesz […]
Megkezdődött a jegyértékesítés. A vidéki helyszíneken a helyszínen lehet jegyet váltani, míg a fővárosi Hajós-uszoda mérkőzéseire az eventim.hu oldalon,ezen a linken tudják megváltani a belépőket. Ugyanez lesz igaz majd a következő körökre, a 2., a 3. és a 4. fordulóra! – áll az mvlsz.hu-n. BENU Férfi Magyar Kupa, 1. forduló, július 25-26. A-csoport (Szeged): OSC, […]
Szécsi Zoltán a magyar vízilabda egyik legnagyobb bástyáját szeretné felépíteni Egerben. “Ha sikerül megoldani, minden ilyen probléma és helyzet egy óriási lehetőség arra, hogy azt csináljuk, amiben hiszünk” – utalt a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségekre a pénteki sajtótájékoztatón a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi, aki hozzátette, az új szerepkörben, szakmai igazgatóként az átstrukturált működésért felelő Biros […]
Nagy esélyessé lépett elő a görög együttes a bajnokságot tekintve. Látva a görög átigazolási híreket, az Olympiakosz a következő szezonban nem fog annyira dominálni a bajnokságban, mint azt tette az elmúlt szezonokban. A nagy rivális Vouliagmeninek viszont jó esélyei lesznek. Most Emmanouil Mylonakisz-szal erősítettek. A 35 éves pólós korábban már játszott a Vouliagmeniben, a 2011-es […]
A Magyar Vízilabda Szövetség közzétette, mely napokon fognak sorsolni az egyes bajnokságokban. Férfi OB I: július 30., 12:00, MVLSZ Székház Női OB I: július 30., 12:30, MVLSZ Székház Komjádi Béla Bajnokság: augusztus 3., 12:00, MVLSZ Székház Fiú UP bajnokság: augusztus 10., 12:00, MVLSZ Székház Leány UP bajnokság: augusztus 17., 12:00, MVLSZ Székház Férfi OB I/B: […]
Bemutatta az egri klub a női és a férfi csapat keretét. Fotó: egrivizilabda.hu A férfiaknál szinte teljesen új csapattal és új vezetőedzővel megtartotta bemutatkozó sajtótájékoztóját az Eger. A bejelentések sorát Szécsi Zoltán, a klub elnöke kezdte. Tájékoztatójában kiemelte, hogy a következő szezon az építkezésről szól, teljesen új alapokra helyezték a klub működését. Ebben fontos szerepet […]