Hétvégén rendezik a III. BVLSZ Diapolo Masters Kupát

Ismét rangos tornát rendez a BVLSZ.

MTI Fotó: Czagány Balázs / archív

A torna megálmodója, Pázmányi Gábor beszélt az eseményről és az MVLSZ elnökségéről is, amelynek már nem tagja.

 – Sok érdekes dolog történt az elmúlt hónapokban. Az egyik, hogy a megkapott program szerint ezen a hétvégén a BVLSZ ismét Masters Kupát rendez, a másik, hogy ha jól látom az MVLSZ tisztújító közgyűlése után nem már tagja az elnökségnek. Igaz?

Pázmányi Gábor: Igen, jól látja, igaz! Ha megengedi a másodikkal kezdeném, már csak azért is, mert nem szívesen foglalkoznék túl sokat ezzel a témával…sem!

Válaszolhatnék nagyon röviden úgy is, hogy „no comment” (amúgy is ez egy igen-igen hosszú történet), kicsit bővebben pedig úgy, hogy ha nem kellek, hát nem kellek!

Öngyilkos ezért egészen biztosan nem leszek, úgyhogy én egyetlen rövid, régi jó magyar közmondással zárnám a témát itt is és összességében is: „Nem erőszak a disznótor”!

Azt azonban most is megígérem, hogy ha megélem a 110. életévemet, akkor majd nagyon-nagyon sok mindent elmesélek, persze akkor is majd kizárólag szigorúan a tényekre, konkrétan megtörtént esetekre, eseményekre hagyatkozva – már persze amit én tudok, mert az is biztos, hogy én rengeteg dolgot nem tudok –  és ha akkor lesz majd valaki aki megírja, összefoglalja és kiadja könyv alakban, akkor azzal biztosan nagyon, de nagyon sok pénzt tudunk keresni!

– Ha jól tudom a korát, ahhoz még több mint negyven évnek kell eltelnie. És mi lesz ha nem éli meg a 110. évet?

PG: Rohan az idő…és legyünk optimisták…én legalábbis ebben az maradnék! 🙂

A Masters Kupáról (amelynek egyébként a teljes és pontos neve: III. BVLSZ Diapolo Masters Kupa) viszont jó szívvel és örömmel beszélek!

A témában az egyetlen rossz hír – amit persze sajnos mindenki jól ismer, és ennél sokkal komolyabb és fontosabb gondokat és problémákat is okozott az életünkben – az az, hogy ezt a tornát május elejére-közepére terveztük, mintegy felkészülési tornaként a Budapestre kiírt Masters EB előtt. Mint azt azóta tudjuk mindkét esemény elmaradt, de itt megint megjegyzem, hogy ennél ezerszer fontosabb események is elmaradtak, és csak jövőre kerülnek majd megrendezésre. Viszont az, hogy most végre megcsinálhatjuk ezért is, és több más okból is nagyon jó és ahogy én érzékelem, az érintettek régen vártak már ennyire ilyen jellegű eseményekre! Azt most nem is ragoznám – annak ellenére, hogy tényleg már hosszú-hosszú évek óta hangoztatom a nyári vízilabdázás lényegét és igazi értelmét, hasznait, örömeit minden egyes alkalommal amikor csak lehetőséget kapok megszólalni – hogy milyen jó lesz nyáron, jó időben, jó hangulatban megint „játszani”!

– Évek óta mindig elmondta a véleményét a nyári vízilabdázás előnyeiről, erről korábbi cikkeink is tanúskodnak…

PG: Igen, és megint csak a tényekre hagyatkozva megemlíteném, hogy az elmúlt kb. 20 évben kb. 20 x 2-szer fejtettem ki a véleményemet, álltam ki visszatérően amellett – különböző fórumokon, mi több adtam be évekkel ezelőtt a szövetségnek egy komolyabb és részletes írásos elemzést a témában – hogy azért (is) kellene nyáron vízilabdázni, legalábbis azokon a szinteken, ahol azt a nemzetközi események nem gátolják, merthogy a vízilabdázás nyári sport (sokan emlékeznek is erre, tessék csak visszanézni korábbi nyilatkozataimat). Nos én ilyenkor mindig kaptam hideget-meleget, „lesöpörték az asztalról” a mondandómat, sorolták hosszan, hogy „miért nem lehet”, szinte csak le nem hülyéztek…most viszont ahogy látom, hallom, olvasom a sok megnyilvánulást, nyilatkozatot mindenkitől – most természetesen ódákat lehet hallani, olvasni a nyári vízilabdázás nagyszerűségéről, hozzáteszem okkal és joggal, és strandvízilabda is persze van nyáron évtizedek óta, de azt tudjuk jól, hogy azért az egy „kicsit más játék” –  nos akkor ebből a logikából kiindulva, most vagy mindenki átmenetileg meggárgyult, de nagyon…vagy én sem vagyok annyira elrugaszkodott a valóságtól! Ugyanis a koronavírus járvány – ami miatt, illetve a nagy nemzetközi eseménynek elmaradása miatt, most „sajnos” lehet komoly nyári eseményeket rendezni itthon is – nem száz éve van és nem tart száz éve egyfolytában! Ennek, amit most mondok, akkor lesz ismét jelentősége, ha majd megnézzük a jövő évi, majd az azt követő évek programjait … akkor lehet, hogy majd megint nem lesz már a hazai rendezvények vonatkozásában nyári sport a vízilabdázás, és hallgathatjuk a nagyon „szakszerű” magyarázatokat, hogy megint miért nem lehet megcsinálni…!

No de vissza a Masters Kupához: az esemény a korábbi évekhez hasonlóan a BVSC uszodájának nyitott medencéjében lesz, a megszokott „Masters szabályokkal” és a következő benevezett résztvevőkkel: BVSC Heavy Tools 30+, BVSC Heavy Tools 45+, Egri Bikavér, Oázis Masters SC, Vidám Vízilovak, YBL WPC. A járványügyi helyzet jelenlegi állása azonban sajnos negatív értelemben még annyiban befolyásolja a mi eseményünket is, hogy az általában állandó és igen lelkes külföldi résztvevői a tornánknak most biztosan nem tudnak jönni, amit igazán sajnálunk! Azt is mindenképpen megemlíteném, annak ellenére, hogy tényleg kicsit elcsépelt közhelynek tűnik a támogatóknak szóló azon megnyilvánulás, hogy „XYZ nélkül az esemény nem jöhetett volna létre”, de ez most tényszerűen igaz, mert a Diapolo (amelynek köztudottan a Dr. Megyesi Pharma Kft. a tulajdonosa) szokásos és „hűséges” támogatása nélkül ez az esemény most nem nagyon jöhetett volna létre vagy csak egészen más, igen szerény, szűkös körülmények között! Most pedig megint csak és kizárólag a játék öröme, a mozgás, a társaság, az egymás folyamatos, de abszolút baráti cukkolása (ami majdnem annyira elmaradhatatlan része ezeknek az eseményeknek mint mondjuk a labda vagy a víz – bár mint tudjuk, utóbbihoz ezekben a korosztályokban többen már nem is ragaszkodnának annyira… 🙂 ) a kikapcsolódás a lényeg, úgyhogy hajrá „Örökifjú Öregfiúk”!

– Köszönöm a tájékoztatást és a beszélgetést!

PG.: Én köszönöm a lehetőséget, hogy ismét megszólalhattam.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS