Megmenekülhet az egri klub!
Külön kormányrendeletben háromszáz milliós azonnali segítségről döntöttek. Az egri klub hírét változás nélkül közöljük: Csütörtökön késő este jelent meg a Magyar Közlönyben és vált véglegesen hivatalossá, hogy Magyarország kormánya külön kormányrendeletben háromszázmilliós azonnali segítségről döntött. Nem egészen tíz nap örökkévalóságnak tűnő bizonytalansága után eldőlt, hogy az érték a mérték és tovább folytatódhat a 110 éves […]

Hamarosan bejelenthetik Angelosz Vlachopulosz érkezését a Bresciánál. Egerből teheti át a székhelyét Olaszországba, azon belül Bresciába Angelosz Vlachopulosz. Többen is bejelentkeztek érte – miután érzelmes levélben búcsúzott a hevesi klubtól – a Strasbourggal, az Olympiakosszal is hírbe hozták a 28 éves játékost, végül nagyon úgy tűnik, hogy Alessandro Bovo együttesében fog pólózni. A wpdworld.com értesülései […]
Bátori Bence szerint új csapatával, a Vasassal felvehetik majd a versenyt a férfi vízilabda ob I élvonalával a következő szezonban. A Szolnokról a fővárosba igazolt világbajnok játékos csütörtökön az M1 aktuális csatornának elmondta, egy ideje már érezte, hogy váltania kell, a piros-kékek ajánlata az utolsó pillanatban érkezett és rendkívül elégedett volt a klub által felvázoltakkal. […]
Három érkező és három távozó a Kurca-partiaknál. A szentesi klub facebook oldalán számolt be az új keretről: – Athanasziosz Kriszoszpatisz és Gergelyfi Róbert szerződését leginkább gazdasági okok miatt nem hosszabbítottuk meg, teljesítményükkel maximálisan elégedett volt a klub, míg Nagy Mártont szerettük volna megtartani, de ő másik csapatnál képzeli el pályafutása új szakaszát – árulta el […]
A tervezettnél egy évvel később, 2021. december 13. és 18. között rendezi meg a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) a soron következő rövidpályás úszó-világbajnokságot. A FINA csütörtöki hírlevele szerint az abu-dzabi versenynek a koronavírus-járvány okozta nemzetközi bizonytalanság miatt kellett új időpontot keresni. A vb egy évvel történő halasztásával együtt a FINA nagyszabású konferenciáját is […]
Kialakult a piros-kékek következő szezonbeli csapata. Hivatalos tájékoztatást adott a Vasas honlapja a csapat keretéről, amelyet a rend és a fegyelemre alapoznak. Vad Lajos, az A-Híd VasasPlaket vezetőedzője a vasassc.hu-nak: – Azzal kezdeném, hogy ez a keret lehetőséget ad nekünk arra, hogy a Vasas múltjához, illetve az A-Híd és a Plaket támogatásához méltó eredményeket érjünk […]
A férfi OB I-es csapat ex-trénere nem szakad el a pécsi vízilabdától. A Pécsi Stop-nak adott egy interjút Lukács Gergely, a mecsekaljaiak leköszönő trénere, amelyben kitér hosszabban lemondásának okaira is: Minden publikus, nincs nagy titok. Június végére várjuk a harmadik gyermekünket és szeretnék egy kicsit több időt a családommal tölteni. Szeretnék az életük része lenni, […]
Eldőlt, hogy Dusan Mandics még egy szezonig marad a ligúr klubnál. Mint ismeretes, Filip Filipovics távozik a Pro Reccótól. A másik szerb ász azonban nem hagyja el a klubot, Dusan Mandics még egy szezonig biztos marad a csapat kötelékében. Nagy változásokon megy keresztül a Recco, hiszen Ratko Rudics helyett Gabriel Hernandez lesz a csapat trénere […]
Továbbra is kíván szerepelni a csapat az első osztályban. A tegnapi napon a pécsi sajtótájékoztatón hangzott el, hogy a Tatabánya nem kíván indulni az OB I-ben, a két klub már rendezte ezt a félreértést.
Meghívót kapott Stefano Tempesti az olasz válogatott tréningjeire. Amolyan felhozó edzéseket tartanak az olasz válogatottnak a koronavírus-járvány után Rómában és Camogliban. A tréningekre meghívót kapott Stefano Tempesti is. A hálóőr nyáron lesz 42 éves és még megcélozná a tokiói olimpiát is, úgy is, hogy egy évvel elhalasztották. Camogli: Niccolò Figari (AN Brescia), Andrea Fondelli, Edoardo […]
Megállapodott Marco Del Lungo a Bresciával. Fotó: Brescia Az olasz csapatban egy biztos pont lesz, hiszen Marco Del Lungo marad. Az olaszok világbanoka (2019) már 2013 óta a csapat tagja és az olasz válogatottban is az első számú kapussá lépett elő.
Vízben a somogy megyeiek. Fotó: Kaposvári VK / facebook Lassan mindenhol beindulnak a tréningek. A Kaposvár ma startolt a medencében, hiszen megkezdődtek az edzések. A csapatot továbbra is Surányi László irányítja, a szakmai stáb pedig magyar játékosokkal kívánja a jövőt építeni. Erről ebben a cikkben részletesebben is beszéltek…
Érdemes lesz ma este az M4 Sportot nézni. A 2008-as pekingi vízilabda döntöt láthatjuk, ha ma 20.30-tól az M4 Sport-ra kapcsolunk. Az USA-t 14-10-re vertük majd tizenkét évvel ezelőtt.
Másodedzője volt eddig a mecsekaljaiaknak felnőtt csapatnak, most trénerré lépett elő Török Viktor. Fotó: PVSK-Füszért / archív Lukács Gergely elköszönt és már meg is van az utódja, ma sajtótájékoztató keretében mutatta be Török Viktor. Az eseményen az is elhangzott, hogy ki marad a csapatban, de Domenico de Blasio, a PVSK-Füszért szakosztályvezetője azt is hangsúlyozta, hogy […]
Hat éves szerződést írt alá Toni Popadics. Fotó: jug.hr Néhány szezon óta lépett elő Toni Popadics a Jug Dubrovnik első számú kapusává, amikor Marco Bijacs búcsút intett a csapatnak. Most pedig egy nem mindennapi ajánlattal kínálta őt meg a klub. Egy hat éves kontraktust ajánlottak fel a 26 éves hálóőrnek, amit elfogadott. Mindenekelőtt nagy megtiszteltetés […]
Néhány klub elindította a tréningeket. “Más a hangom, ugye? Ráz a hideg.” – ezeket a szavakat mondta Stefano Piccardo az Ortigia vezetőedzője az edzés után, miután csapata engedélyt kapott és birtokba vehette a Paolo Caldarella uszodát. Bár még hiányosan. A Brescia is délután megkezdte a tréningeket a Recco pedig hamarosan medencébe ugrik.
Megkezdődött a munka. „Belátható cél nem lebeg a szemünk előtt, hiszen a jövő évre halasztott olimpia még nagyon messze van. Ezek az edzések arra szolgálnak, hogy felhozzuk őket arra a szintre, amelyben korábban voltak” – fogalmazott a szövetségi kapitány, az mvlsz.hu-n. A férfiválogatott kerete: Kapusok: Bisztritsányi Dávid (UVSE), Kardos Gergely (Eger), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel […]
Tony Estanguet, a 2024-es párizsi olimpia szervezőbizottságának elnöke szerint készek a rendezés költséghatékonyabbá tételéhez szükséges változásokra. A sportvezető az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz szakportálnak azt követően adott interjút, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy másik francia tagja, Guy Drut korábbi sportminiszter múlt hónapban kijelentette: a párizsi játékok eredeti tervei most, a koronavírus-járványt követően “elavultak […]
Egy távozója még van a Pro Reccónak. A legaktívabb csapatnak nevezhető a Pro Recco az átigazolási piacon. Edzőt és játékosokat vált a ligúr klub. Most éppen Andro Buslje távozik az olasz sztárcsapattól. A horvát válogatott csapatkapitányának lejárt a szerződése. Zuhanyhíradókból úgy lehet értesülni, hogy a Marseille felvette a kapcsolatot a játékossal.