Férfi OB I: stabil középcsapat lehet az Eger

Olimpiai- világ, és Európa-bajnok hagyta ott a hevesieket, de az elnök bizakodó.

Az egri klub úgy néz ki, megmenekült és már építik a jövő csapatát. Ám Angelosz Vlachopulosz után, most Hosnyánszky Norbertről és Decker Ádámról derült ki, hogy máshol képzeli el a következő szezont, ezt Szécsi Zoltán elnök mondta az Infó Rádiónak.

A kormány döntésével pont kerülhet a múltra, és elkezdődhet a jövő felépítése – fogalmazott az elnök. Hozzátette: finanszírozás szempontjából az utánpótlás most rendben van, arról pedig, hogy a felnőtt csapat meddig nyújtózkodhat, a tárgyalások most kezdőnek a polgármesterrel, valamint a lehetséges szponzorokkal – mutatott rá az Egri Vízilabda Kft. ügyvezető elnöke.

Szécsi Zoltán reményét fejezte ki az OB I-es indulásra, am8ire a felnőtt csapatot, amennyiben a város támogatását élvezni fogják, alkalmasnak is látja. Úgy véli, miután szakmailag nem látható az a hatalmas különbség például a majdani ötödik és tizenharmadik helyezett között, reális lehet számukra a középmezőny elérése. Lényegesnek nevezte, hogy Egerben mindig egy olyan gárda legyen, amire az adott évben van pénz.

A keretre kitérve megjegyezte, miután Hosnyánszky Norbert, ahogyan Decker Ádám is már korábban jelezték távozásukat, így az egri vízilabdaklubot ért „kellemetlenség” ellenére is sor került volna egy karcsúsításra, fiatalításra, és egy szakmai „két lépést hátrára”. Ugyanakkor, folytatta, az elmúlt másfél év alatt sikerült annyira átlátnia a finanszírozási lehetőségeket, hogy annak fényében egy nagyon jó és minél szélesebb utánpótlásbázisra épülő, masszív, stabil középcsapat lehetnek, egy-egy jobb játékossal

– hangsúlyozta Szécsi Zoltán.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS