Lenyűgöző lesz – Kaposváron jól halad az új fedett építése
Már a tetőt is kész a kaposvári uszodánál. A napokban nyomáspróbát is végeztek a somogyi fedett uszodában – számolt be róla a kaposvarmost.hu. A Németh István Program keretében 4,4 milliárd forintból megvalósuló fedett uszoda a sportolók lehetőségeit is bővíti, hiszen a mostani két medence helyett három áll majd a rendelkezésükre. A kihasználtság pedig már előre […]

Sikerrel kezdte meg az utánpótlás tornát 2004-es válogatottunk. Két góllal jobb volt a 2004-es válogatottunk a grúzoknál, ráadásul úgy, hogy még a félidőbe ellenfelünk vezetett 2-3-ra innen fordították meg az eredményt Varga Tamás legényei. Az 1. játéknap magyaros eredménye: Magyarország-Grúzia 7-5 (1-0, 1-3, 1-0, 4-2) További eredmények: Grúzia-Görögország 8-16 Németország-Románia 11-8 Szingapúr-Montenegró 2-18 Ausztrália-Egyesült Államok […]
Lassan kezdődik a szombathelyi viadal. A-csoport: Egyiptom, Ausztrália, Dél-Afrika, Brazília, Montenegró B-csoport: Görögország, Magyarország, Argentína, Oroszország, Kína C-csoport: Üzbegisztán, Új-Zéland, Olaszország, USA, Horvátország D-csoport: Szerbia, Kolumbia, Spanyolország, Kanada, Szaud-Arábia Csoportkör: Augusztus 11., szombat: 9.30 Dél-Afrika-Brazília 10.50 Ausztrália-Montenegró 12.10 Argentína-Oroszország 13.30 Olaszország-USA 15.05 Új-Zéland-Horvátország 16.25 Spanyolország-Kanada 18.10 Magyarország-Kína 19.30 Kolumbia-Szaud-Arábia Augusztus 12., vasárnap: 9.30 Kína-Argentína 10.50 […]
Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen szerdán a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon. A szám világ- és olimpiai bajnoka, világcsúcstartója 2:10.17 perces idővel, nagy küzdelemben győzött, ezzel sorozatban ötödször lett a kontinens legjobbja ebben a versenyben. A szám másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 2:13.37-tel a nyolcadik helyen végzett. Hosszú az első női úszó, aki Európa-bajnokságon négyszer […]
A szombathelyi világbajnokságig alig pár nap van hátra. Horváth János kihirdette keretét is. A válogatott edzője, Horváth János a kerethirdetésről: Hosszú vajúdás után született meg a keret, az utolsó pillanatig nagy kérdőjelek voltak, elsősorban sérülések és betegségek miatt, melyek a hajrában tizedelték meg a csapatot” – mondta az mvlsz.hu-nak, a szakember hozzátette: „Az utolsó hetet leszámítva […]
Rasovszky Kristóf aranyérmet nyert szerdán 5 kilométeren a nyíltvízi úszók skóciai Európa-bajnokságán. Szerda reggel verőfényes napsütés köszöntött Glasgow-ra és környékére, majd egy órán keresztül heves esőzés következett. A nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyét végül száraz időben rendezték meg. A Loch Lomond vize mindössze 17 fokos volt, de az indulók dolgát megkönnyítette a neoprén ruha. A […]
A klubnál, de főleg a felnőtt együttesnél vannak nagy változások az előző idényhez képest. Az edző személyében nem, de játékos állományban nagy változás történt – írja a klub facebook oldala. Gyarmathy Viktor, Sziklai Tamás, dr. Nagy Sándor abbahagyták a játékot, még Major Zoltán még az év vége előtt távozott. További változás, hogy Dorogi Balázs sérülése miatt […]
Közzétették a versenykiírást, kevesebb mint két hónap múlva rajt. A Magyar Vízilabda Szövetség “feltette” honlapjára a férfi Ob I veresenykiírását. A dokumentumban az olvasható, hogy október 3-án veszi kezdetét a bajnokság 16 csapattal. Kisebb változás lesz a – szeptember 17-ei – sorsolásnál, hiszen az alapszakaszban ismét két csoportra osztják a mezőnyt, ám a tavalyi első […]
Késely Ajna bronzérmet nyert kedden 1500 méter gyorson, míg 100 méter háton Hosszú Katinka negyedik, Burián Katalin pedig hetedik lett a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú 200 méter vegyesen Jakabos Zsuzsannával együtt bejutott a döntőbe, ugyanez nem sikerült Telegdy Ádámnak 200 méter háton. A délutáni program a leghosszabb táv női döntőjével rajtolt, […]
Märcz Tamás az Eb-hez képest jónéhány helyen változtatott. Kardos Gergely, Jansik Szilárd, Nagy Ádám, Német Toni, Pásztor Mátyás, és Vadovics Viktor nem volt ott az Eb-n, most lehetőséget kapnak ők is, hogy bizonyítsák, ott a helyük a csapatban. A kapitány 14 névből, tizenhármat vihet majd Berlinbe. Märcz Tamás így kommentált a keretkijelölést: „A Világkupa a […]
Sorra mennek el a játékosok a belgrádi alakulatoktól és erősítést még mindig nem jelentett be a két klub. Tovább folytatódik a szerb két nagy klub mélyrepülése. A Partizántól biztosan távozott Djordje Lazics (Szolnok), Djordje Vucinics (Sabac), Marko Manojlovics (Szentes), Filip Jankovics (Catania) és Dimitrije Risticsevics(Catania), még Dőry Farkas visszatért Magyarországra. Eközben a Crvena Zvezdánál is […]
A Montenegró Kupa tornagyőzelme után, a 2004-es korosztályon a sor, a fiúk a Darko Csukics Emléktornán szerepelnek. Tizenegy csapat részvételével rendezik meg a rangos tornát, amelyen Magyarország az A-jelű csoportba került. A csapat a torna zárónapján, amennyiben a csoportjában élen végez a döntőbe jut, ha második a harmadik helyért játszik. Darko Csukics Memorial: A-csoport: Magyarország, Grúzia, […]
A Montenegró Kupa tornagyőzelme után, a 2003-as korosztály a Darko Csukics Emléktornán szerepel. Tizenegy csapat részvételével rendezik meg a rangos tornát, amelyen Magyarország az A-jelű csoportba került. A csapat a torna zárónapján, amennyiben a csoportjában élen végez a döntőbe jut, ha második a harmadik helyért játszik. Darko Csukics Memorial: A-csoport: Magyarország, Grúzia, Németország, Szingapúr, Montenegró, […]
Francia bajnoki ezüsttel távozik a center klubjától. Mint májusban megírtuk, parádés szezont produkált Milos Vukicsevics a Pays Aix en Provance-nál. Ráadásul azóta ezüstérmet akasztottak a nyakába. Most azonban tovább állt, hiszen a Canottieri Napoli visszautasíthatatlan ajánlatot tett a 30 éves, 2 méter magas, 115 kilós játékosnak. Mint ismeretes, a 2016/2017-es idényben 24 meccset játszott a magyar bajnokságban a Szeged […]
Szerbia és Horvátország mögött a harmadik helyet szerezte meg az U19-es válogatottunk a mecsekaljai tornán. Egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárta U19-es válogatottunk a mecsekaljai felkészülési tornát. Mint ismeretes, junior válogatottunk augusztus 26. és szeptember 2. között játszik a minszki korosztályos Eb-n. U19-es felkészülési torna (Mecsekalja): Magyarország – Brazília 11-3 (1-0, 3-1, […]
Harmadik helyen végzett U18-as válogatottunk a belgrádi tornán. Válogatottunk 8-6-ra legyőzte Horvátországot a bronzmeccsen a Mediterrán Kupán. A tornát Szerbia első számú együttese nyerte, mely együttes a döntőben 9-7-re verte Spanyolországot. Mediterrán Kupa, bronzmérkőzés: Magyarország-Horvátország 8-6 (2-2, 1-0, 4-2, 1-2) (a 3. helyért) Magyarország: Grieszbacher, Dala D. 1, Csorba, Szeghalmi, Baksa B. 1, Konarik, Aranyi […]
Pólósaink az Eb és a szezon után a megérdemelt pihenésüket töltik. Szemezgettünk, ki, hogyan tölti a Märcz Tamás a “magyar tengernél” pihen: #balaton #alegjobbhely #pihenes #relax #marczlife #summer #coffee Tamás Märcz (@tamas.marcz) által megosztott bejegyzés, Aug 2., 2018, időpont: 3:40 (PDT időzóna szerint) Olimpiai bajnokunk, Kis Gábor horgászik: #carpfishing #wild Kis Gabor (@gaborkis) […]
U15-ös válogatottunk a döntőben a házigazda Montenegrót múlta felül. Derekas Szilrád együttese így hibátlan mérleggel nyerte meg a felkészülési tornát. Fotó: wpolo.me Négy góllal győzött a csapat a fináléban Montenegró ellen úgy, hogy az utolsó negyedet 0-3-ra nyerte meg. A tornán így veretlenül emelhette magasba a trófeát. A korábbi napokon:Németország, Szerbia, az Egyesült Államok és […]
Milák Kristóf arany-, míg Kenderesi Tamás ezüstérmet nyert vasárnap 200 méter pillangóúszásban a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokságon. A 18 éves Milák 1:52.79, a 21 esztendős, olimpiai harmadik Kenderesi 1:54.36 perces idővel csapott célba. Az elődöntőből a fináléba Kenderesi került a legjobb, Milák a második idővel, igaz, az előfutamban mindketten gyorsabban úsztak, amire szükségük is volt, […]