46 versenyző utazhat a világbajnokságra
A válogatóversenyek eredményei alapján Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány és Weisz Róbert, a parások kapitánya kihirdette a világbajnokságra készülő keretét….
A válogatóversenyek eredményei alapján Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány és Weisz Róbert, a parások kapitánya kihirdette a világbajnokságra készülő keretét….
Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint fiatal csapata a jövője szempontjából is fontos győzelmet aratott hétfőn az olaszok elleni negyeddöntőben a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon. A szakember ugyanakkor nem ülhet majd le a kispadra a szerdai elődöntőben, mivel a mérkőzés hajrájában piros lapot kapott. “Zavart, hogy olyan helyzetekből kaptunk kiállításokat, amelyekre előre felkészültem, […]
A legkeményebb meccs jön a kontinenstornán. Az elődöntért a szerbekkel játszunk 17 órától az Eb-n. A Törökország-Málta mérkőzés nyitja a sort, a két együttesnek ez lesz az utolsó találkozója, mint ahogy a grúzoknak és a szlovákoknak is. Az Európa-bajnokság mai programja: Július 24., kedd: 15. helyért: 10.30 Törökország – Málta 13. helyért: 12.00 Grúzia- Szlovákia […]
Nagy Viktor csapatkapitány szerint a magyar válogatott minden játékosának a maximumot kell nyújtania ahhoz, hogy legyőzhessék a szerb együttest kedden a Barcelonában zajló vízilabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében. “Egy ilyen mérkőzésen csak az számít, hogy amikor beugrasz a vízbe, onnantól kezdve milyen állapotban vagy fejben és fizikálisan, valamint, hogy mennyit tudsz kihozni magadból” – nyilatkozta Nagy Viktor […]
Emberfelettit teljesítve, az olaszok ellen a zárónegyedet 4-1-re megnyerve bejutott a csapat a legjobbb négy közé a barcelonai Eb-n. Nem jól kezdtük a mérkőzést, hiszen az olaszok Garibotti és Avengo révén 2-0-ra elhúztak. A különbség megmaradt a negyed végén, bár Parkes jóvoltából feljöttünk egyre, de Bianconi beállította a 3-1-es eredményt. A második nyolc percben utolértük a […]
Szemezgettünk, hogy vajon a játékosaink hogyan élik meg az Eb-t közösségi oldalaikon. Vámos Márton egy csapatvacsoráról posztolt legutóbb: Megyünk tovább!💪🏻 #hajramagyarok Vámos Márton (@vamosmarci) által megosztott bejegyzés, Júl 20., 2018, időpont: 12:24 (PDT időzóna szerint) Gangl Edina a negyeddöntőre koncentrál: Fókuszban a negyeddöntő HUN vs ITA, hétfőn 18:30-tól (Köszönet a fotóért @aniko_16 @mvlsz ) […]
Märcz Tamás szövetségi kapitány továbbra is sok hibát látott a férfi vízilabda-válogatott játékában a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon, ugyanakkor örül neki, hogy a játékosokból előjött valami a hollandok 12-9-s legyőzése alkalmával. “Természetesen én is láttam, hogy valami nincs rendben, de van az a szint, amikor az edző már nem tud mit tenni, nem lőhetem be én […]
Női válogatottunk az eddigi legfontosabb meccsét játssza a kontinenstornán. “Itt már nem kell tartalékolni semmilyen erőt vagy taktikát, hiszen ez már egy élet-halál mérkőzés” – mondta az olaszok elleni hétfői negyeddöntőt megelőzően az UVSE klasszisa, aki 16 találatával – Gurisatti Grétával holtversenyben – a görög Alexandra Aszimaki mögött második a góllövőlistán. A magyar csapat erőssége […]
Ott vagyunk a legjobb nyolc között az Eb-n. Jöhet Szerbia az elődöntőért. A csoportban elért második helyünk után, a negyeddöntőért a hollandokkal találkoztunk. A mérkőzés jól indult, Bátori jóvoltából mi szereztünk vezetést, azonban Koopman majd Filipovics révén megfordították a tulipánsok az állást, 1-2. Ezek után sikerült ismét visszavenni a mérkőzés irányítását, hiszen Vámos majd Pohl […]
A negyeddöntőért játszunk. – Vámos nag gólt lő, 7-6 ide – Zalánki talál be ismét, 6-6 – Winkelhorst ismét a hollandokhoz ragadja a vezetést, 5-6 – Van den Berg középről 5-5 Vége az első negyednek – Zalánki szerzi a gólt, 5-4 – ismét egy szerencsés gólt lőnek a hollandok, blokkról kerül Lucas elé, aki üresen […]
A horvátok egyetlen góllal jobbak voltak a magyar csapatnál Szombathelyen, ahol végül a második helyen zárt az együttes a felkészülési tornán.. Fotó: aligator.hu Az utánpótlás felkészülési tornán a magyar U18-as válogatottunk Kanada és Olaszország legyőzése után, a zárónapon a horvátokkal nézett farkasszemet. A mérkőzés elég hektikusan alakult, hiszen az első negyedben […]
Női válogatottunk a talján csapattal játszik az elődöntőért az Eb-n. Kialakult a hétfői program is az Eb-n. A csajok a talján csapattal játszanak majd a négy közé jutásért. Izgalmakat tartogat ezek meccsen kívül az orosz-görög összecsapás is. A negyeddöntő programja, hétfő: Oroszország-Görögország 17.00 Magyarország-Olaszország 18.30 Hollandia-Németország 20.30 Spanyolország-Franciaország 22.00
Délután a hollandok ellen győzni kell. A negyeddöntőért a hollandok következnek. Most jön az Eb legfontosabb utolsó hete, úgyhogy be kellene indulni a csapatnak. Ma még három partit rendeznek a legjobb nyolcba kerülésért, ahová a legnagyobb esélye: a görögöknek, a montenegróiaknak és az oroszoknak van bejutnia. A szerbek, a horvátok, az olaszok és a spanyolok […]
A címvédő magyar női vízilabda-válogatott 26-1-re nyert a német csapat ellen szombaton a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek zárófordulójában. Egy nappal a magyar-német férfipárharc után a nőknél is ez volt a párosítás, de míg pénteken nagy meglepetésre döntetlen született, erre szombaton semmi esély nem volt. A végeredményt eleve előre jelezte az, hogy a két női válogatott […]
Märcz Tamás továbbra is bízik hullámvölgyben lévő csapatában, a magyar férfi vízilabda-válogatottban, amely vasárnap a hollandokkal játszik a nyolc közé kerülésért a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon. “Mindenkinek a pályafutásában vannak hasonló helyzeteket, csak az a kérdés, hogy milyen gyo)rsan tud kijönni egy jónak mondott csapat egy ilyen krízishelyzetből. Olaszországban ez volt az egyik, amit megtanultam, a […]
Kialakult a vasárnapi menetrend a vízilabda Eb-n. Íme, a meccsek kezdési időpontjai. Férfi válogatottunk a hollandokkal játszik vasárnap 17 órától. A tulipánosok ellen kellene kivívni a nyolcba kerülést, utána pedig jöhet Szerbia az elődöntőért. Vasárnap egyébként a magyar-holland meccsen kívül öt találkozót játszanak még. Három parti a legjobb nyolcba kerülésről szól, ahová a legnagyobb esélye: […]
Most női válogatottunk ugrik vízbe a németek ellen, este nagy meccsek jönnek. A magyar női válogatott a németek ellen zárja a csoportot. Ha a papírformát vesszük alapul, sima győzelemre lehet számítani. Azonban este jönnek a nagy meccsek, a görög-holland és a spanyol-orosz. Július 21., szombat: 14:00 Szerbia-Törökország 15:30 Magyarország-Németország 17:00 Izrael-Horvátország 18:30 Franciaország-Olaszország 20:30 Görögország-Hollandia 22:00 […]
Märcz Tamás, a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon szereplő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya azt szeretné, ha a játékosok végre hinnének magukban, mert csak így tudnak jobb teljesítményt nyújtani. A szakember a németek elleni 4-4-es döntetlent követően elmondta, azt tudták, hogy a németek keményen bele fognak állni a mérkőzésbe, éppen ezért ugyanezt várta a saját csapatától is, azonban […]
Gólszegény meccs X-re futott a németek ellen. A csoportmásodikként mentünk tovább. A mérkőzésen a németek szerezték meg a vezetést Real révén. Az első negyedben ez az egy találat született, hiszen pontatlanok voltunk elől és a helyzetkihasználásunk is döcögött, finoman fogalmazva. A második nyolc percben Zalánki villant, Schenkel hóna alatt szerezte meg az egyenlítő találatunkat. A […]
Egy vereség és egy győzelem után a németekkel játszunk az Eb-n. – nálunk Vogel van a kapuban – Shenkel véd egyet – két perc telt el, még nincs gól – elhangoztak a kezdőkiálltások – 12:30-kor kezdődik a mérkőzés – az első meccsen 13-5-re verték a szerbek a szlovákokat július 20., péntek: 11:00 Szerbia – Szlovákia […]