Komjádi Kupa, negyeddöntő: Megvan az első továbbjutó
Bár kikapottt, de elődöntőben van az UVSE csapata a legrangosabb utánpótlás kupában. Az első meccsen 21-7-re győztek a lilák, most azonban 13-12-re kikaptak Egerben. Azonban így is 33-19-es összesítéssel az UVSE van ott elsőként a legjobb négyben. Komjádi Kupa, negyeddöntő visszavágó: Eger–UVSE 13-12 (4-5, 2-3, 2-1, 5-3) Gólszerzők: Magyar 3, Kürti D. 3, Biros B. 3, […]

Két meccs teljesen nyitott a negyeddöntők első találkozója után. A legrangosabb utánpótlás kupa negyeddöntő első mérkőzései közül már három mérkőzést lejátszottak. A Kaposvár- FTC meccsen nem tudott egyik csapat sem előnyt kihacolni, hiszen 11-11-es eredmény született. A BVSC-Vasas meccsén is hasonló izgalmakat kellett átélni, hiszen 11-10-re végeztek a capatok. Egyedül az UVSE-Eger párharc dőlt el […]
A 3. forduló végén kialakult a legjobb négy mezőnye a sorozatban, megvan az is, kik csatáznak az 5. helyért. Az A-csoportban a MAFC, még a B-ben az ASI végzett az élen. A folytatás február 4-én jön, amikor a KEAC az ASI-val, a MAFC a Dunakanyarral játszik a felsőházban. Az 5. helyért a BVSC-Zugló, az Oázis SC, a Vidám […]
Egy hete mutatkozott be a férfi Ob I-ben, a gólja sem váratott magára sokáig. Fotó: ContiTech Szeged Diapolo / facebook Finoman fogalmazva sincs jó szezonja a Szegednek, hiszen eddig pont nélkül szerénykedik. Varga Péter sok fiatalnak ad lehetőséget, ilyen Vidovics Barnabás, aki január 20-án a Honvéd ellen mutatkozott be a férfi Ob I-ben. Most szombaton […]
Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte szűkített keretét a világbajnoki bronzérmes oroszok elleni hétfői világliga-mérkőzésre. A szövetség honlapjának vasárnapi tájékoztatása szerint a Hajós Uszodában telt ház várja majd a 18.30 órakor kezdődő meccset, ugyanis hamar elkeltek a jegyek. “Azt szeretném látni, hogy a lányok képesek-e kétszer közel ugyanazon a szinten teljesíteni. A […]
Bár a Fradi hat góllal nyert a Debrecen ellen a 11. fordulóban, Varga Zsolt vezetőedző mégis elégedetlen. 15-9-re nyert a zöld-fehér együttes a Debrecen ellen és továbbra is ott van az A-csoport második helyén a Szolnok mögött szorosan. A radi vezetőedzője a győzelem után kritikusan nyilatkozott. – Továbbra sem játszunk jól, sőt kifejezetten rosszul. Nagyon […]
Az MVLSZ szakmai testületi ülésén fejtette ki szövetségi kapitányunk, a jövőben, mire kell számítanunk. Märcz Tamás szövetségi kapitány a következő olimpiára kísérleti jelleggel bevezetett 11 fős kerettel kapcsolatban osztja meg gondolatait. Legfontosabbnak azt tartja, hogy felértékelődik a játékosok komplexitása. Ebben jelenleg az olaszok sajnos előttünk járnak; 4-5 ilyen játékosuk is van. A komplexitáson belül fő […]
Hatot lőtt a Szombathely ellen, a Vasas pedig továbbra is a felsőházat jelentő helyen van. Fotó: Vasas Attila / vasassc.hu Először láttuk Marnitz Gergőt a forduló legjobbjának. A Vasas játékosa hat gólt szerzett a Szombathely ellen, a csapata pedig 13-8-ra győzött. Az angyalföldi játékos mostani teljesítményével húsz gólnál jár a góllövőlistán és ezzel a 15. […]
Nagy meccset játszott a Vasas játékosa, Marnitz Gergő a hátán vitte az angyalföldi gárdát. Fotó: Vasas Attila / vasassc.hu Öt góllal győzött a Vasas úgy, hogy az utolsó negyedet 5-1-re nyerte meg a Szombathely ellen. A vendégeknél a legeredményesebb játékos, Marnitz Gergő volt hat találatával. Az A-csoportban a BVSC otthon tartotta a három pontot, még […]
Gázoltak a hevesiek, még a Debrecen derekasan tartotta magát a nagyszünetig a Fradi ellen. Fotó: Lénárt Márton / egrivizilabda Két mérkőzéssel nyitott, azaz folytatódott a 11. forduló, hiszen a Szolnok-Kaposvár meccset korábban már lejátszották. Az Eger a 4. fordulóban 13-2-re intézte el idegenben a Honvédot, és most is gólparádét rendezett, hiszen Hosnyánszky vezetésével 17-4-re győzött. […]
Ostiában a LEN (Európai Úszószövetség) megbeszélésén a női Euroliga sorsolás mellett néhány változást eszközöltek, ami érinti a közeljövőt. Az idén indított Európa Kupa küzdelemsorozatott oda-visszavágós rendeszerben bonyolítanak le jövőre, ezek után alakul ki a Final Eight, amelyből a legjobb négy együttes kvalifikál majd a Világliga Szuperdöntőjébe. Érdekességként 2019-ben vagy 2020-ban elindul az U15-ös Eb is, […]
Négy nap alatt négy meccset is játszik Bíró Attila csapat Voloszban. Nem lesz egyszerű női válogatottunk jövő heti programja. Hétfőn az oroszokat fogadjuk a világligában, még csütörtöktől Voloszba utazik, hogy megküzdjön – a most debütáló új sorozatban – az Európa Kupában sorrendben Olaszországgal, Németországgal, Görögországgal és Izraellel. A négy nap során négy meccset játszik pénteken kettőt […]
Izgalmas mérkőzésekkel jön a 11. forduló az elsőosztályból. Nem teljes fordulót rendeznek, hiszen a Szolnok és a Kaposvár már lejátszotta a mérkőzését októberben. Az A-csoportban a papírforma a Fradi és a BVSC győzelmét mondatja hazai pályán, még a Vasasnak lehetnek gondjai az újonc ellen. A B-csoportban az Eger a Honvédot fogadja TV-s meccsen. A csongrád […]
A FINA két évre meszelte el a szerbek Universiade-győztes U20-as bronzérmes balkezesét. Fotó: VSS / Ivica Veselinov A tavalyi év jól sikerült Filip Radojevicsnek, hiszen Universiade-győztes lett valamint az U20-as vb-n harmadik a válogatottal. Sőt, a felnőttek között is bemutatkozott. Nos, a 2018-as esztendő rosszul kezdődött a szerb balkezesnek, hiszen a nyári korosztályos vb-n akadt […]
A FINA két évre meszelte el a szerbek Universiade-győztes, U20-as bronzérmes balkezesét. Fotó: VSS / Ivica Veselinov A tavalyi év jól sikerült Filip Radojevicsnek, hiszen Universiade-győztes lett valamint az U20-as vb-n harmadik a válogatottal. Sőt, a felnőttek között is bemutatkozott. Nos, a 2018-as esztendő rosszul kezdődött a szerb balkezesnek, hiszen a nyári korosztályos vb-n akadt […]
Nincs még 19 éves, de rengeteg tapasztalattal bír már most az alpheni U19-es Eb legjobbjának választott hálóőr. Fotó: wpdworld.com Francesco De Michelis-ről közöl terjedelmes cikket és interjút a wpdworld.com. Az olasz portál a kapussal kapcsolatban leírja, hogy a 2016-os U19-es Eb-n a torna legjobbjának választották, az elmúlt szezonban pedig debütált is az olasz válogatottban a […]
A katalán fővárosban az Európa-bajnoksággal egy időben rendezik meg a gyermekkorosztály egyik legnagyobb versenyét. Évről évre egyre nagyobb nívóval bír a HaBaWaBa gyermektorna, eddig a tornának Olaszország volt a házigazdája, most először a 33. Európa-bajnokság alatt, Barcelonában rendezik meg. A gyermekek július 17-22. között ugorhatnak majd vízbe. További információ, és jelentkezés, itt… !
Féltávjához érkezett a Bajnokok Ligája küzdelmei. Megnéztük, mely csapatoknak, mennyi esélyük van ott lenni a Final Eight-ben. Úgy tűnik, idén is két csapatunk lesz ott a végső döntőben a BL-ben. Az A-csoportban az OSC hat egységgel állt az utolsó előtti helyen. A negyedik továbbjutó pozícióban a Barceloneta áll 12 ponttal. A magyar csapattól nagyon hiányzik […]
Szezon közben hosszabbított a Szőnyi útiak pólósa. Mai hír, hogy Máté Zsuzsannával hosszabbította BVSC, így 2019-ig a Szőnyi úton fog pólózni a klub és a válogatott kerettag. Csapatunk fiatal védője, a magyar válogatott kerettag Máté Zsuzsanna, 2019.06.30.- ig meghosszabbította szerződését klubunkkal. Bár több riválisunk is szívesen látta volna a soraiban, Zsuzska- nagy örömünkre- egyértelműen a maradás […]
Bemutatkozott Faragó Tamás lánya, és rögtön góllal debütált a női Ob I, 13. fordulójában. Kisebb-nagyobb meglepetésekkel zajlott le a női Ob I, 13. fordulja. Faragó Berta a “Kis UVSE” ellen mutatkozott be a felnőtt mezőnyben, és rögtön egy góllal vétette észre magát a legenda lánya. Az Eger meglepő módon idegenben tudott nyerni a Szentes ellen […]