Edzősors: Egykori klasszissal erősített a MAFC

BudavariImreUTE

Új edző irányítja a munkát a férfi Ob I/b-ben szereplő MAFC-nál. 

BudavariImreUTE

(2010-ben az UTE vezetőedzője is volt Fotó: vizipolo.hu / archív)

Budavári Imre lett a MAFC új tréner, a vízilabda szerelmesének nem kell bemutatnunk őt. A Vasas játékosaként kilenc bajnoki címet ünnepelhetett valamint két BEK győzelemből is kivette a részét. A válogatottal pedig olimpiai bronzérmes, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes lett. 1983-ban Magyarországon az év  legjobb vízilabdázójának választották. játszott Olaszországban is, ahol egy filmszerepre is felkérték.

Játékos karrierje után sem szakadt el a sportágtól, legutóbb nyáron a Masters vb-n látthattuk őt a Sunday Boys edzőjeként.

dr. Budavári Imre oldalunknak így nyilatkozott új feladatáról: Pázmányi Gábor, a MAFC vízilabda szakosztály igazgatója felkért a megüresedett pozícióra. Szeretem a vízilabdát, az uszodai hangulatot és ha van valami a fiataloknak, amit át tudok adni, akkor azt nagyon szívesen megteszem. A célok közt szerepel, hogy a csapat minél jobban szerepeljen a bajnokságban. Nem utolsó sorban, Somóczi Lóránt, Soma bácsi emlékének is adózva vállaltam el a feladatot (a MAFC vízilabda csapatának egykori játékosa, edzője, a klub örökös tagja – a szerk. megjegyzése) Jól ismertem őt. Remélem, most föntről figyel – fejezte be Budavári.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS