A budapesti vb meglepetésemberét csábíthatja el a Jug Dubrovnik
Az egykori BL-győztes csapat Felipe Perrone helyére egy igazi nehézbombázót igazolna, aki a budapesti vb-n is bizonyított. Mint ismeretes, Felipe Perrone a Barcelonetát fogja erősíteni jövőre, a helyére pedig kellett egy másik gólerős játékos. Nos, a horvát együttesnek úgy tűnik, sikerült elcsábítani Vincenzo Renzuto-t – írja a wpdworld.com – aki az olasz válogatott színeiben a […]

Újvidék a következő állomás, melyre figyelnünk kell. A városban, ugyanis ma megtartják a Bajnokok Ligája és az Euro Kupa sorsolást. A két kupában három+kettő csapatunk érdekelt. Az OSC már az első körben bekapcsolódik a legrangosabb kupa küzdelmeibe, míg az Eger a következő körban valamint a címvédő Szolnok csak a főtáblán ugrik vízbe. Érdekesség, hogy az […]
Kiss Csaba mellé újabb játékosok érkezése várható. Megvan, mikorra lesz teljes az újonc kerete. Két távozója már van a Szombathelynek. Úr Valér Sopronban, még Juhász Máté az Egyesült Államokban folytatja, de Kiss Csaba mellé még jöhtnek játékosok. Matajsz Márk elmondta.: Negyedik hete edzünk, és habár a fizikai munkán van a hangsúly, és keményen melóznak a […]
Julio Maglione, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) elnöke szerint ahogyan a két héttel ezelőtt “normál” világbajnokságon, úgy a vasárnap befejeződő masters vb-n is fantasztikus házigazda volt Magyarország. A masters viadal pénteki záró sajtótájékoztatóján a FINA elnöke azzal kezdte beszédét, hogy a vizes világbajnokság záróünnepségén tett kijelentését – miszerint Magyarország minden idők legjobb vizes […]
Augusztus 24-én a Miskolc két kulcsjátékosa leteszi a magyar állampolgári esküt. Milos Milicsics (b1) és Szasa Misics (b3) már magyar állampolgár is lesz (Fotó: MVLC /facebook) Sasa Misic és Milos Milicic két felnőtt játékosunk 2017. augusztus 24-én ünnepélyes keretek között a Városházán leteszi az állampolgársági esküt és megkapják a magyar állampolgárságot – áll a Miskolci vízilabda […]
Sima sikert ért el férfiválogatottunk is az Universiade-n. A csapat valósággal kiütötte Kanadát. Sedlmayer háromszor is eredményes volt (Fotó: vizipolo.hu/archív) Tizennégy góllal jobb volt a magyar férfi Universiade csapat a kanadaiaknál. Már a félidőben 9-1 volt az eredmény, még a záróakkordban 13-1. A vége 17-3-mas siker lett. A mieink két nap múlva Szerbia ellen ugranak […]
Sikerrel vette az első akadályt női válogatottunk az Universiade-n. A lányoknak Japán nem jelentett gondot. Első meccs, első győzelem. Így is nyugtázhatnánk női válogatottunk teljesítményét Japán ellen a nyitányon. Már a félidőben 10-2 volt az állás, ami a végére csak nőtt, végül tizenegy gólt közétéve megabiztosan nyert a csapat. A legeredményesenbb játékusunk Szilágyi volt, aki […]
Folytatódnak a válogatott küzdelmek. Holnap már a női és a férfi csapatunk küzd meg Tajpejben az Universiade-n. Íme, a program! Mint ismeretes, Märcz Tamás egy változást eszközölt a keretben, míg a lányok már korábban elutaztak TAjvanra. Mindkét válogatott pénteken kezdi meg a mentelését, a fiók Kanada, még a lányok Japán ellen. A magyar férfi válogatott […]
Szeptember 2-án az olimpiai bajnok szerb válogatott ellen játszik gálamérkőzést a Bajnokok Ligája-győztes Szolnoki Dózsa-Közgép férfi vízilabdacsapata. A klub csütörtöki közleménye szerint ezzel a találkozóval szeretnék hazai környezetben is megünnepelni, hogy a Tisza-parti együttes megnyerte a legrangosabb európai trófeát, ugyanis tavasszal a budapesti Duna Arénában hódította el a kupát. A gálamérkőzésen a szolnokiak a BL-győztes […]
A Pro Recco Stefano Tempesti és Goran Volarevics mellé egy fiatal tehetséges kapust igazolt a 2017/2018-as szezonra. Két év után tér vissza a Pro Reccoba Francesco Massaro. A ’98-as születésű portás, először Soriban majd a Chiavariban játszott. A klub két veterén mellé Stafano Tempesti és Goran Volarevics mellé szerződtette a fiatalt, aki Massimo Dufour helyére érkezik, […]
Szeptemberben ismét vízbe csobban világklasszisunk. A Masters vb-n megmutatta, hogy az évek alatt semmit nem kopott a tudása. Most ismét bizonyíthatja, hogy még mindig tud varázsolni. Az olasz válogatott ugyanis szeptember 23-án Portofinóban – Olaszországban, Genovától 36 km-re – játszik a Waterpolo by The See nevű rendezvényen. A talján csapat ellenfele pedig a All Stars […]
Szeptemberben ismét vízbe csobban világklasszisunk. A Masters vb-n megmutatta, hogy az évek alatt semmit nem kopott a tudása. Most ismét bizonyíthatja, hogy még mindig tud varázsolni. Az olasz válogatott ugyanis szeptember 23-án Portofinóban – Olaszországban, Genovától 36 km-re – játszik a Waterpolo by The See nevű rendezvényen. A talján csapat ellenfele pedig a All Stars […]
A rutinos pólós nemcsak, mint játékos fogja segíteni a csapatot. Fotó: szve.hu Amellett, hogy a felnőtt csapatban játszom, az utánpótlás-nevelésben is szerepet vállalok. Hamarosan kikristályosodik, hogy mi lesz pontosan a feladatköröm – mondta Kiss Csaba a frisss.hu-nak, aki nagy meglepetésre szerződött a férfi Ob I újoncához, a Szombathelyhez. A bentmaradásról pedig a következőket mondta: Azt gondolom, […]
A Budapesti Vízilabda Szövetség elnöke elégedetten nyugtázta a Masters vb magyaros eredményeit. A hangulatról, a benyomásokról és szívügyéről: a MAFC-ról is kérdeztük, mely csapattal Kásásék is edzettek a világbajnokáságot megelőzően. Fotó: vizipolo.hu – Most lehet igazán lemérni a Senior bajnokság létjogosultságát… Pázmányi Gábor: Viszonylag sokan tudják, hogy két éve elindítottuk a Budapesti Vízilabda Szövetségben a Senior […]
A Bajnokok Ligája-győztes, Magyar bajnok, Magyar Kupa címvédő Szolnok megkezdte a munkát a következő idényre, egyelőre foghíjas kerettel. Fotó: Szolnoki-vízilabda.hu – Egyelőre hat játékossal – Bátori Bence, Fülöp Bence Gocics Zsivko Hangay Zoltán, Jansik Dávid és Kis Gábor – kezdtük el a felkészülést – újságolta Cseh Sándor. – A további játékosaink a világbajnokságon szerepeltek, ezért […]
Szeptember 1-jétől új utánpótlás szakmai igazgatója lesz a piros-kék gárdának. Steinmetz Ádám utódját nyílt pályázat útján kereste a Vasas. A klub választása végül Mátéfalvy Csabára esett – áll a Vasas honlapján. A szakembert nem kell bemutatni senkinek, hiszen hosszú évek óta a felnőtt csapat szakmai stábjának tagja, megnyerte a bajnoki címnek és egyéb sikereknek. Emellett […]
A melbourne-i vérfürdő vízilabdás hősének, gyerekei is elindulnak a budapesti masters-vb-n, akik arról is meséltek, hogy miért hozták haza az Egyesült Államokból apjuk hamvait. Fotó: Dave Buranits Ki, nem hallott már a melbourne-i vérengzésről, mikor az olimpiai bajnoki döntőben Valentyin Prokopov Zádor Ervin megütötte. A magyar játékos az eset után vérző fejjel jött ki a […]
Märcz Tamás kényszerből változtatott az utazó 13-as keretén. Fotó: Balogh Máté A férfi Universiade válogatott már pénteken medencébe ugrik Tajpejben Kanada ellen. A válogatottat irányító Märcz Tamás pedig kényszerből változást eszközölt a cspstban, hiszen Kovács Gábornak az utolsó edzésen eltört az ujja. Két lehetőségünk volt: vagy iszonyat fájdalmak között ott lesz velünk kint, vagy most […]
Az YBL Octopus volt az a csapat, mely megnyitotta az aranycsapot a Masters vb-n. A döntőről, a sikerstoryról és a jövőről kérdeztük a vezetőedzőt, Paján Viktort. Fotó: Budapest 2017 – FINA World Masters Championships Talán a legizgalmasabb finálét játszotta az YBL Octopus a Club Veteran ellen a Masters vb-n. A magyar csapat az utolsó negyedben […]
Fodor Rajmund szerint “csoda” volt, hogy masters vizes világbajnokságon diadalmaskodó, olimpiai bajnokokból álló magyar férfi vízilabdacsapat éppen Budapesten tudott újra összeállni. A 40 év felettiek kategóriájában friss világbajnok játékos az M1 aktuális csatornán hétfőn arról beszélt, bár már jó néhány éve a többségük az uszodán kívül keresi az útját, óriási élmény volt számukra a budapesti […]