Férfi Ob I: Debrecenben eldőlt az egyik nagy kérdés
A következő szezonban is számítanak a vezetőedző munkájára. Még a középszakasz kezdete előtt a klub honlapján jelent meg, hogy Komlósi Péter a következő szezonban is marad a cívisvárosiak vezetőedzője. Mint ismeretes, a tréner nem sokkal az idei szezon kezdete előtt vette át a munkát Varga Tamástól. Néhány hete készítettünk vele egy interjút, melyben vezetőedzőségével kapcsolatban […]

Idén ünnepli 120 éves fennállását a Műegyetemi Atlétikai és Futball Club, a jubileumi évet egy évkönyvvel teszik emlékezetessé, melyből nem maradhat ki a vízilabda-szakosztály sem. 120 éve alapították a Műegyetemi Atlétikai és Football Club-ot. A jubileumi évre egy évkönyvvel készül a klub, melyben a vízilabda-szakosztálya is szerepelni fog – hívta fel oldalunk figyelmét Pázmányi Gábor […]
A KSI vízilabdázói kapták az Év Műhelye díjat. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Decathlon és az Utánpotlássport.hu által közösen életre hívott utánpótlás-nevelési díjat a 2016-ban nyújtott teljesítmények alapján egy szakmai kuratórium ítélte oda az arra legérdemesebbnek tartott két műhelynek. A díjat ötödször adták át, 2012-ben a Vasas vívói, 2013-ban a Kőbánya SC úszói, 2014-ben […]
Nehéz döntést hozott az amerikaiak klasszisa. Tony Azevedo felhagy a vízilabdázással. A 35 éves pólós öt olimpián is szerepelt az amerikai válogatottban. Neve egybeforrt a vízilabdzással hazájában, egy ikonként tisztelik a tengerentúlon. Legjobb eredménye a válogatottal, a 2008-as pekingi olimpia volt, mikor ezüstérmet szerzett a magyar csapat mögött, ezen kívül egy világliga ezüstöt és a […]
A 2024-es olimpiai pályázat visszavonását javasolja a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció. A döntés azután született, hogy Tarlós István főpolgármester Orbán Viktor kormányfővel és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel egyeztetett szerdán. A döntés oka, hogy megbomlott a nemzeti egység a pályázat ügyében. A kormány határozatot hozott arról, hogy javaslatot tesz […]
A férfi Ob I középszakaszának 1. fordulójában a Szeged a Fradit tréfálta meg, viszont az Eger, a Szolnok és az OSC is bezsebelte a három egységet. Az alsóházban egyik vendég együttes sem tudott győzni. Máris meglepetéssel kezdődött a középszakasz, hiszen a felsőházban a Fradi nem bírt a Szegeddel. A Manhercz-testvérek öt gólt is szereztek […]
A középszakasz nyitómeccsén a Szolnok nem viccelt, a Tisza-parti együttes fölényesen győzött a BVSC ellen. A Szolnok elintézte a BVSC-t. Cseh Sándor együttese már az első negyedben Alekszics vezetésével, – aki kettőt dobott – elhúzott 3-1-re. Előnyét a második nyolc percben is növelte, 7-2-es etapot produkált a Tisza-parti együttes, és a nagyszünetre már 10-3-ra vezetett. […]
A tavalyi, riói olimpia háromszoros bajnok úszója, Hosszú Katinka azt mondta: reméli, hogy “életben marad” a 2024-es budapesti olimpiai pályázat. “Biztos vagyok abban, hogy minden magyar olimpikon arról álmodik, hogy Magyarországon legyen az olimpia és a magyar szurkolók előtt versenyezhessen” – idézte a 27 éves sportolót az ötkarikás sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál. “Egyébként a tavalyi […]
Pédátlan eset született, a holland pólóst 39 hónapra tiltották el a vízilabdázástól. Még tavaly ellenőrizték BZC Brandenburg Bilthoven játékosát a doppingellenőrök. Olaf Bakker a 2016. december 10-én adott vizeletmintájában megdöbbentő eredményre bukkantak, hiszen hatfél különböző doppingszert mutattak ki. A doppingellenőrök a pólós vizeletében: a 19-norandroszteron, a 19-noretiocholanolon, a nandrolon a boldenon, a sztanozolol, és a […]
Magabiztosan verte női válogatottunk a franciákat a világligában, a siker szuperdöntőt érhet. Telt ház és jó hangulat fogadta a mieinket a mérkőzésen. A csapat pedig rögtön az elején meghálálta ezt a szívélyes fogadtatást, hiszen már az első támadásból megszereztük a vezetést és az első negyedben biztosan uraltuk a meccset, 4-1. A második negyedben Csabai pimasz góljával […]
Debrecen – A hétvégi egri uszonyosúszó világkupa lesz az idei első komoly megmérettetés a sportág magyar világklasszisa, Senánszky Petra számára. A három számban is világ- és Európa-bajnok versenyző aranyat vár magától a Világjátékokon, és bízik benne, hogy az uszonyosúszás rövidesen olimpián is bemutatkozhat. Az 50, 100 és 200 méteres uszonyos gyorsúszás világcsúcstartóját tavalyi teljesítményéért a […]
A szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye, amelyet Duna Arénának kereszteltek el – jelentette ki Fürjes Balázs. “Ez a nap az összefogásról, a magyar tehetségről és az ígéretek betartásáról szól” – jelentette ki az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a keddi ünnepélyes eseményen. “Mindenki kivette belőle […]
Minden adott ahhoz, hogy a magyarországi legyen minden idők egyik legjobb vizes világbajnoksága Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatója szerint, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélést kedden az Országházban – tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t. A tárgyaláson részt vett Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke is. Cornel Marculescu elégedetten nyilatkozott […]
Február utolsó hétvégéjén szombat és vasárnap tréningeket tart az ifi válogatottunk. Nem áll meg az élet az utánpótlás válogatottunknál, bő egy hét múlva edzéseket tart Horváth János a meghívottaknak. Mint ismeretes, 2017-től megszűnt az utánpótlás szövetségi kapitányi tisztség. A döntéssel a junior és az ifjúsági válogatott irányítása kettévált, előbbi válogatottat Horkai György, még az utóbbit […]
Vége a férfi Ob I alapszakaszának, így honlapunk összegezte a nézőszámokat is. Továbbra is a Debrecen vezet, mögötte a Szolnok, a lista végén pedig a KSI. Lehet böngészgetni… A Debrecent továbbra sem tudja senki sem letaszítani a trónról, a cívisvárosiak tavaly is az első helyen végeztek az alapszakasz után, és most is. A második pozícióban a […]
Hétközi fordulóval jelentkezik a férfi Ob I. Szerdán már az elsőosztály középszakasza jön, immár felső- és alsóházzal. Íme, a program. A felsőházban a Szolnok a BVSC-vel találkozik, míg a listavezető Eger a Vasast fogadja. Az Euro Kupa döntőse a Fradi a Szegeddel találkozik, míg az OSC a legjobb nyolcba került “elsőbálozó” Miskolccal csap össze. […]
Amennyiben a magyar női vízilabda-válogatott kedden a papírformának megfelelően legyőzi a vendég franciákat, akkor biztosítja helyét a sorozat júniusi, sanghaji Szuperdöntőjében. Bíró Attila Európa-bajnok csapata novemberben, felforgatott összeállításban is tízgólos győzelmet (16-6) aratott Lille-ben, így nem valószínű, hogy a margitszigeti 33-as medencében nagy meglepetés születne, még úgy sem, hogy a riói olimpián az All Star-csapatba […]
Jók a Ferencváros esélyei a román Oradea ellen az április végén-május elején sorra kerülő, két mérkőzésből álló férfi vízilabda Eurokupa-döntőben – mondta a zöld-fehérek vezetőedzője. Varga Zsolt szerint a román csapat kissé “fekete lónak” számít – tért ki az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. “Nagyon jól játszanak, jól összeszokott társaságról van szó” – fűzte hozzá, […]
A Téli Kupa fináléjában a Neptun hat góllal volt jobb a RETR-O SC csapatánál, így Beszédes Csaba együttese megvédte címét. Immár a helyosztókat rendezték meg a Diapolo Téli Kupában vasárnap. Délutántól egészen estébe nyúlóan tartottak a mérkőzések a Laky Károly uszodában. Mint ismeretes, a verseny elsődleges célja, hogy felkészülést nyújtson az alacsonyabb osztályú együtteseknek a tavaszi rajt […]
A női válogatott szövetségi kapitánya, csapatot hirdetett a franciák elleni világliga meccsre. Nem várt tovább Bíró Attila, a keddi mérkőzésre kijelölte csapatát. A kapuban ezúttal Kasó mellett Doroszlai is szerphet juthat, míg a mezőnyjátékosok között túlsúlyban vannak a Dunaújváros játékosai. A mérkőzést kedden rendezik a Hajósban. A franciák elleni csapat: Kapusok: Doroszlai Vanda (BVSC), Kasó […]