Sorsoltak a Komjádi kupában – Íme, a párosítások
Az első forduló után, már lehet tudni ki, kivel játszik a második körben… Az első körből továbbjutott tizenkét csapathoz csatlakozott a tavalyi Final Four résztvevői, így a Fradi, a Vasas, a BVSC és a Honvéd. Ma megtartották a nyolcaddöntő sorsolását. Az odavágókat november 3-án, míg a visszavágókat november 7-én rendezik meg. A Komjádi Kupa második […]

Faragó Tamás összetartás vezényel válogatottunk számára. Íme, a meghívottak névsora. Hétfőn edzésre hívta övéit Faragó Tamás, az elkövetkezendő bő másfél héten sűrű fognak tréningezni a lányok. Mint ismeretes december 12. és 18. között Aucklandben lesz jelenése a csapatnak a világbajnokságon, ahol a kanadaiakkal, a németekkel és a mexikóiakkal találkozik a csoportban a válogatottunk. meghívottak névosra: Hidas […]
A nagyszünetig jól tartotta magát a vasutas alakulat, ám utána nápolyi együttes fokozatosan elhúzott. A BVSC az első körből továbbjutva Zágrábba utazott, hogy kivívja a negyeddöntőbe jutást az Euro Kupában. Ehhez az első lépést a Posillipo ellen tehette meg a csapat. Jól indult a találkozó, hiszen Kovács góljával már 1-0-ra vezetett a BVSC. A Posilliponak […]
Jól startolt Varga Zsolt együttese az Euro kupában. A Fradi a hétvégén Nápolyban küzd meg az Euro Kupa második fordulójában a negyeddöntőért. Az első ellenfele a spanyol Terrassa volt. A mérkőzés első gólját a stílszerűen ebben a szezonban Spanyolországból hazatérő Szirányi Balázs lőtte. A nyolc perc derekán Pericas ellen ítéltek egy ötöst, amit Mitrovics vágott […]
Már tavasszal megnyitja kapuit a 2017-es vizes vb helyszíne. Az esemény programja is körvonalazódik. Már jövő áprilisban átadják a Dagály Úszó Arénát. Egészen pontosan április 19-én lesz a megnyitója – áll a Budapest 2017 FINA Vizes Világbajnokság facebook oldalán. Így a Vb esemény helyszínéül szolgáló létesítmény, mely július 14. és 28. között lesz házigazdája a vizes eseményeknek alig […]
A férfi Ob I., 6. fordulója egy igen fontos, nagy téttel bíró mérkőzéssel kezdődik. Egy előrehozott mérkőzéssel startol a 6. forduló. Szombaton a Szeged a Vasast látja vendégül. A Tisza-partiaknak itt az alkalom, hogy leszakítsák magukról az angyalföldieket a csoportban, természetesen a piros-kékek tapadnának tovább, sőt egy győzelemmel már ők lennének a harmadik helyen. […]
Elkezdődött a legrangosabb utánpótlás kupa, ahol az első kör már véget is ért. Nyolc csoportban, huszonnégy együttes küzdött meg a kiadó tizenkét helyért a Komjádi Kupa első fordulójában. Az A-csoportból a Szolnok ment tovább elsőként. A Tisza-partiak jobb gólkülönbségükkel előzték meg a KSI-t. A Nem meglepő, hogy az UVSE, az Eger, a Szentes, a Pécs, […]
Molnár Tamás szerint a a vízilabda-társadalom ereje az egységben rejlik. Az MVLSZ alelnöke reformokat is sürget. „Remélem, hogy ez az egység az előttünk álló négy évben is kitart, hogy a ránk váró feladatokat együttes erővel valósíthassuk meg” – fogalmazott az Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) új alelnöke az Inforadio-nak. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó közel nyolc […]
Két magyar csapat is vízben ugrik a hétvégén. A BVSC Zágrábban, míg a Fradi Nápolyban próbálja meg a továbbjutást az Euro kupában. A BVSC-nek Zágrábban kell helytállnia. Märcz Tamás csapatának a házigazdák, a Posillipo és a Posk lesz az ellenfele. Mindhárom együttesben jólcsengő neveket találunk. Bukics, Paskvalin valamint a Posknál ott van az ex-szegedi Kunac […]
Gyöngyösi András után Vincze Balázst is vonzza a kapitányi szék. A tréner az M4 Sport Sportreggeli című műsorában csütörtökön arra a felvetésre, foglalkoztatja-e, hogy – Benedek Tibor távozásával – őt is a lehetséges jelöltek között említik, úgy reagált: “nyilván vonz a feladat”. Ugyanakkor hozzátette, szerinte azért nem kell ezzel egyelőre foglalkozni, mert nincs információ arról, […]
Immár második szezonját tapossa a Senior bajnokság, ahol már túlvagyunk az 1. fordulón. A szép nyári Eb teljesítmény után, a második szezon kezdődött a hazai Senior bajnokságban. Idén hat csapat részvetelével indult el a pontvadászat. Kiemelendő, hogy Vidám Vízilovak nemcsak Kazanyban, hanem a rijekai kontinenstornán is brillíroztak, így egy Eb-címet is begyűjtöttek nem is olyan […]
A vasutas gárda Dunaújvárosból hozott el egy pontot. A Szeged nagy meccset nyert meg, a Honvéd megszerezte első győzelmét, az UVSE pedig a hatodik sikerén is túl van. A BVSC Dunaújvárosban vendégeskedett a 6. fordulóban. Kell-e mondani, hogy a két csapat találkozója rangadó volt a javából. Ennek megfelelően szoros csatát hozott az összecsapás. Garda és […]
Négygólos előnnyel utazhat az OSC Verónába. Nehéz mérkőzésre lehetett számítani a BL harmadik körének első találkozóján, ahol az OSC-nek minél nagyobb előnyt kellett szereznie a visszavágóra. Az első negyed után még vezetett a Veróna, hiszen Mirarchi és Deserti góljaira Bundschuh válasza érkezett, 1-2. A második nyolc percben Brguljan előbb egyenlített majd Nikics révén már az […]
Nagy meccset húzott be az Eger. A hevesiek idegenben győzték le a Rijekát. Az Eger Rijekában vendégeskedett a BL harmadik fordulójának odavágóján. A horvát csapat tavaly óta nagyon megfiatalodott. Meghatározó, rutinos játékosok mentek el az együttestől, ennek ellenére az elmúlt hétvégén csak két góllal tudott győzni a rivális Jug Dubrovnik ellenük. Az első negyedben Decker […]
Négy arany- és két ezüstérmet nyert Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának tokiói állomásán, a viadal második napján, melyen még egy magyar győzelem született, Kapás Boglárka jóvoltából. A kilenc állomásos vk-széria utolsó előtti versenyének szerdai zárásán a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú győzött 100 méter háton (55.59 p), 200 méter pillangón (2:03.92), valamint 100 (57.47) és […]
Az olasz kapitány rengeteg fiatalt tesztel, a csapatban nagyon sok az ismerős név. November 3-től november 9-ig Alessandro Campagna összetartást vezényel. Az olasz kapitány nagyon sok fiatalt tesztel. A csapatban 7 friss – számunkra fájó – U19-es Eb ezüstérmes játékos is van. De Michelis, Nicosia, Maccioni, Manzi, Cannella, Mezzarobba, Di Martire. Utóbbi két játékos 2000-es […]
November hónapban a debreceni pólósokat nem megszokott külsővel láthatjuk majd, mindezt egy nemes cél érdekében teszik. A prosztatarák rendszeres szűrése megelőzhető és gyógyítható – vallja a Movember-mozgalom, melyhez a Debrecen is csatlakozot. Mint ismeretes az OSC az elmúlt években már csatlakozott a kampányhoz, most a cívisvárosiak is beállnak a sorba. A mozgalomhoz csatlakozó férfiak egy […]
Az Eger idegenben, míg az OSC hazai pályán tehet nagy lépést a BL-főtábla felé. Már csak egy lépés választja el az Egert és az OSC-t a BL-főtáblától, de nincs könnyű helyzetben egyik magyar együttes sem. A hevesieknek a Rijeka, míg az újbudaiaknak a Sport Management együttese jutott. “Más volt az elmúlt években ismert Rijeka, és […]
Négy arany- és egy bronzérmet nyert öt döntőjében Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának tokiói állomásán, a viadal első napján, melyen Kapás Boglárka jóvoltából még egy magyar győzelem született. A kilenc állomás alkotta vk-széria utolsó előtti versenyének keddi nyitányán a háromszoros olimpiai bajnok elsőként csapott célba 200 méter gyorson (1:53.34 perc), 50 méter háton (26.23 […]
Hazajönne Kolumbiából és sikerre vezetné a férfi válogatottat Gyöngyösi András. “Mindenképpen érdekes, mert teljesen más kultúra, mind a kolumbiai élet, mind pedig a vízilabda. Teljesen amatőrök, probálunk mindig változtatni, de a végén abba maradunk, hogy nagyon nehéz, mert ez Kolumbia, de egyre jobbak, a csapat is egyre jobb. A munkának azért mindenhol megvan az […]