Rossi egyik kiszemeltje a válogatottról, az NB I-ről és a fiatalok “eldugásáról”: “Évről évre láttam, hogyan tűnnek el mellőlem a tehetségek” – interjú

Egy éve még az ötödik volt a posztján, pár hete csak csere, most 23 évesen csapatkapitány: Nagy Zsombor útja azonban mégsem volt ennyire “kikövezve”. Az MTK Budapest fiatal játékosa – aki a hírek szerint Marco Rossi látókörébe is bekerült – a csakfoci.hu-nak adott interjújában beszélt arról, miért “kopnak” ki a fiatal belső védők a magyar futballból, miért zavarja az, ha bárki hisztizik azért, mert nem játszik, de azt is elmesélte, hogyan szenvedte el az elmúlt időszak legfurcsább sérülését. Interjú az NB I-ről, az eldugott fiatalokról, a válogatott kerettagságról, a “konkurens” Szalai Attiláról és az MTK csapatkapitányi karszalagjáról.

Read More

A magyar foci egyik legtakarékosabb klubtulajdonosa: „Pillanatnyilag nem az a feladatunk, hogy horribilis összegeket költsünk el” – interjú a korábbi vidéki fellegvár első emberével

Két-három éven belül az NB I-be juttatná a csapatát. Úgy látja, erre akkor lesz reálisabb esélyük, ha az MLSZ felemeli az élvonal létszámát, amit szerinte a szövetségben már mérlegelnek. Új klubjánál katasztrofális állapotokat tapasztalt, jelenleg is próbálják stabilizálni a helyzetet. Azt mondja, Magyarországon a legtöbb tulajdonos inkább érzelmi alapon működtet klubot, mintsem üzleti befektetésként kezeli azt. Idővel viszont el kell jutnunk oda, hogy a klub kitermelje a működéséhez szükséges anyagiak jelentős részét. Sajnálja, hogy nem lehetett a Vasas tulajdonosa, ugyanakkor az MTK és a Honvéd klubmodelljét követendőnek tartja. A hazai utánpótlás-képzésben még mindig komoly szakmai hiányosságokat lát. Interjú György Tamással, a PMFC tulajdonosával.

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.