Válogatott: Sokba került az újabb két pofon, menesztették a szövetségi kapitányt

A 70 éves Bernard Challandes 2018 óta irányította az együttest, amely az októberi kvalifikációs mérkőzéseken előbb Svédországban kapott ki 3-0-ra, majd hazai pályán Grúziától szenvedett 2–1-es vereséget a B-csoportban.

A céljainkat figyelembe véve közös megegyezéssel úgy döntöttünk, véget vetünk az együttműködésnek – közölte a koszovói szövetség elnöke, Agim Ademi.

Challandes leszögezte, büszke az elvégzett munkára és hálás azért, hogy a csapattal dolgozhatott, ezért csalódott, hogy távoznia kell.

Hét mérkőzésen szerzett négy pontjával Koszovó az 5. (utolsó) helyen áll a selejtezőcsoportjában, legutóbbi három meccsét elvesztette. (MTI)